Kari Pohár pályázat

Kiírásra került az Építészmérnöki Kar Kari Pohár pályázat.

Célunk egy olyan Kari Pohár elkészítése, amelyet az építészhallgatók a gólyatábortól kezdve a diplomázásukig minden rendezvényen és táborban használni tudnak, végigkíséri őket az egyetemi éveikben.

Korábban azért kerültek bevezetésre a Kari Napokon, a Kari Táborban és a Gólyatáborban a repoharak, mivel nagyon sok egyszerhasználatos műanyag poharat pazaroltunk és ezt szerettük volna elkerülni. Azonban azzal, hogy évente több alkalommal újabb és újabb arculattal ellátott repoharakat rendelünk a rendezvényeinkre, szintúgy feleslegesen terheljük a környezetünket, ezért szeretnénk váltani egy nem konkrét eseményhez köthető, a Kart képviselő Kari Pohárra.

Erre az állandó pohárra várunk pályaműveket tőletek, amely a jövőben az összes Kari Poháron megjelenne. A terveink szerint idén már a Kari Táborban és a Gólyatáborban ezek a poharak kerülnének kiosztásra, de utánrendelésre is lenne lehetőség.

Pályázatot benyújtani ezen a linken 2023. 06. 18. 23:59-ig lehetséges!

A részletesebb pályázati kiírást itt éritek el.
Bármilyen kérdéssel keressétek Csernák Marcellt a csernak.marcell@epiteszhk.hu címen.

Jó ötletelést és sikeres pályázást kívánunk!
ÉPK Hallgatói Kéviselet

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

BME Innovációs Nap📡 Június 8-án bemutatjuk a megújult FIEK-et és a #műegyetemi #innovációs ökoszisztémát!📣Az idei évben a keynote sok év óta először nem egy személy, hanem maga az Egyetem! Te tudod mennyi #innovatív megoldást, mennyi kiváló kutatót és hány remek #tudományos eredményt köszönhetünk a @Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem -nek?🧐Az eseményen megismerkedhetsz a BME által menedzselt Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriummal és a délelőtt folyamán izgalmas kerekasztalbeszélgetésbe kapcsolódhatsz be a mindennapjainkat is érintő K+F+I tevékenységekről, azok eredményeiről és társadalmi hatásairól.👩‍🏫A rendezvényen megmutatjuk a BME Kompetenciatérképének legújabb funkcióit, hogy ezzel is támogassuk a #kutatók konzorciumokba való bekapcsolódást!Az Innovációs Napon bemutatkozik két új egyetemi #spinoff és a nemrég alakult BME U[S]3 - az egyetem spinoff-startup stúdiója is. 👩‍🔬Gyere el személyesen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületének Simonyi termébe és légy részese TE is az innovációnak!🤩👇🏻 Regisztráció és további információk a lenti linken!👇🏻innovacio.bme.hu/innovacios-nap_2023/#innovation #research #innovaciosnap #bme #university #bmefiek #savethedate ... See MoreSee Less
View on Facebook
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat❗️Az Inspireli Awards pályázat immár nyolcadik alkalommal került kiírásra. 📍 Ne feledjétek a pályamunkák leadási határideje 2023. július 14.📍A három nevezési kategória:▶️ építészet▶️ urban design ▶️ interior designEgyéni és csapatmunkák is beadhatók. További részletek elérhetők a hivatalos honlapon!www.inspireli.com/en/awards/photogallery ... See MoreSee Less
View on Facebook
👏Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!👏Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I.✨ helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz.Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I. helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.