1. /
  2. E-tananyagok
E-tananyagok

Az egyetemi tanítás és a középiskola közötti átmenetet megkönnyítendő oktatóink különféle témakörökben e-tananyagokat hoztak létre. Célunk ezzel, hogy akár a középiskola utolsó évében, a nyári szünetben, vagy akár az egyetem első hónapjaiban segítséget nyújtsunk a felkészülésben.

Ábrázoló geometria tankönyv – Dr. Pék Johanna, Dr. Strommer László – ez a tananyag nem csak az építészet iránt érdeklődő középiskolások, hanem az őket felkészítő tanárok számára is hasznos lehet, akár a fakultációra járó, illetve versenyző diákok számára is segítséget nyújthat.
A tananyag első fejezete hidat épít a középiskolai geometriai tudás és az
egyetemen elvárt ismeretek között. A többi fejezet már az egyetemi tananyag lassú megalapozását tartalmazza.

A fizika körülvesz – Mechanikai példatár leendő építész- és építőmérnök hallgatók számára – Bersényiné Geleji Borbála, Dr. Hincz Krisztián, Orbánné Dr. Csicsely Ágnes Magdolna, Dr. Pluzsik Anikó – ebben a példatárban az egyetemi statika és szilárdságtan tananyag megalapozását szolgáló matematika és fizika elméleti ismereteket, valamint gyakorlófeladatokat találunk.

A felkészüléshez jó munkát és sok sikert kívánunk!

Aktuális

Csonka Pál Érmet kapott Karunk oktatója - Hegyi Dezső!-----------------------Tegnap méltó keretek között adták át a Csonka Pál Érmet, amellyel idén három kivételes szakember munkásságát ismerték el:Polgár LászlóDr. Hegyi DezsőGutowski RobertMindhárman példaértékű szakmai elhivatottságukkal, több évtizedes munkájukkal és maradandó értékteremtésükkel járultak hozzá hivatásuk fejlődéséhez. A díj nemcsak a kiemelkedő teljesítményt, hanem a szakma iránti alázatot és elkötelezettséget is jelképezi.Még egyszer gratulálunk, és köszönjük azt az értéket, amit munkájukkal nap mint nap teremtenek!Forrás: MÉSZ Facebook ... See MoreSee Less
View on Facebook

1 week ago

BME Építészmérnöki Kar
Köszönjük minden érdeklődő középiskolásnak és szülőnek, hogy ellátogattak a BMEÉpítészmérnöki Kar 2025. november 28-i Nyíltnapjára. Nagy örömünkre szolgált akiemelkedően magas részvétel, valamint az, hogy az érdeklődők elő közvetítésen keresztül is megtekinthették az előadásokat. A sikeres nap további megerősítést adott számunkraabban, hogy értékes és inspiráló betekintést nyújtsunk a kar szakmai életébe. Köszönjük arészvételt!Fotó: Fenes Tamás KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
Még fél óra, és kezdődnek a programok!Minden érdeklődőt várunk szeretettel!Campustörténeti séta: 9:30-tólElőadások: 9:45-tőlVÖRKSHOP: 10:00-tólRajzi Tájékoztató: 12:45Részletes program itt: epitesz.bme.hu/portfolio/nyilt-nap-2025/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.