Az Erkel Színház ötletpályázatának eredménye

Lezárult az Erkel Színház homlokzatának grafikai tervezésére februárban meghirdetett hallgatói ötletpályázat.

Lezárult az Erkel Színház homlokzatának grafikai tervezésére februárban meghirdetett hallgatói ötletpályázat.

A novemberben hivatalosan átadott, megújult Erkel Színház átépített főbejárattal, ám egyelőre egyszínű, fehér homlokzattal fogadja látogatóit. Az Opera az új festés grafikai tervezésére építészeti és képzőművészeti felsőoktatási intézmények hallgatói számára írta ki pályázatát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karával együttműködve. A felhívás szerint a feladat „az épület külső homlokzatának, vakolt felületeinek grafikai tervezése” volt.

A látványtervekkel kapcsolatban elvárásként fogalmazta meg az intézmény, hogy a megújuló homlokzat látványvilága felkeltse az arra járók figyelmét és érdeklődését az opera és a balett iránt, hirdesse az Erkel Színház megújulását, és fogadja az épület mögött (akkor még hamarosan) megnyíó metrómegálló felől érkező vendégeket is, továbbá tegye egységesebbé, rendezettebbé az épület tagolt tömegét. A pályázók egyénileg és csapatban is indulhattak, a tervezés során egyaránt alkalmazhattak geometrikus, absztrakt, figurális vagy egyéb grafikai megoldásokat, a pályaműveket március 24-ig várták.

A huszonkét beérkezett pályamű között három megosztott első díjat és három különdíjat osztott ki a zsűri, nagy számban karunk hallgatóinak. Az Erkel Színház aulájában kiállítás nyílt a látványtervekből.

A bírálóbizottság és a kiíró a pályázati anyagban meghatározott grafikai terv összhangjára helyezte a hangsúlyt, az alábbi szempontok szerint: az épülethez való illeszkedése, imázsteremtő értéke, eredetisége, szakmai kidolgozottsága. A bizottság tagjai voltak: Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója (elnök), Zoboki Gábor DLA építészmérnök, Végh Endre grafikus, dr. Turkovics Monika, az Opera marketing és kommunikációs igazgatója, Anger Ferenc művészeti igazgató, Kopek Gábor DLA, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Dr. Somorjai-Kiss Tibor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Klobusovszki Péter DLA, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, valamint Reményi Katalin, az Opera mb. műszaki igazgatója.

Megosztott első díjat nyert:

“DUETT” jeligéjű pályamű (szerzők: Fejes Gergő(BME), Császár Krisztina(BKF), Szlávik Krisztina (BME))

„demiurgosz” jeligéjű pályamű (szerzők: Fürtön Balázs, Horóczi Flóra, Tóth Viktor)(BME)

„erk-L” jeligéjű pályamű (szerzők: Tari Bálint, Melles Fanni Réka)(BME)

 

Különdíjban részesültek:

 “123123123” jeligéjű pályamű (szerző: Patak Gergely)(BME)

 “Hexagon” jeligéjű pályamű (szerző: Borbás Annamária) (EKF)

“matra” jeligéjű pályamű (szerző: Mátrai Júlia)(EKF)

unnamed.jpg

Gratulálunk a nyerteseknek!

Aktuális

2 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
Kellemes ünnepeket, békés, boldog karácsonyt🎄és boldog új esztendőt kívánunk nektek 🍾 🎉 💫Pihenjetek, töltődjetek fel! 💫Jövőre találkozunk! 😉1.kép 📸 @fenest 2. kép 📸 Unsplash - Clem Onojeghuo ... See MoreSee Less
View on Facebook

1 month ago

BME Építészmérnöki Kar
Jövőtervező.BME 🗣️🕰️: 2024. december 04. 17:00🏛️: K épület: DíszteremA BME ismeretterjesztő előadás-sorozatának 3. állomása a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával folytatódik. Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! A regisztráció elérhető ezen a linken: 👉regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1k8H1SgtLmN_R... ... See MoreSee Less
View on Facebook
🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0A2jETIYZyrgi... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwY2xjawG6nJ9leHRuA2FlbQIxMAABHTO... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet BME Építészmérnöki Kar ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.