Felvételizőknek

Az építészmérnöki hivatás igen sokrétű. A társadalmi igényekre nyitott térformálástól, a műszaki megoldások és folyamatok megalkotásától kezdve az épített környezetünk védelmén át, akár új anyagok, technológiák innovatív kidolgozásig, vagy a városok világának alakításáig terjed.

Az építészmérnöki pályához a műszaki és humán képzési terület ismerete egyaránt szükséges. Az építészet nemcsak egy épület építészeti megformálását jelenti, hanem annak a városi szövetbe való beillesztését, szer­ke­ze­te­i­nek és berendezéseinek megtervezését, a felépítését, kivitelezését, egy egész beruházás koncepciójának megalkotását és végig vitelét is. Ez alkotó munka éppen úgy, mint a műemlékek védelme, a települések megtervezése, új szerkezetek és megoldások kitalálása, alkalmazása.

Kinek ajánljuk ezt a pályát?

Aki egyaránt érdeklődik az alkotó mérnöki jellegű, és a humán, esztétikai jellegű területek iránt, és szeret másokkal együtt dolgozni. Aki érez magában bátorságot arra, hogy jó döntéseket hozzon, aki szereti a szépet, a művészeteket, aki igényes önmagára és a környezetére, és tud keményen dolgozni. Akinek nem okoznak gondot a fizika törvényei, de szívesen rajzol, fest, plasztikázik, fotózik, szereti a manuális munkát, és szeret közösségben gondolkodni. Az építészeti tevékenység ugyanis mindig csoportmunka. Fióknak készült regény, vers, raktárban maradt festmény, szobor létezik, de épület nem, az mindig csak kisebb-nagyobb társadalmi összefogással, alkotó csoportmunkával jön létre. Ezen felül tudásuk alkalmazásához az építészmérnökök számára szükséges az építész számítógépes programok ismerete, valamint a gazdasági tájékozottság és a nyelvtudás.

A Műegyetemen 1873 óta folyik építészmérnök képzés, nagy hagyományú iskolánk ma is az ország vezető intézménye, aminek megújított képzését 2010-ben Magyarországról elsőként akkreditálta az EU. A bolognai folyamat után is fennmaradt a korábbihoz nagyon hasonló 5 éves képzésünk, és a kétciklusú programokhoz illeszkedően indítunk 3,5 éves BSc programot is, amelyek eredményes elvégzése után a 2 éves MSc programokra lehet jelentkezni. Diploma után pedig lehetőség van tovább tanulni DLA és PHD doktori iskoláinkban és szakirányú továbbképzéseinken.

Az építészmérnöki tevékenység nagyon széles körű, ami egyben nagy biztonságot is jelent, különösen a válságos években. Mintegy 140 féle munkakör tölthető be vele itthon és külföldön, amelynek következtében az építészmérnöki végzettség egy életen át lehetőséget ad az elhelyezkedésre, szép és érdekes munkavégzésre. Végzett hallgatóink munkájuk során foglalkoznak kivitelezéssel, gyártással, szakhatósági munkával, bizonyos tervezési és kutatási feladatokkal. További feladataik lehetnek az építési műszaki dokumentáció, építészeti rajz, modellek készítése, az épületfizikai és környezeti hatások, problémák kezelése, kisebb léptékű magasépítési tartószerkezetek tervezése, építési műszaki tervdokumentáció értelmezése, az építési tevékenységhez kapcsolódó feladatok szakma szerinti megosztása, valamint együttműködés a tervezési és kivitelezési folyamat szereplőivel.

Karunk oktatói között sok országosan elismert építész, mérnök és tudós van, akiktől hallgatóink sokat tanulhatnak a reguláris órákon, személyes konzultációkon. Hallgatóink legalább egy félévre ki tudnak jutni számos külföldi egyetemre áthallgatásra, és részt tudnak venni nemzetközi hallgatói programokban is. Szakmai gyakorlati helyek széles választéka várja a hallgatókat, ahol elismert, tapasztalt oktatóktól és szakmabeliektől tanulhatnak.

