A TDK Képzőművészeti Szekciójának kiállítása

Idén november 5-től 15-ig rendezik meg TDK Képzőművészeti Szekciójának kiállítását a Rajzi és Formaismereti Tanszéken, a Rajzi Galériában.

A TDK Képzőművészeti Szekciójának ez évi kiállítása 2013. november 5-től 15-ig tekinthető meg a Rajzi Galériában (Rajzi és Formaismereti Tanszék, K ép. III. 20.).
 
A kiállító építészhallgatók a szobrászattól a fotón keresztül az animációig különféle művészeti területeken, műfajokban dolgoznak. A művek között a konceptuális indíttatás, a társadalmi, szociológiai érzékenység mellett a zenei, a filozófiai inspiráció, az önfeltáró, személyes hangütés, a térre és anyagra irányuló kísérletező figyelem egyaránt megjelenik.
 
A kiállítás díjnyertesei jogot szereznek a következő Országos Művészeti Diákköri Kiállításon és Konferencián való részvételre. Az OMDK fennállása óta eltelt több mint tíz évben az Építészkar hallgatói a Művészeti Egyetemekkel való szoros versenyben számos első díjat nyertek, illetve jó néhány második és harmadik helyezést értek el a szobrászati, iparművészeti, művészetelméleti, akcióművészeti és más szekciókban.
 
 
Legutóbb ez év tavaszán, az Egerben megrendezett OMDK Kiállításon és Konferencián Harmat-Szabó Zoltán munkája az Intermédia Szekcióban nyert harmadik díjat.
 
A Rajzi és Formaismereti Tanszék tanárainak és meghívott oktatóinak vezetésével a társművészetek területein végzett kreatív alkotómunka olyan tapasztalatokhoz, képességekhez és inspirációkhoz juttatja az építészhallgatókat, olyan gondolkodásmódot és érzékenységet fejleszt ki bennük, ami reményeink szerint beépül az építészet terén végzett munkájukba és elmélyíti saját, szűkebb szakmájukról való gondolkodásukat is.
 
Üveges Gábor PhD
Szekció titkár, konzulens

Aktuális

Építész leszek - Nyári táborKedves Középiskolások! Ha gondolkoztál már azon hova tovább az érettségi után és érdekel az építészet és a települések, városok jövője, valamint kíváncsi vagy rá, hogy mit tanulnak, hol élnek és hogyan töltik egyetemi éveiket az építész hallgatók - akkor ez a Nyári tábor Neked szól! A tábor alkalmával interaktív formában szeretnénk megismertetni mindenkit az Építészmérnöki Karral és betekintést nyújtani az építész hivatásba.⏳Jelentkezési határidő: 2024. május 31.📆A tábor helye és ideje: BME Építészmérnöki Kar, 2024. július 15-17. A jelentkezési 📝 link ezen az oldalon érhető el 👇bit.ly/epiteszleszektaborBővebb infó 👇epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.