Együttműködés a tajvani Feng Chia egyetemmel

Idén nyáron Karunk dékánja, Dr. Molnár Csaba ünnepélyes keretek között aláírta a kettős diploma szerződést a tajvani Feng Chia egyetem (FCU) vezetőségével. A megállapodás értelmében a két partner intézmény hallgatói – otthoni tanulmányaik elvégzése után – két félév áthallgatást követően a másik kar mester fokú diplomáját is meg tudják szerezni. A tajvani egyetem képzése IEET akkreditált, így az ott szerzett diplomát a Washington Accord országaiban (többek között Ázsia nagy részén, és az USA-ban) is elfogadják.
02_bme_fcu_ws_kampusz.jpg

A két kar vezetője megállapodott abban is, hogy az együttműködést – a kettős diploma programon túl – több más formában (oktatócsere, közös workshopok, kutatási programok, közös publikációk, stb.) is igyekeznek elősegíteni.
08_bme_fcu_ws_csoport2.jpg

Ennek egyik első lépéseként az aláírást megelőző héten négy BME-s építész hallgató, valamint karunk egy oktatója, mint szervező vett részt egy szakmai workshopon az FCU taichungi kampuszán. A diákok egy fél évvel korábbi, a BME, az FCU, illetve a bécsi Angewandte által közösen szervezett bécsi workshopon elért eredményük alapján vehettek részt a tajvani programon, kari és egyéb pályázati támogatással. A tajvani szakmai program témája Digital Fabrication, azaz olyan építészeti alkotási folyamat, ahol a tervezés minden fázisa, valamint az építmény szerkezeti elemeinek legyártása is parametrizált algoritmusok szerint, teljes mértékben digitálisan történik. A magyar és kínai hallgatók a pavilon egyedi formájú elemeit Rhino illetve Grasshopper programok segítségével tervezték meg, és készítették elő CNC vágásra, a csomóponti csatlakozásokat 3D-nyomtatott modelleken ellenőrizték, az elemek végső formára vágását pedig programozott robotkar segítségével végezték. Az idő rövidsége ellenére a BME-s diákok mindegyik munkafázist ki tudták próbálni, és a workshop végén kézzel fogható eredmény is született.
14_bme_fcu_ws_kirandulas.jpg

A program része volt egy szakmai kirándulás is, ahol a diákok Tadao Ando, Toyo Ito, I. M. Pei, Norihiko Dan valamint több helyi építész megépült vagy éppen kivitelezés alatt álló ikonikus épületét látogatták meg, a kínai diákok segítségével pedig betekintést nyertek az ottani hallgatói életbe.

Aktuális

Az alumni közösségi tagokkal készített interjúsorozat 2. részében Deák Zoltán aranydiplomás építészmérnök mesél pályafutásáról, szakmai életéről, gondolatairól, egyetemi éveiről! A riport elérhető a honlapon. 👇 epitesz.bme.hu/portfolio/deak-zoltan-alumni-kozossegi-tag-interju/Interjúsorozatunkban az Építészmérnöki Kar elmúlt évtizedeiben végzett hallgatói mesélnek pályafutásukról, szakmai karrierjükről, egyetemi éveikről, a karon töltött időről, arról, hogy mit jelent nekik az építészet, és nem utolsó sorban megosztják üzeneteiket a jövő generációival.📸 Fotó: Deák Zoltán ... See MoreSee Less
View on Facebook
BME DLA felvételt hirdet a 2024/2025 tanévvel induló DLA-képzésére! A dokumentumok és a jelentkezéshez szükséges adatlapok elérhetők az ÉDI honlapján.dla.epitesz.bme.hu/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Ceepus- Fulbright - Suzuki infónap 📍mesterszakos és doktorandusz hallgatóknak1️⃣Ha Közép-Európa országaiba terveznek mobilitást a CEEPUS program mobilitási lehetőségeit ajánljuk.2️⃣Ha a közeli terv USA bármelyik egyeteme - a Fulbright ösztöndíj ad erre lehetőséget. ➡️Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre➡️Oktatói, Kutatói Ösztöndíjak a 2025-2026-os tanévre3️⃣Ha pedig Japán a cél, a Shizuoka Egyetemre a Suzuki Ösztöndíjjal lehet pályázni.Időpont: 2024. március 20. szerda 15:00 óraHelyszín: BME, K épület, első emelet 97 - Oktatói Klub.Minden kedves érdeklődöt szeretettel várnak! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.