Oktatásunk a Műegyetem patinás központi épületében folyik, kihasználva annak nagyon szép auláját és tereit. Hallgatóinknak rendszeresen előadásokat, konferenciákat, kirándulásokat szervezünk, valamint a minden évben megrendezett Alkotóhéten készült művekből kiállításokat rendezünk. Termeinket igyekszünk a lehetőségekhez mérten jó karban tartani, felújítani. A felújított informatikai laborban modern körülmények között, jogtiszta szoftvereken tanulhatnak diákjaink, amely kiválóan alkalmas multimédiás prezentációkra, konferenciák, tanfolyamok lebonyolítására, B-learning formájú távoktatásra is.

Hallgatóink bekapcsolódhatnak projektekbe, pályázatokba is. Ezek közül kiemelkedő az Odooproject, amelynek keretében hallgatóink megterveztek és megépítettek egy kizárólag napenergiával működő családi házat, amit kiállítottak Madridban a Solar Decathlon versenyen, ahol nagyon jól szerepeltek az erős nemzetközi mezőnyben. A napház ma a Műegyetem kertjében látható.

Karunkon angol nyelven is folyik képzés, amibe az angolul tudó, tanulmányaikat jól végző hallgatók be tudnak kapcsolódni. Az államilag finanszírozott forma mellett térítéses képzésre is lehetőség van Karunkon.

Ha mindezek alapján szívesen jelentkezne az Építészmérnöki Kar hallgatói közé, akkor először tájékozódjon a részletekről, majd töltse ki jelentkezési lapját!

Az alkotó munkára vágyókat várjuk magunk közé!

Rajzi előkészítő tanfolyamot indít karunk a Rajzi és Formaismereti Tanszéken.
www.rajzi.bme.hu

További információt, a felvételivel kapcsolatos kérdésekre válaszokat a Kar Facebook oldalán talál: 
facebook.com/bmeepitesz

Kapcsolódó dokumentum (MSc-re felvételizők számára):
MSc felvételi pontszámítási szabályzat

Aktuális

@bme.epitesz
  • ODOO kulcsátadó – Az Építészmérnöki kar munkatársai itt készítik a Velencei Biennálé magyar pavilonjának tervét!

A Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonját, Frazon Zsófia etnográfus-muzeológus kurátori vezetése mellett legnagyobb létszámban a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék oktatói, doktoranduszai és hallgatói tervezik.

Az Egyetem és az Építészmérnöki Kar egyaránt támogatja a projekt sikeres megvalósulását. A közösen felajánlott anyagi támogatás mellett a tervező csapat projektirodája beköltözhetett az Egyetem kertjében álló Odoo épületébe.

A kis ünnepség keretében – melyen az alkotó csapat is jelen volt – az Egyetem kommunikációs igazgatója dr. Molnár Bálint és dr. Varga Tamás a BME Építészmérnöki Kar dékánja hivatalosan bejelentette a támogatásokat és átadta az Odoo kulcsát.

Fotó: @kepkocka
  • Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
  • Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló

A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.

A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.

A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.

Fotó: @kepkocka
  • Diplomaosztó ünnepség – 2026

Az Építészmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségét 2026. szeptember 25-én tartotta a K épület aulájában.

Ezen az alkalmon idén kiemelkedő létszámú hallgató vehette át oklevelét: összesen 307-en végeztek a nappali graduális képzésen, a szakmérnöki és szaktanácsadói képzéseken.

Az ünnepség díszvendégei voltak ez alkalommal:

Dr. Charaf Hassan
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora
Dr. Zoboki Gábor
Kossuth- és Ybl-díjas építész professzor, a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke
Seidl Krisztián PhD
okleveles építészmérnököt, egykori hallgató, Hauszmann Alajos szépunkája
Turi Attila
az MMA elnöke
Demeter Nóra
a SZIMA Építőművészeti Osztály képviseletében
Tutervai Mátyás a Magyar Építész Kamara elnöke
Herczeg László a Budapesti Építész Kamara elnöke

Az idei év különlegessége a Hauszmann centenárium, melynek keretében a 26. alkalommal adták át hallgatónak a Hauszmann díjat diplomatervükért.
Ez évben ötvenhárom építész nyújtotta be diplomamunkáját a díj elnyerésére kiírt pályázatraés 6 hallgató kapott elismeréseként Hauszmann-díjat kiemelkedően magas színvonalú diplomatervéért.

