Építész leszek Nyári tábor 2025.

2025. július 9-11.

Idén nyáron már másodszor láttunk vendégül középiskolásokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) területén, leendő 11. és 12. évfolyamos diákokat. Azokkal a fiatalokkal töltöttünk el három nagyon tevékeny napot, akik az építészettel, az építészmérnökséggel, a falvak és a városok jövőjével szeretnének foglalkozni a középiskolai tanulmányaik után. A középiskola utolsó két évében meghatározó feladat a továbbtanulási lehetőségek keresése.

Karunk, a BME Építészmérnöki Kara az egyik legmeghatározóbb hely az országban, ahol ezeket a szakembereket képzik. Az események szervezése közben azon dolgoztunk, hogy a diákok megismerjék a szakma szépségeit, hogy mit csinál egy építészmérnök, és hogy ehhez mit kell tanulni. Közösségi felületeink segítségével szeretnénk lehetőséget nyújtani azoknak a fiataloknak is, akik nem tudnak részt venni a táborban, hogy megismerhessék ezeket a témákat. Az érdeklődő és szorgalmas diákokban szeretnénk megerősíteni a céljaikat és bemutatni a lehetőségeiket.

A táborban megmutattuk, hogy a diákjaink hol élnek, hol töltik az egyetemi éveiket és mit tanulnak. Tájékoztatást adtunk arról is, hogy hogyan lehet sikeresen felvételizni a Karra, ugyanis fontos kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy milyen sajátosságai vannak a mi oktatási intézményünknek.

A nyári tábor mellett az Építészmérnöki Kar tevékenyen részt vesz a pályaválasztást segítő programokban is. Ezek a Nyílt Napok, az Educatio kiállítások, valamint a középiskolai és egyetemi pályaorientációs tájékoztatók. Igyekszünk a digitális felületeinken is érdekes, figyelemfelkeltő és érthető tájékoztatást adni.

A 2025-ös felmérés tanúsága szerint a 40 magyar műszaki karra felvételiző hallgatókat vizsgálva Karunk a második legjobb eredményt érte el. Talán ennek a ténynek is köszönhető, hogy meg tudjuk őrizni az oktatási teljesítményre és a hagyományokra irányuló folyamatos figyelmet.

A BME 3. küldetésének (a tehetséggondozás és a kutatói-fejlesztői utánpótlásnevelés megerősítésének) megfelelően Karunk is úgy döntött, hogy több figyelmet fordít az országos lefedettség megvalósítására. Ezek közé tartozik a hátrányos helyzetű vagy egyetemünktől távoli iskolákban, olykor országhatáron túl élő és tanuló középiskolások tájékoztatása is.

A nyári táborban résztvevő diákok előadásokkal, a közvetlenül a sikeres felvételit segítő rendszerek bemutatásával (fizika, matematika, rajz), építészirodai látogatásokkal, hallgatókkal való találkozásokkal, campus-túrával és csapatépítő játékokkal ismerhették meg a színes és érdekes hallgatói életet.

Az idei tábort két dékán nyitotta meg, a leköszönő Alföldi György és az újonnan megválasztott Varga Tamás, támogatóink pedig az oktatóinkon kívül egykori hallgatók, a BME Természettudományi Kar (TTK) oktatói, az Enterv Kft. és a MOL Campus voltak. Idén is a Narmer Épírészeit Studióba történő látogatás tette teljessé a programot.

Támogatóink és oktatóink jóvoltából a résztvevő középiskolások képet kaphattak arról, hogy milyen az élet a BME-n és hogyan lehet alkotó, támogató és biztonságos környezetben felkészülni az építészmérnöki hivatásra.

Tamás Gyöngyi és Varga Imre szervezők

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

@bme.epitesz
  • A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban.

A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék  tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fényképek: @kepkocka

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

Fénykép: @kepkocka
  • Répás Ferenc professzori székfoglalója

2026. március 04.-én tartotta professzori székfoglaló előadását a BME Építészmérnöki Kar oktatója, Répás Ferenc DLA. A BME dísztermében a BME 5 oktatója tartott ismeretterjesztő előadást az egyetemi tanári kinevezések kapcsán.

Répás Ferenc székfoglaló előadásának címe: A rajztól az architektonikus gondolkodásig

részlet a méltalásból:

„Répás Ferenc régóta a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója. Oklevelét 1992-ben szerezte a BME Építészmérnöki Karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós-díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.
Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.„

A BME Építészmérnöki Kar szívből gratulál a kinevezéshez!
  • Interjú a BILLE-ről – Almádi Gergővel – karunk doktoranduszával
Almádi Gergővel – készített interjút az ADAPTÉR tudományos műsora, melyben Dr. Domonkos Gábor matematikussal közös felfedezésükről – a BILLE-ről – készült beszélgetés. Az interjú a bio-ban található. 

