Elhunyt Bakondi János okleveles építészmérnök, okleveles mérnöktanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa.
Bakondi János 1939-ben a volt Felső Építő Ipariskolában végbizonyítványt, majd 1962-ben –mérnöki munkakörök betöltésével egyidejűleg – az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen építészmérnöki, 1969-ben mérnöktanári oklevelet szerzett. A háború alatt és után munkahelyi technikusként, később építésvezetőként, majd tervezőirodákban (ÁMTI, KÖZTI, UVATERV) építész-, illetve statikus tervezőként, szakosztályvezetőként dolgozott. Az Egyetem különböző tanszékeivel (HÍD I., Lakóépülettervezési, Építéskivitelezési, Épületszerkezeti Tanszék) kisebb megszakításokkal 1939 óta munkakapcsolatban állt. Főállású oktatóként 1962-től dolgozott az Épületszerkezeti (később Épületszerkezettani) Tanszéken előadói, szakkonzulensi és gyakorlatvezetői minőségben. Számos jelentős egyetemi munkában vett részt szaktervezőként, szakértőként és lektorként.
1990 évi nyugállományba vonulása óta az egyetemi szakmérnök képzésbe (műemlékvédelmi, épületszigetelési és szerkezetrekonstrukciós szakmérnök képzések) kapcsolódott be, ahol tárgyelőadóként még két hónapja is részt vállalt az oktatásból. Haláláig végzett műszaki tanácsadói tevékenységet, elsősorban jelentős műemlék épületegyüttesek felújítása tervezési és kivitelezési munkáiban.
A háborús károk helyreállítása során egészen fiatalon vett részt számos építmény, többek között 1946-ban a Szabadsághíd újjáépítésében, valamint 1952-ben a diósdi rádióadó helyreállításában. Az ÁMRK (Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ) állandó szakkonzulenseként szerepet vállalt pl. a Kossuth és a Deák Mauzóleum, a Jáki templom, a Budavári Mátyás templom felújítási munkálataiból. Hasonló feladatokat látott el a Keleti és Nyugati pályaudvarok főcsarnokai tetőszerkezeti, tetőfedési, illetve a Budai várpalota, a Szent István Bazilika és a Pannonhalmi műemlék együttes rekonstrukciós munkálatai során. Tervezőirodai műszaki kiadványok, könyvfejezet (Kardos-Valkó: Építőipari kézikönyv – Acélszerkezetek), illetve 2011-ben megjelent könyvének – Hidász voltam ’46-ban – megírása, illetve számos mű lektorálása fűződik a nevéhez.
Bakondi János oktatási módszerei azért voltak különlegesek, mert az ismereteket szakmai életének gazdag tapasztalatait felhasználva, szinte egyedülálló lényeglátással és olyan szuggesztív módon adta át a hallgatóknak, hogy építész generációk tartják még ma is diákéveik meghatározó személyiségének. Ízig-vérig pedagógus volt, aki rendelkezett azzal a képességgel, hogy a legbonyolultabb rendszereket, összefüggéseket is világosan, szemléletesen tudta bemutatni hallgatóságának. Gondolkodásmódja, hivatástudata, munka- és fiatalságszeretete rendkívüli népszerűséget szerzett neki a mindenkori hallgatóság körében, építészek generációi tekintik mesterüknek. 91 éves korában bekövetkezett halálával nehezen betölthető űrt hagyott maga után.
Bakondi János bácsi, tanszékünk népszerű és rendkívül elhivatott oktatója 91 éves korában elhunyt. A november 30-i könyvbemutatón még a tőle megszokott összekacsintós derűs bölcsességgel dedikálta Hidász voltam 46-ban címmel megjelent, a Szabadság híd helyreállítási munkálatainál szerzett tapasztalatairól és élményeiről szóló könyvét. Temetése február 24-én pénteken 15 órakor lesz a budapesti Szent István Bazilikában.