A elismeréseket Dr. Varga Tamás egyetemi tanár, az Építészmérnöki Kar dékánja, és Seidl Krisztián Hauszmann Alajos szépunkája adta át 6 friss diplomás építésznek.

"Legyenek büszkék arra, amit elértek – és legyenek kíváncsiak arra, amit még létre fognak hozni. Sok sikert, bátorságot és örömet kívánok az Önök előtt álló úthoz!„

Dékán úr szavaival gratulálnuk minden sikeres diplomázónak!

Fotó: @kepkocka
  • At the City – BME Campus Crossroads: Hackathon a Bertalan Lajos utca környékének jövőjéről

Februárban nemzetközi Hackathonra kerül sor az Építészmérnöki Karon, amelynek témája a Bertalan Lajos utca környékének jövője.

Ez a háromnapos, interdiszciplináris Hackathon, amelyet 2027. február 9. és 11. között rendez az EELISA a Lajos Bertalan utca környékének megújítására fókuszál. A rendezvény nemzetközi és helyi hallgatókat, valamint oktatókat hoz össze, hogy tervezési javaslatokat dolgozzanak ki egy valós városi átalakítási területre, amely a gyakorlatorientált, projektalapú tanulás kísérleti terepeként szolgál. A Hackatlon helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Jelentkezési határidő: november 16.,
Jelentkezéshez link a bioban található.

Fotó: digitalcampus.eelisa.eu
  • ÉPÜLETBEJÁRÁS – CORVIN CAMPUS 2026.10.14. 13:00 – 16:00

A CORDIA bejárások keretén belül október 14-én délután látogatható lesz az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb projektje, a teljes funkcióváltás miatt szerkezetkészen áttervezett Corvin Campus II. üteme.

A projekt különlegessége, hogy a FUTUREAL csoport néhány éve irodaház funkcióval kezdett neki a 3 pinceszintes, földszint + 8 emeletes épület kivitelezésének. A COVID-járvány hatására azonban visszaszorult az irodák iránti kereslet, ezért a kivitelezést szerkezetkész állapotban felfüggesztették, majd néhány év várakozás és az áttervezés után 2026-ban lakóépület funkcióval indult újra. A bejárás fókuszában a funkcióváltás okozta kihívások állnak, felszámolandó az illúziót, hogy a funkcióváltás, még a teljes meglévő szerkezeti geometria megőrzése esetén is, pusztán továbbépítést jelentene. A program során bemutatják az áttervezés tartószerkezeti, épületszerkezeti, épületgépészeti és elektromos következményeit, műszaki megoldásait.
Az esemény nyilvános, de regisztrációhoz kötött. (Létszámlimit 30 fő)

Jelentkezés a bio-ban található form kitöltésével lehetséges! 

A bejárás során érintett szakmai témák:
- Organizációs nehézségek, szomszédos, működő irodaházon keresztül történő anyagbeszállítás
- Szénszálas födémmegerősítések, loggia utólagos kialakítása födémmezőben, gépész felszállók, szerelt gipszkarton falrendszerek
- Pillérmegerősítés, tetőfelépítmények, lapostető csapadékvíz elleni szigetelése, tetőre kerülő gépészeti berendezések által okozott akusztikai igénybevételek kezelése
- Szerkezetátalakítások - födémszakasz bontása és építése a trafóhelység miatt, liftakna és lépcsőház átalakítása, utólagos kialakítása. Födémvágás, fúrás, megerősítés
ODOO kulcsátadó – Az Építészmérnöki kar munkatársai itt készítik a Velencei Biennálé magyar pavilonjának tervét!

ODOO kulcsátadó – Az Építészmérnöki kar munkatársai itt készítik a Velencei Biennálé magyar pavilonjának tervét! A Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonját, Frazon Zsófia etnográfus-muzeológus kurátori vezetése mellett legnagyobb létszámban a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék oktatói, doktoranduszai és hallgatói tervezik. Az Egyetem és az Építészmérnöki Kar egyaránt támogatja a projekt sikeres megvalósulását. A közösen felajánlott anyagi támogatás mellett a tervező csapat projektirodája beköltözhetett az Egyetem kertjében álló Odoo épületébe. A kis ünnepség keretében – melyen az alkotó csapat is jelen volt – az Egyetem kommunikációs igazgatója dr. Molnár Bálint és dr. Varga Tamás a BME Építészmérnöki Kar dékánja hivatalosan bejelentette a támogatásokat és átadta az Odoo kulcsát. Fotó: @kepkocka
1 nap ago
96
View on Instagram |
1/6
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben

2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.

