Magyar Jövő Internet Konferencia és Okos Város Kiállítás

4. Magyar Jövő Internet Konferencia az előző konferenciákhoz hasonlóan a jövő internetének hazai szakmai fóruma, amely az internet trendekről, a feltáruló lehetőségekről és az elért eredményekről kíván átfogó képet adni, célkeresztjébe ebben az évben is a kibontakozó internet ökoszisztéma meghatározó elemét, a Smart City/Okos Város témáját helyezve, ehhez Okos Város Kiállítás kapcsolódik.


A 4. Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2017) az előző konferenciákhoz (MJIK 2014, 2015 és 2016) hasonlóan a jövő internetének hazai szakmai fóruma, amely az internet trendekről, a feltáruló lehetőségekről és az elért eredményekről kíván átfogó képet adni, célkeresztjébe ebben az évben is a kibontakozó internet ökoszisztéma meghatározó elemét, a Smart City/Okos Város témáját helyezve.
A konferencia két napos programjához Okos Város Kiállítás kapcsolódik, amely széles lehetőséget nyújt az okos város fejlesztési tervek, megvalósítási technológiák és elért eredmények bemutatására, az érintett önkormányzati és vállalati vezetők személyes találkozására. Szeretnénk, ha a konferencia és a kiállítás mind a hazai, mind a közép-kelet európai okos város törekvések számára fórumot jelentene.
A konferencia és a kiállítás közös rendezvényére – a Tudomány hónapja keretében – 2017. november 8-9.-én kerül sor a főrendező Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Központi épületében.
Részletes program
További részletek az esemény Facebook oldalán.

Aktuális

 
 
 
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar3 days ago
💙 Megjelent a Periodica Polytechnica Architecture, a BME Építészmérnök Kar évente két alkalommal megjelenő tudományos folyóiratának tavaszi száma, mely online, szabadon elérhető az alábbi linken:

https://pp.bme.hu/ar/issue/view/1093
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar2 weeks ago
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat, ahol társelnökök vagyunk.❤️

EN
Fight for the third entry into the finals of the largest student competition in the world in the final selection of "Wild Cards" in the last preliminary round before the end of the competition. This time from the point of view of "project buildability". Upload your school project by the end of May.


Deadline: May 31, 2020!


The winners of this poll will advance to the finals and automatically reach at least 2nd place!

Sign up NOW: https://www.inspireli.com/en/awards/
BME Építészmérnöki Kar
7 months ago
THE 4TH USERN CONGRESS AND USERN PRIZE FESTIVAL - APPLIED SCIENCE
Dr. Gábor Domokos university professor at @ArchBme will have a keynote lecture of The Gömböc on 8th November 2019 at 11:00.
#usern https://t.co/Jsy8jIW2mc
ArchBme photo
7 months ago
We are very grateful that H. Emre Ilgin (Middle East Technical University) is giving an open lecture about Tall Buildings: architectural, structural and aerodynamic design considerations (Middle East Technical University) at @ArchBme.
https://t.co/vxUSgVvsBg https://t.co/cPYCNHJBsc
ArchBme photo
8 months ago
The #DANUrB cultural network aims to strengthen the Danube regional cultural identity and to create a common brand.
Let's meet at "DANUrB - Plans and results" exhibition on October 10th, 2019, at 17.00! https://t.co/lfYlCMQFxn https://t.co/abftaA0Qy6
ArchBme photo

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.