Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a Kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram. A Műegyetemen a 2022/2023-as tanévben közel 239 pályázó részesült a program nyújtotta támogatásból. Nekik ad alkalmat a „A jövő Te vagy!” – ÚNKP-s kutatások és kiválóságok a Műegyetemen című nagyszabású egyetemi rendezvény a bemutatkozásra.

Egyetemünk ÚNKP konferenciájának célja, hogy ösztöndíjasaink előadásokban mutassák be széles palettán megvalósított kutatásaikat és az ösztöndíjas támogatással elért kutatási eredményeiket. A konferencia széles kutatási spektrumot ölel át. A 19 tematikusan szervezett szakmai szekció témája a műszaki tudományoktól kezdve, a természet-, az informatikai- és társadalomtudományokon át az építőművészetekig terjed. A konferencia június 7-én délelőtt 10 óra és délután 16 óra között online keretek között zajlik majd, Microsoft Teams alkalmazáson keresztül, szakterületi szekciók szerint.

Az eseményről elektronikusan letölthető absztraktkötet készül, amely tartalmazza valamennyi ösztöndíjas kutatási eredményeinek összefoglalóját.

A részletes program, valamint az Absztraktkötet ezen a linken elérhető.

Az online rendezvény nyilvános, az érdeklődők számára az eseménybe történő bekapcsolódás módjáról a „Csatlakozás a rendezvényhez” menüpontban talál pontosabb információt ezen a linken.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

BME Innovációs Nap📡 Június 8-án bemutatjuk a megújult FIEK-et és a #műegyetemi #innovációs ökoszisztémát!📣Az idei évben a keynote sok év óta először nem egy személy, hanem maga az Egyetem! Te tudod mennyi #innovatív megoldást, mennyi kiváló kutatót és hány remek #tudományos eredményt köszönhetünk a @Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem -nek?🧐Az eseményen megismerkedhetsz a BME által menedzselt Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriummal és a délelőtt folyamán izgalmas kerekasztalbeszélgetésbe kapcsolódhatsz be a mindennapjainkat is érintő K+F+I tevékenységekről, azok eredményeiről és társadalmi hatásairól.👩‍🏫A rendezvényen megmutatjuk a BME Kompetenciatérképének legújabb funkcióit, hogy ezzel is támogassuk a #kutatók konzorciumokba való bekapcsolódást!Az Innovációs Napon bemutatkozik két új egyetemi #spinoff és a nemrég alakult BME U[S]3 - az egyetem spinoff-startup stúdiója is. 👩‍🔬Gyere el személyesen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületének Simonyi termébe és légy részese TE is az innovációnak!🤩👇🏻 Regisztráció és további információk a lenti linken!👇🏻innovacio.bme.hu/innovacios-nap_2023/#innovation #research #innovaciosnap #bme #university #bmefiek #savethedate ... See MoreSee Less
View on Facebook
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat❗️Az Inspireli Awards pályázat immár nyolcadik alkalommal került kiírásra. 📍 Ne feledjétek a pályamunkák leadási határideje 2023. július 14.📍A három nevezési kategória:▶️ építészet▶️ urban design ▶️ interior designEgyéni és csapatmunkák is beadhatók. További részletek elérhetők a hivatalos honlapon!www.inspireli.com/en/awards/photogallery ... See MoreSee Less
View on Facebook
👏Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!👏Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I.✨ helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz.Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I. helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.