A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.

A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.

Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.

Fotó: @kepkocka
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben 2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt. A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez. A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi. Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre. Fotó: @kepkocka
1 nap ago
77
View on Instagram |
2/6
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló

A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.

A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.

A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.

Fotó: @kepkocka
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló

A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.

A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.

A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.

Fotó: @kepkocka
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló

A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.

A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.

A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.

Fotó: @kepkocka
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló

A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.

A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.

A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.

Fotó: @kepkocka
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámoló A BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit. A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát. A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között. Fotó: @kepkocka
1 nap ago
35
View on Instagram |
3/6
Diplomaosztó ünnepség – 2026

Diplomaosztó ünnepség – 2026 Az Építészmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségét 2026. szeptember 25-én tartotta a K épület aulájában. Ezen az alkalmon idén kiemelkedő létszámú hallgató vehette át oklevelét: összesen 307-en végeztek a nappali graduális képzésen, a szakmérnöki és szaktanácsadói képzéseken. Az ünnepség díszvendégei voltak ez alkalommal: Dr. Charaf Hassan a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora Dr. Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építész professzor, a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke Seidl Krisztián PhD okleveles építészmérnököt, egykori hallgató, Hauszmann Alajos szépunkája Turi Attila az MMA elnöke Demeter Nóra a SZIMA Építőművészeti Osztály képviseletében Tutervai Mátyás a Magyar Építész Kamara elnöke Herczeg László a Budapesti Építész Kamara elnöke Az idei év különlegessége a Hauszmann centenárium, melynek keretében a 26. alkalommal adták át hallgatónak a Hauszmann díjat diplomatervükért. Ez évben ötvenhárom építész nyújtotta be diplomamunkáját a díj elnyerésére kiírt pályázatraés 6 hallgató kapott elismeréseként Hauszmann-díjat kiemelkedően magas színvonalú diplomatervéért. A elismeréseket Dr. Varga Tamás egyetemi tanár, az Építészmérnöki Kar dékánja, és Seidl Krisztián Hauszmann Alajos szépunkája adta át 6 friss diplomás építésznek. "Legyenek büszkék arra, amit elértek – és legyenek kíváncsiak arra, amit még létre fognak hozni. Sok sikert, bátorságot és örömet kívánok az Önök előtt álló úthoz!„ Dékán úr szavaival gratulálnuk minden sikeres diplomázónak! Fotó: @kepkocka
5 nap ago
269
View on Instagram |
4/6
At the City – BME Campus Crossroads: Hackathon a Bertalan Lajos utca környékének jövőjéről

Februárban nemzetközi Hackathonra kerül sor az Építészmérnöki Karon, amelynek témája a Bertalan Lajos utca környékének jövője.

Ez a háromnapos, interdiszciplináris Hackathon, amelyet 2027. február 9. és 11. között rendez az EELISA a Lajos Bertalan utca környékének megújítására fókuszál. A rendezvény nemzetközi és helyi hallgatókat, valamint oktatókat hoz össze, hogy tervezési javaslatokat dolgozzanak ki egy valós városi átalakítási területre, amely a gyakorlatorientált, projektalapú tanulás kísérleti terepeként szolgál. A Hackatlon helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Jelentkezési határidő: november 16.,
Jelentkezéshez link a bioban található.

