DLA – felvételi hirdetmény

A BME Építőművészeti Doktori Iskola felvételt hirdet az Építészmérnöki Kar 3 éves doktori képzésére. A jelentkezők az első két évben a tervezés-kutatás szoros kapcsolatán alapuló tematikus programban vesznek részt.

Az Építőművészeti Doktori Iskola a 2014-2015-ös tanéve témájának címéül A Dunánál címet választotta.

A főváros és a folyó kapcsolata régóta foglalkoztat városlakókat és építészeket egyaránt. Budapest belső kerületeit a rakpartok elvágják a folyótól, és bár a peremterületeken az elszigeteltség gyengül, a kapcsolat néhány kivételtől eltekintve mégsem jön létre. A Duna hol szoros kapcsolatba kerül a várossal, hol csak egy-egy kisebb terület identitását határozza meg, mégis lényegi eleme lehet az egyes akcióterületek fejlesztésének.

A doktori iskola az általános, egy tematikus évre vonatkozó mottóhoz négy altémát hirdet meg, amelyeknek megfelelően négy tematikus alkotócsoport dolgozik majd a két félév során. A jelentkezőknek valamely tanszéken témavezetőt kell választaniuk egyéni kutatási programjukhoz, majd vele egyetértésben meg kell jelölniük, hogy az első tematikus évben mely csoportos témához szeretnének kapcsolódni. Az egyes csoportok a tanév elején kiegészülnek a jelenleg másodéves doktorandusz hallgatókkal is (további 2-3 fő). Az így megalakuló munkacsoportok két szemeszteren keresztül közösen dolgoznak. Az egyes doktoranduszok egyéni kutatási témái szabadon választhatók, célszerűen minél szorosabb kapcsolatban a csoportos projekt témájával. 

A Doktori Iskola 2014. június 4-én délelőtt 10 órakor konzultációt tart a felvételizőknek az esetlegesen felmerülő kérdésekkel kapcsolatosan a BME K254-es termében. Felvételre jelentkezni az Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék titkárságára (egyben a Doktori Iskola titkárságára, Karner Anikó részére) beadott anyaggal lehet 2014. június 20-án 12 óráig. A jelentkezés feltételeiről a doktori iskola honlapján lehet bővebben olvasni. A 2013/14-es tematikus évet lezáró prezentáció június 10-én 9 órától a K210-es teremben kezdődik, amely alkalom minden érdeklődő számára nyitott.

Az iskola teljes felvételi hirdetménye itt olvasható.

Aktuális

 
 
 
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar3 days ago
💙 Megjelent a Periodica Polytechnica Architecture, a BME Építészmérnök Kar évente két alkalommal megjelenő tudományos folyóiratának tavaszi száma, mely online, szabadon elérhető az alábbi linken:

https://pp.bme.hu/ar/issue/view/1093
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar1 week ago
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat, ahol társelnökök vagyunk.❤️

EN
Fight for the third entry into the finals of the largest student competition in the world in the final selection of "Wild Cards" in the last preliminary round before the end of the competition. This time from the point of view of "project buildability". Upload your school project by the end of May.


Deadline: May 31, 2020!


The winners of this poll will advance to the finals and automatically reach at least 2nd place!

Sign up NOW: https://www.inspireli.com/en/awards/
BME Építészmérnöki Kar
7 months ago
THE 4TH USERN CONGRESS AND USERN PRIZE FESTIVAL - APPLIED SCIENCE
Dr. Gábor Domokos university professor at @ArchBme will have a keynote lecture of The Gömböc on 8th November 2019 at 11:00.
#usern https://t.co/Jsy8jIW2mc
ArchBme photo
7 months ago
We are very grateful that H. Emre Ilgin (Middle East Technical University) is giving an open lecture about Tall Buildings: architectural, structural and aerodynamic design considerations (Middle East Technical University) at @ArchBme.
https://t.co/vxUSgVvsBg https://t.co/cPYCNHJBsc
ArchBme photo
8 months ago
The #DANUrB cultural network aims to strengthen the Danube regional cultural identity and to create a common brand.
Let's meet at "DANUrB - Plans and results" exhibition on October 10th, 2019, at 17.00! https://t.co/lfYlCMQFxn https://t.co/abftaA0Qy6
ArchBme photo

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.