Pályázati felhívás: Budapest Ösztöndíjprogram 2024/2025

Budapest Főváros Önkormányzata az idei évben ismét meghirdeti a Budapest Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: Program). A Program célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat, az annak irányítása alá tartozó költségvetési szervek, illetve a Fővárosi Önkormányzat közfeladatot ellátó, közszolgáltatást végző gazdasági társaságai (a továbbiakban: fogadó szervezetek) tevékenységébe, megismertesse a helyi közigazgatás és a közszolgáltatások rendszerét.

A Program célkitűzése, hogy a pályázók olyan témában kutassanak, majd írjanak tanulmányt az ösztöndíjas tevékenységhez kapcsolódóan, ami újszerű, előremutató, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns, illetve hasznosítható a továbbiakban.

A Programban egyidejűleg legfeljebb 20 fő felsőfokú tanulmányait folytató, alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő, nappali tagozatos hallgató vehet részt, aki:

– valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
– a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
– angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
– vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt a mentorral egyeztetett ütemterv alapján a kutatási feladatait havonta legalább 80 órában, ebből havonta legalább 40 órát a fogadó szervezetnél eltöltve ellátja;
– vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív lábjegyzetek nélkül) terjedelmű tanulmányt készít a fogadó szervezet által előre megadott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentor írásbeli indoklással értékel;
– vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat részben vagy egészben, az elszámolás függvényében visszafizeti.

A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

A pályázat részletes szabályai megtalálhatóak ezen az oldalon.

A Program pályázata 2024. június 16-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre ezen az oldalon.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

4 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
A JAF Holz Ungarn Kft. által meghirdetett Építészhallgatói Tervpályázattal összefüggésben Szakmai napot szervez a CLT építéstechnológia részletes alkalmazástechnikai bemutatására.A szakmai nap ideje, helye:2025. 01. 23. 8:30-13:45, BME K210 teremTematika és előadók:8:30 – 9:15 CLT technológia és referencia épületek bemutatása9:15 – 10:00 CLT 3 in 110:10 – 10:55 CLT épületek tervezési koncepciója10:55 – 11:25 Professzionális nyílászáró megoldások11:25 – 11:55 Fakro tetőtéri ablakok, felülvilágítók, fénycsatornák és padlásfeljáró lépcső12:15 – 12:45 Prefa tető- és homlokzati rendszerek12:45 – 13:15 Innovatív rögzítési megoldások13:15 – 13:45 Fa felületek kezelése beltérben és kültérbenMinden érdeklődő hallgatót szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
2024-ben is több MÉK-MÉSZ Diplomadíjat kaptak diplomázó hallgatóink!Diploma Fődíjas: Klenóczky Dániel Péter (konzulens: Kronavetter Péter DLA @kozep.bme ) – Az Esztergomi Szénrakodó renoválása és környezetének revitalizálásaDiplomadíj dicséret és oklevél: Meszlényi Ambrus (konzulens: Perényi Tamás DLA @lako.bme ) – Alacsony intenzív beépítés – Budapest, KőbányaDiplomadíj dicséret és oklevél: Érsek Máté Attila (konzulens: Kronavetter Péter DLA @kozep.bme ) – Építészet tyúklépésben: vidék-újrahasznosítás – Oroszló, Petőfi Sándor u. 7.Minden díjazottnak gratulálunk és további sikereket kívánunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.