Kari Tanács ülése 2018. május 30.

M E G H Í V Ó
az Építészmérnöki Kar Tanácsának 2018. május 30-án (szerda)
14.15 órakor a Nagytanácsteremben (K. I. emelet 10.) tartandó ülésére

1) Bejelentések

2) Napirend elfogadása

3) Javaslat leköszönő tanszékvezető tanszéke eddigi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadására
* Dr. Szoboszlai Mihály – Építészeti Geometria és Informatika Tsz.
Előterjesztő: Molnár Csaba DLA dékán

4) Javaslat tanszékvezetői pályázat elfogadására
* Dr. Szoboszlai Mihály – Építészeti Geometria és Informatika Tsz.
Előterjesztő: Molnár Csaba DLA dékán

Tanszéki jegyzőkönyv
Véleményező Bizottság jegyzőkönyve

5) Javaslat a kari tantervreform döntési folyamatának kidolgozására való felkérésre
Előterjesztő: Alföldi György DLA kijelölt dékán

6) Javaslat az Épületenergetikai és Épületgépészeti, az Épületszerkezettani és a Lakóépülettervezési Tanszékek tárgyévi költségvetési kereteinek módosítására
Előterjesztő: Dr. Strommer László gazdasági dékánhelyettes
Mellékletek: A módosítással érintett három tanszék módosított költségvetési táblázatai

7) Javaslat az Építészmérnöki alapképzésen, az Építészmérnöki osztatlan mesterképzésen és az Építész mesterképzésen kötelező és kötelezően választható tantárgyak tantárgyleírásainak elfogadása
Előterjesztő: Dr. Nemes Gábor oktatási és nemzetközi dékánhelyettes
Mellékletek: Tantárgyleírások

8) Javaslat az Építész mesterképzési szak Épületszerkezeti specializáció-felelős jóváhagyására
Előterjesztő: Molnár Csaba DLA dékán

9) Javaslat Épületszerkezeti specializáció bevezetésére az Építész mesterképzési szakon a 2018/2019. tanévtől
Előterjesztő: Dr. Dobszay Gergely egyetemi docens, tanszékvezető
Mellékletek: Az Épületszerkezeti specializáció mintatanterve, tárgyadatlap1, tárgyadatlap2

10) Javaslat a specializációválasztás és az ehhez kapcsolódó mintatanterv módosítására az osztatlan Építészmérnöki képzésen.
Előterjesztő: Horváth Bálint, a kari HK elnöke
Mellékletek: Mintatanterv változás az Építéskivitelezés-szervezés tárgyak módosításával, mintatanterv változás a specializáció-választás módosításával

11) Tájékoztató a 2018. évi kari tanácsi és szenátusi tagválasztás előkészületeiről.
Előterjesztő: Molnár Csaba DLA dékán

12) Tájékoztató a 2017/18-as tanévről és a következő előkészítéséről.
Előterjesztő: Dr. Nemes Gábor oktatási és nemzetközi dékánhelyettes

13) Egyebek

A napirendi pontok mellékletei megtekinthetők az Építészmérnöki Kar honlapján.
Az ügyek fontosságára való tekintettel megjelenésére feltétlenül számítunk!

Budapest, 2018. május 25.

Molnár Csaba DLA
dékán

Aktuális

Felvételt hirdet a BME Építőművészeti Doktori Iskola a 2025/2026-os tanévvel induló DLA-képzésére, melynek jelentkezési határideje 2025. június 10.Bővebb információ az ÉDI oldalán található:dla.epitesz.bme.hu/rolunk/#felvetel ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢Nyissunk a jövőre! Városi farmok kialakítása és működtetése - KonferenciaVegyél részt egy inspiráló konferencián Óbudán, ahol a városi farmok szerepéről és lehetőségeiről lesz szó! 🏡🌾Az INTERREG Közép-Európa Program támogatásával megvalósuló CoFarm4Cities projekt keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy innovatív földhasználati modellt dolgoz ki Csúcshegyen. A cél egy fenntartható, körkörös gazdaságra épülő városi farm létrehozása, amely közösségi összefogással valósul meg.📆 Mikor? 2025. február 19.📍 Hol? Naarden Rendezvényház📋 Program és regisztráció: tinyurl.com/nyissunk-a-jovore-konferencia ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.