Tanulmányi ösztöndíj
A Karon meghirdetett ösztöndíj célja a hallgatók tanulmányi teljesítményének elismerése. Az ösztöndíj odaítélésének alapja a Karon a teljesítményindex. A pályázaton minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató automatikusan részt vesz.
Köztársasági ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a kimagasló tanulmányi, illetve tudományos teljesítményt nyújtó hallgatók elismerése és támogatása. A pályázaton részt vehet minden teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben részt vevő hallgató, aki adott vagy korábbi tanulmányaik során legalább két aktív félévre bejelentkezett és legalább 55 kreditpontot megszerezett.
Egyetemi BME ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a kiemelkedő tanulmányi, szakmai vagy tudományos tevékenységet folytató hallgatók jutalmazása. A pályázaton részt vehet minden osztatlan, alap-, mesterképzésben résztvevő, aktív nappali tagozatos hallgató.
Kari BME ösztöndíj
A Karon meghirdetett ösztöndíj célja a kiemelkedő szakmai, tudományos, kulturális, művészeti vagy sporttevékenységet folytató hallgatók jutalmazása. A pályázaton részt vehet minden teljes idejű képzésben részt vevő aktív nappali tagozatos hallgató.
Sportösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a kiemelkedő sporttevékenységet végző hallgatók jutalmazása. A pályázaton részt vehet minden aktív nappali tagozatos hallgató.
MŰHAL utazási pályázat
A Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány által meghirdetett ösztöndíj célja a külföldön, az Egyetem képviseletében szakmai előadást tartó hallgatók támogatása. A pályázaton részt vehet minden aktív nappali tagozatos hallgató, illetve doktorandusz.
Konferencia részvétel támogatása
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a konferencia vagy kutatási témához kapcsolódó tanfolyam részvételi díjának támogatása. A pályázaton részt vehet minden nappali tagozatos, államilag támogatott, illetve költségtérítéses képzésen részt vevő doktorandusz.
Szakmai gyakorlati ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása. A pályázaton részt vehet minden államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató.
Erasmus szakmai gyakorlat ösztöndíj
Az Egyetem által meghirdetett ösztöndíj célja egy másik európai országban található vállalkozásnál vagy szervezetnél eltöltött gyakorlaton való részvétel támogatása. A pályázaton részt vehet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató.
Külügyi ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a Hallgatói Külügyi Testületen belül végzett tevékenység jutalmazása. A pályázaton részt vehet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató.
Közösségi ösztöndíj
A Karon meghirdetett ösztöndíj célja a közösségért végzett tevékenység jutalmazása. A pályázaton részt vehet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató.
Alaptámogatás
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a beiratkozás utáni nagyobb költségek terheinek enyhítése a szociálisan rászoruló hallgatók számára. A pályázaton részt vehet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező elsőéves hallgató.
Rendszeres szociális ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a szociálisan rászoruló hallgatók támogatása. A pályázaton részt vehet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, államilag támogatott teljes idejű képzésben résztvevő hallgató.
További információk
További információk
További információk
Rendkívüli szociális ösztöndíj
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a hallgatók szociális helyzetének váratlan romlásából adódó anyagi terhek mérséklése. A pályázaton részt vehet minden államilag támogatott, aktív nappali tagozatos hallgató.
További információk
További információk
Bursa Hungarica ösztöndíj
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett ösztöndíj célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. A pályázaton részt vehet minden nappali tagozaton felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató.
További információk
További információk
Miniszteri ösztöndíj
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Balassi Intézettel közösen meghirdetett ösztöndíj célja a szülőföldi értelmiség képzésének és utánpótlásának támogatása. A pályázaton részt vehet minden osztatlan, alap-, mesterképzésben résztvevő, aktív nappali tagozatos hallgató.
További információk
További információk
Esélyegyenlőségi pályázat
Az Egyetemen meghirdetett ösztöndíj célja a tanulmányaik elvégzésében akadályozott hallgatók esélyegyenlőségének biztosítása. A pályázaton részt vehet minden tartós fogyatékossággal illetve átmeneti vagy tartós súlyos egészségi problémával élő nappali tagozatos hallgató.
6 days ago
2 weeks ago
This content isn't available right now
When this happens, it's usually because the owner only shared it with a small group of people, changed who can see it or it's been deleted.3 weeks ago