Magyar kutatás magyarázhatja a rejtélyes csillagközi aszteroida formáját

“Amikor megláttam, rögtön eszembe jutott a nyolc évvel ezelőtti kutatásunk.”
(Domokos Gábor az Oumuamua kisbolygóról)

“Amikor megláttam, rögtön eszembe jutott a nyolc évvel ezelőtti kutatásunk.”- mondta Domokos Gábor, az MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport vezetője az Oumuamua kisbolygóról.
Az októberben felfedezett aszteroida hawaii nevet kapott a Nemzetközi Csillagászati Unió által adott unalmas 1I/2017 U1 helyett: az Oumuamua jelentése „messziről érkező első üzenet”, és ez elég jól leírja az objektumot. A kisbolygó ugyanis az első ismert aszteroida, amely a csillagközi térből érkezett naprendszerünkbe – a csillagászok szerint évente akad egy-két ilyen, de eddig egyet sem sikerült megfigyelni. Az Oumuamua az első, amelyet követhetünk, hála a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemén dolgozó csillagászoknak és a Mauin lévő Pan-STARRS távcsőnek – de a távoli üzenet nem marad sokáig velünk: valamikor 2020-ban elhagyja a Naprendszert.
Az Indexen megjelent cikk itt olvasható.
A BBC-n megjelent cikk itt olvasható.

Aktuális

2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook
CÉH Alapítvány – 2024 Nyári Egyetem ▪️A szakmai workshop kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bővítsétek, illetve elmélyítsétek tudásotokat az építőipari digitalizáció és fenntarthatóság témakörében, illetve elsajátítsák a munka világában hasznos készségeket.▪️Az építőipar óriási változáson megy át, ez ad aktualitást ennek a programnak. ⏳Az esemény időpontja: 2024. augusztus 26 – 30.🏛Helyszín: Budapest és környékeA pályázat feltöltési oldala itt érhető el.👇bit.ly/3U8F8aMTovábbi információkért látogassatok el az alábbi oldalra.👇www.ceh.hu/hu/alapitvany ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.