Fotó: digitalcampus.eelisa.eu
At the City – BME Campus Crossroads: Hackathon a Bertalan Lajos utca környékének jövőjéről Februárban nemzetközi Hackathonra kerül sor az Építészmérnöki Karon, amelynek témája a Bertalan Lajos utca környékének jövője. Ez a háromnapos, interdiszciplináris Hackathon, amelyet 2027. február 9. és 11. között rendez az EELISA a Lajos Bertalan utca környékének megújítására fókuszál. A rendezvény nemzetközi és helyi hallgatókat, valamint oktatókat hoz össze, hogy tervezési javaslatokat dolgozzanak ki egy valós városi átalakítási területre, amely a gyakorlatorientált, projektalapú tanulás kísérleti terepeként szolgál. A Hackatlon helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Jelentkezési határidő: november 16., Jelentkezéshez link a bioban található. Fotó: digitalcampus.eelisa.eu
1 hét ago
22
View on Instagram |
5/6
ÉPÜLETBEJÁRÁS – CORVIN CAMPUS 2026.10.14. 13:00 – 16:00

A CORDIA bejárások keretén belül október 14-én délután látogatható lesz az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb projektje, a teljes funkcióváltás miatt szerkezetkészen áttervezett Corvin Campus II. üteme.

A projekt különlegessége, hogy a FUTUREAL csoport néhány éve irodaház funkcióval kezdett neki a 3 pinceszintes, földszint + 8 emeletes épület kivitelezésének. A COVID-járvány hatására azonban visszaszorult az irodák iránti kereslet, ezért a kivitelezést szerkezetkész állapotban felfüggesztették, majd néhány év várakozás és az áttervezés után 2026-ban lakóépület funkcióval indult újra. A bejárás fókuszában a funkcióváltás okozta kihívások állnak, felszámolandó az illúziót, hogy a funkcióváltás, még a teljes meglévő szerkezeti geometria megőrzése esetén is, pusztán továbbépítést jelentene. A program során bemutatják az áttervezés tartószerkezeti, épületszerkezeti, épületgépészeti és elektromos következményeit, műszaki megoldásait.
Az esemény nyilvános, de regisztrációhoz kötött. (Létszámlimit 30 fő)

Jelentkezés a bio-ban található form kitöltésével lehetséges! 