Fotó: @unibme.official
  • ÉPK_hallgatói_HUB – doktorandusz ötletpályázat a K255-ös teremre

A BME_ÉPK + Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány (továbbiakban: „Pályáztató”) Hallgatói pályázatot hirdet egy hallgatói projekt – közös használatú – tér tervezésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar Doktori Iskoláinak doktoranduszai, vagy doktoranduszi csoportjai számára (továbbiakban: „Pályázók”).

A Pályázóktól kreatív, formailag kiemelten szép és kifejező projekt tér belsőépítészeti koncepcióját és látványterveit várják, amely támogató cégek bevonásával és a mesteremberek szaktudásával és eszköztárával költséghatékonyan megépíthető.

A cél: egy olyan projekt hallgatói tér megformálása, amely az oktatást segítő helyként szolgál, a közös együtt dolgozásra is és
az egyéni elvonulásra is lehetőséget ad. Reális költségkeretből megvalósítható és kellően flexibilis a legkülönbözőbb rendezvények befogadására.

Pályázattal kapcsolatos tájékoztató: 2026. február 18. szerda 13 óra K.210.
Tervezési terület közös bejárása: 2026. március 4. szerda 12.00 óra.
Pályázattal kapcsolatos kérdések: 2026. március 9. hétfő 16 óráig. 
A pályázáshoz szükséges linkek megtalálhatók a bio-ban. 
Fotó: @fenest
  • Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott!
 2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet!

Részlet a méltatásból:
„Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.

Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.”

A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk!
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből A BME Campus területére az elmúlt években számos hallgatói terv készült a BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyaiban. A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja. A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket. időpont: 2026.03.11.- 03.26. helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér. Fényképek: @kepkocka
5 nap ago
225
View on Instagram |
1/6
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fénykép: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből

A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.

időpont: 2026.03.11.- 03.26.

helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.

Fénykép: @kepkocka
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekből A kiállítást megnyitja dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja. időpont: 2026.03.11.- 03.26. helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér. Fénykép: @kepkocka
5 nap ago
57
View on Instagram |
2/6
Répás Ferenc professzori székfoglalója

2026. március 04.-én tartotta professzori székfoglaló előadását a BME Építészmérnöki Kar oktatója, Répás Ferenc DLA. A BME dísztermében a BME 5 oktatója tartott ismeretterjesztő előadást az egyetemi tanári kinevezések kapcsán.

Répás Ferenc székfoglaló előadásának címe: A rajztól az architektonikus gondolkodásig

részlet a méltalásból:

„Répás Ferenc régóta a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója. Oklevelét 1992-ben szerezte a BME Építészmérnöki Karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós-díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.
Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.„

A BME Építészmérnöki Kar szívből gratulál a kinevezéshez!
Répás Ferenc professzori székfoglalója 2026. március 04.-én tartotta professzori székfoglaló előadását a BME Építészmérnöki Kar oktatója, Répás Ferenc DLA. A BME dísztermében a BME 5 oktatója tartott ismeretterjesztő előadást az egyetemi tanári kinevezések kapcsán. Répás Ferenc székfoglaló előadásának címe: A rajztól az architektonikus gondolkodásig részlet a méltalásból: „Répás Ferenc régóta a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója. Oklevelét 1992-ben szerezte a BME Építészmérnöki Karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós-díjjal ismerte el a Miniszterelnökség. Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.„ A BME Építészmérnöki Kar szívből gratulál a kinevezéshez!
2 hét ago
136
View on Instagram |
3/6
Interjú a BILLE-ről – Almádi Gergővel – karunk doktoranduszával
Almádi Gergővel – készített interjút az ADAPTÉR tudományos műsora, melyben Dr. Domonkos Gábor matematikussal közös felfedezésükről – a BILLE-ről – készült beszélgetés. Az interjú a bio-ban található. 

Fotó: @unibme.official
Interjú a BILLE-ről – Almádi Gergővel – karunk doktoranduszával Almádi Gergővel – készített interjút az ADAPTÉR tudományos műsora, melyben Dr. Domonkos Gábor matematikussal közös felfedezésükről – a BILLE-ről – készült beszélgetés. Az interjú a bio-ban található. Fotó: @unibme.official
3 hét ago
27
View on Instagram |
4/6
ÉPK_hallgatói_HUB – doktorandusz ötletpályázat a K255-ös teremre

A BME_ÉPK + Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány (továbbiakban: „Pályáztató”) Hallgatói pályázatot hirdet egy hallgatói projekt – közös használatú – tér tervezésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar Doktori Iskoláinak doktoranduszai, vagy doktoranduszi csoportjai számára (továbbiakban: „Pályázók”).

A Pályázóktól kreatív, formailag kiemelten szép és kifejező projekt tér belsőépítészeti koncepcióját és látványterveit várják, amely támogató cégek bevonásával és a mesteremberek szaktudásával és eszköztárával költséghatékonyan megépíthető.

A cél: egy olyan projekt hallgatói tér megformálása, amely az oktatást segítő helyként szolgál, a közös együtt dolgozásra is és
az egyéni elvonulásra is lehetőséget ad. Reális költségkeretből megvalósítható és kellően flexibilis a legkülönbözőbb rendezvények befogadására.

Pályázattal kapcsolatos tájékoztató: 2026. február 18. szerda 13 óra K.210.
Tervezési terület közös bejárása: 2026. március 4. szerda 12.00 óra.
Pályázattal kapcsolatos kérdések: 2026. március 9. hétfő 16 óráig. 
A pályázáshoz szükséges linkek megtalálhatók a bio-ban. 
Fotó: @fenest
ÉPK_hallgatói_HUB – doktorandusz ötletpályázat a K255-ös teremre A BME_ÉPK + Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány (továbbiakban: „Pályáztató”) Hallgatói pályázatot hirdet egy hallgatói projekt – közös használatú – tér tervezésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar Doktori Iskoláinak doktoranduszai, vagy doktoranduszi csoportjai számára (továbbiakban: „Pályázók”). A Pályázóktól kreatív, formailag kiemelten szép és kifejező projekt tér belsőépítészeti koncepcióját és látványterveit várják, amely támogató cégek bevonásával és a mesteremberek szaktudásával és eszköztárával költséghatékonyan megépíthető. A cél: egy olyan projekt hallgatói tér megformálása, amely az oktatást segítő helyként szolgál, a közös együtt dolgozásra is és az egyéni elvonulásra is lehetőséget ad. Reális költségkeretből megvalósítható és kellően flexibilis a legkülönbözőbb rendezvények befogadására. Pályázattal kapcsolatos tájékoztató: 2026. február 18. szerda 13 óra K.210. Tervezési terület közös bejárása: 2026. március 4. szerda 12.00 óra. Pályázattal kapcsolatos kérdések: 2026. március 9. hétfő 16 óráig. A pályázáshoz szükséges linkek megtalálhatók a bio-ban. Fotó: @fenest
4 hét ago
53
View on Instagram |
5/6
Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott!
 2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet!

Részlet a méltatásból:
„Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.

Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.”

A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk!
Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott!
 2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet!

Részlet a méltatásból:
„Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.

Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.”

A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk!
Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott!
 2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet!

Részlet a méltatásból:
„Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.

Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.”

A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk!
Újabb oktatónk – Répás Ferenc – egyetemi tanári címet kapott! 2026 február 10.-én Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki kollégánkat Répás Ferencet! Részlet a méltatásból: „Répás Ferenc régóta a Rajzi és formaismereti tanszék oktatója. Oklevelét 1992 szerezte a BME Építészmérnöki karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós díjjal ismerte el a Miniszterelnökség. Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.” A BME Építészmérnöki Kar gratulál a kinevezéshez, sikeres és eredményes munkát kívánunk!
1 hónap ago
2911
View on Instagram |
6/6

5 days ago

BME Építészmérnöki Kar
A MI CAMPUSUNK – kiállítás az egyetem területére tervezett hallgatói tervekbőlAz elmúlt évek hallgatói terveiből nyílt kiállítás a Szkéné előtti kiállító folyosón. A BME Építészmérnöki kar tervezési tárgyai kiemelt figyelmet fordítottak a BME Campus területére, annak lehetőségeire és megújítására.A kiállítást megnyitotta dr. Charaf Hassan a BME Rektora, és Varga Tamás DLA a BME Építészmérnöki Kar dékánja.A kiállítás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék, Középülettervezési Tanszék, az Urbanisztika Tanszék, az Épületszerkezettani Tanszék és az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék tervezési, komplex és diplomatervezés tantárgyainak eredményei közül mutat be terveket.időpont: 2026.03.11.- 03.26.helyszín: BME Központi épület 2. emelet körfolyosó kiállítótér.Fotó: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
Répás Ferenc professzori székfoglalója2026. március 04.-én tartotta professzori székfoglaló előadását a BME Építészmérnöki Kar oktatója, Répás Ferenc DLA. A BME dísztermében a BME 5 oktatója tartott ismeretterjesztő előadást az egyetemi tanári kinevezések kapcsán.Répás Ferenc székfoglaló előadásának címe: A rajztól az architektonikus gondolkodásigrészlet a méltalásból:„Répás Ferenc régóta a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója. Oklevelét 1992-ben szerezte a BME Építészmérnöki Karán, majd 1996-ban abszolválta az Építész Mester Egylet Mesteriskolát. DLA fokozatszerzését (2007, BME) követően 2023-ban a BME Építészmérnöki Karán habilitált. Szakmai munkásságát 2022-ben Ybl Miklós-díjjal ismerte el a Miniszterelnökség.Építészeti tervező munkássága az élvonalbeli kortárs hazai alkotók sorába emeli, emellett kimagasló alakja a magyarországi építészeti látványtervezésnek. Az MTMT a jelölt 165 alkotását tartja nyilván. Elismertségét három külföldi kiállításon nyert díj, 7 külföldi méltatás és recenzió, valamint számos hazai recenzió jelzi. Nemzetközi tervpályázaton három első, egy második és egy harmadik díjat nyert.„A BME Építészmérnöki Kar szívből gratulál a kinevezéshez! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.