A bejárás során érintett szakmai témák:
- Organizációs nehézségek, szomszédos, működő irodaházon keresztül történő anyagbeszállítás
- Szénszálas födémmegerősítések, loggia utólagos kialakítása födémmezőben, gépész felszállók, szerelt gipszkarton falrendszerek
- Pillérmegerősítés, tetőfelépítmények, lapostető csapadékvíz elleni szigetelése, tetőre kerülő gépészeti berendezések által okozott akusztikai igénybevételek kezelése
- Szerkezetátalakítások - födémszakasz bontása és építése a trafóhelység miatt, liftakna és lépcsőház átalakítása, utólagos kialakítása. Födémvágás, fúrás, megerősítés
ÉPÜLETBEJÁRÁS – CORVIN CAMPUS 2026.10.14. 13:00 – 16:00 A CORDIA bejárások keretén belül október 14-én délután látogatható lesz az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb projektje, a teljes funkcióváltás miatt szerkezetkészen áttervezett Corvin Campus II. üteme. A projekt különlegessége, hogy a FUTUREAL csoport néhány éve irodaház funkcióval kezdett neki a 3 pinceszintes, földszint + 8 emeletes épület kivitelezésének. A COVID-járvány hatására azonban visszaszorult az irodák iránti kereslet, ezért a kivitelezést szerkezetkész állapotban felfüggesztették, majd néhány év várakozás és az áttervezés után 2026-ban lakóépület funkcióval indult újra. A bejárás fókuszában a funkcióváltás okozta kihívások állnak, felszámolandó az illúziót, hogy a funkcióváltás, még a teljes meglévő szerkezeti geometria megőrzése esetén is, pusztán továbbépítést jelentene. A program során bemutatják az áttervezés tartószerkezeti, épületszerkezeti, épületgépészeti és elektromos következményeit, műszaki megoldásait. Az esemény nyilvános, de regisztrációhoz kötött. (Létszámlimit 30 fő) Jelentkezés a bio-ban található form kitöltésével lehetséges! A bejárás során érintett szakmai témák: - Organizációs nehézségek, szomszédos, működő irodaházon keresztül történő anyagbeszállítás - Szénszálas födémmegerősítések, loggia utólagos kialakítása födémmezőben, gépész felszállók, szerelt gipszkarton falrendszerek - Pillérmegerősítés, tetőfelépítmények, lapostető csapadékvíz elleni szigetelése, tetőre kerülő gépészeti berendezések által okozott akusztikai igénybevételek kezelése - Szerkezetátalakítások - födémszakasz bontása és építése a trafóhelység miatt, liftakna és lépcsőház átalakítása, utólagos kialakítása. Födémvágás, fúrás, megerősítés
2 hét ago
28
View on Instagram |
6/6
ODOO kulcsátadó – Az Építészmérnöki kar munkatársai itt készítik a Velencei Biennálé magyar pavilonjának tervét!A Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonját, Frazon Zsófia etnográfus-muzeológus kurátori vezetése mellett legnagyobb létszámban a BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék oktatói, doktoranduszai és hallgatói tervezik.Az Egyetem és az Építészmérnöki Kar egyaránt támogatja a projekt sikeres megvalósulását. A közösen felajánlott anyagi támogatás mellett a tervező csapat projektirodája beköltözhetett az Egyetem kertjében álló Odoo épületébe.A kis ünnepség keretében – melyen az alkotó csapat is jelen volt – az Egyetem kommunikációs igazgatója dr. Molnár Bálint és dr. Varga Tamás a BME Építészmérnöki Kar dékánja hivatalosan bejelentette a támogatásokat és átadta az Odoo kulcsát.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
Emlékfa ültetése és kerengő avatása a Pécsi Eszter-ligetben2026. szeptember 25-én az első magyar mérnöknő tiszteletére létrehozott emlékligetben elülették az alkotás részét képező emlékfát, és ünnepélyesen felavatták a közösségi összefogással megvalósult kerengőt.A kezdeményezés hiánypótló szerepet töltött be a Műegyetem emlékezeti terében, ahol a mérnöknők korábban egyáltalán nem jelentek meg az intézmény történetét megörökítő emlékek között. Az emlékliget ötlete e hiány felismeréséből született: célja az volt, hogy méltó módon állítson emléket a műszaki és mérnöki pályán tevékenykedő nőknek, és láthatóvá tegye hozzájárulásukat a mérnöki tudományok fejlődéséhez.A kezdeményezés első ütemeként 2026 nyarán készült el a kerengő, Kőhalmy Nóra és Rab Enikő Sarolta tervei alapján. Megvalósítását a BME Építőmérnöki Kara (EMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), az Építész Szakkollégium és a Pro Progressio Alapítvány együttműködése tette lehetővé. Az emlékfa elültetése és a kerengő felavatása fontos lépést jelentett egy olyan egyetemi emlékezeti tér kialakításában, amely a mérnöknők teljesítményét és örökségét is méltó módon őrzi.Az esemény a Kutatók Éjszakája 20226 program részeként került megrendezésre.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
Egészséges Utcák előadás és workshop beszámolóA BME Építészmérnöki Kara és a Fővárosi Önkormányzat közös rendezvénye az Egészséges Utcák Program szemléletét és gyakorlati módszereit mutatta be. A szeptember 23-i előadásokon Lucy Saunders, az Egészséges Utcák módszertanának kidolgozója, valamint Erő Zoltán, Budapest főépítésze ismertette az egészségesebb, élhetőbb városi környezet kialakításának lehetőségeit és a budapesti városfejlesztési program célkitűzéseit.A másnap megrendezett workshop középpontjában a Bertalan Lajos utca állt, amelyet a résztvevők helyszíni bejárás során mértek fel, majd közösen dolgoztak ki javaslatokat a fejlesztésére. A munkában az EELISArch és a Hackathon tantárgy hallgatói, a kampuszfejlesztésben közreműködő egyetemi munkatársak, valamint a XI. kerületi önkormányzat szakemberei vettek részt. A hallgatók aktív közreműködése különösen fontos volt: valós városi helyzetet vizsgálhattak, saját megfigyeléseikre építve fogalmazhattak meg ötleteket, és szakemberekkel együtt értékelhették azok megvalósíthatóságát.A rendezvény a BME Építészmérnöki Kar gyakorlatorientált, együttműködésre építő oktatását erősítette, miközben közvetlen kapcsolatot teremtett az egyetemi tudás, a városi közösségek igényei és a kortárs városfejlesztés szakmai gyakorlata között.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.

Szakmai partnereink és támogatóink: