Átadták a 2025-ös Hauszmann-díjakat!

Idén huszonötödik alkalommal került sor a Hauszmann-díj átadására. A kitüntetéseket Dr. habil Varga Tamás DLA dékán adta át a Műegyetem aulájában tartott diplomaosztó ünnepségen szeptember 26-án.

Az Építészmérnöki Karon adható kitüntetések sorában a Hauszmann-díjat “évente hat, abban az évben diplomát szerző volt hallgatónak ítéli oda egy háromtagú, Kartól független építészekből álló zsűri: ötöt az osztatlan ill. MSc, egyet a BSc-képzésen készített diplomamunkák szerzőinek. A díjat a Kar dékánja adja át a diplomaosztó ünnepségen. A díjjal oklevél és emlékplakett jár.”

A díjra minden fiatal építész pályázhat, aki az adott évben a Műegyetemen szerzett építélszmérnöki diplomát MSc vagy Osztatlan képzésen. A díj diplomadíj, amely a diplomaterv kimagasló építészeti minősége mellett annak gondolati hátterét, társadalmi felelősségvállalását és újszerűségét a zsűri megítélése szerint díjazza és példaként állítja azt az újabb és újabb hallgatói generációk elé. A diplomadíj rangját a mindenkori díjazottak névsora adja, akik közül nem kevesen mára elismert építészek és oktatók itthon és külföldön egyaránt.

A zsűri felkért tagjai 2025-ben: Golicza Előd, Kiss Dániel, Marián Balázs

2025-ben Hauszmann-díjban részesült:

Almádi Gergő: A tetraéder geometriája
(témavezető: Dr. Domokos Gábor, Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék)

Ez a diplomamunka nem egy hagyományos terv, hanem egy összetett, sokoldalú kutatás, mely magában foglal matematikai számításokat, geometriai és fizikai szerkesztéseket, és végül egy konkrét makett alakját ölti. Az alapja elméleti, ugyanakkor túllép a puszta száraz számításokon, valódi eredményt ér el, amely szó szerint „áll a lábán”. A monostabil tetraéder létezésének bizonyítása és a fizikai modell megalkotása kiemelkedő tudományos eredmény, melynek jelentősége az emberiség számára kiemelten fontos. Ez a diplomamunka bizonyítja, hogy az építészeti gondolkodás nem korlátozódhat csupán a konkrét tervezési feladatokra, hanem magába kell foglalnia a tudomány és kultúra szélesebb spektrumát is, ötvözve a kreatív és analitikus megközelítéseket.

Basa Máté: Asztalos tanműhely, Budapest, VIII.
(témavezető: Frikker Zsolt, Középülettervezési Tanszék)

A diplomaterv a józsefvárosi Orczy negyed városrehabilitációs stratégiájának részeként fejti ki nagyívű koncepcióját. Javaslatában a helyi bérlakás program erősítése mellett a meglévő, korszerűtlen téri struktúrák felszámolása éppúgy szerepel, mint a zöld infrastruktúra rendszerszintű bővítése, az alulhasznosított barnamezős területek revitalizációja, vagy a szegregálódó közösségek bevonása. A helyi foglalkoztatást és edukációt együttesen fejlesztő műhely terve érzékeny urbanisztikai beágyazottsága, sokrétű tipológiai kapcsolódása, valamint szellemes építészeti megformálása is kiemelkedő minőséget képvisel.

Csanády Anna Dorottya: Közkörút, Budapest
(témavezető: Szabó Levente DLA, Középülettervezési Tanszék)

A diplomaterv a Nagykörút számára kínál nem szokványos, mégis átgondolt jövőképet. A terv ereje a mélyreható előtanulmányokban, az urbanisztikai összefüggések pontos feltárásában és a társadalmi érzékenységben rejlik. A munka erénye, hogy a komplex elemzést követően egy gyakorlatias, a valóság talaján álló, de mégis merész és jövőbe mutató koncepció született. A diplomamunka víziója finomhangolt, punktuális beavatkozások sorozata – egyfajta urbánus akupunktúra. A beavatkozások nem forradalmi átalakítást, hanem a meglévő szövetbe illeszkedő, okosan megtervezett, apró változtatásokat javasolnak, amelyek képesek elindítani egy pozitív irányú, organikus fejlődést, minőségibb életteret teremtve Budapest belvárosa számára.

Cserháti Dániel Lóránt: Modernista értékmegőrzés (témavezető: Vincze László DLA, Lakóépülettervezési Tanszék)

A diplomaterv a Reimholz Péter és Lázár Antal által tervezett, 1974-ben megnyílt Domus áruház épületének revitalizálását tűzte ki céljául. A háború utáni magyar építészet egyik emblematikus alkotása a rendszerváltás óta alulhasznosított, átalakuló városi szövetétől elzárkózó, friss modernista szellemiségét elvesztő zárvánnyá vált. A terv radikális beavatkozásaival, környezete felé nyitásával, közösségteremtő téralakításával egy érdemtelenül alulbecsült hazai későmodern remekmű túlélési narratíváját vázolja fel, ami hiánypótló szellemiséget tükröz fenntartható – közelmúltunk épített és szellemi értékeit fokozatosan elveszteni kényszerülő – környezetünk szempontjából.

Temesvári Bence: Középpont a faluszélen, Gerla
(témavezető: Fejérdy Péter DLA, Középülettervezési Tanszék)

A diplomaterv a gerlai Wenckheim-kastély évszázados építési történetének egyedi hangvételű szerves folytatását mutatja be. A műemléki épületegyüttes rendhagyó továbbépítése egyszerre reagál a lebomló fizikai struktúra időbeli változásának folyamatára, és a jelen szűkös lehetőségei mellett a közösségteremtési igényekre is. A terv érzékenysége, radikálisan formabontó műemléki megközelítése egyértelműen szemléletformáló jelentőségű a történeti értékeink identitásképző újraértelmezésében, ami végeredményben közösségeink kohéziójának megerősítéséhez nyújthat fenntartható és megújulni képes fizikai-szellemi keretet.

Számuel Boglárka: Dunakeszi tőzegtavak
(témavezető: Falvai Balázs DLA, Lakóépülettervezési Tanszék, BSc-kategória)

Ez a diplomaterv egy üdítő színfolt, vibrálóan pozitív álláspontja motiválóan hat a sokszor borúlátó kontextusban. Különösen értékelendő, hogy ez a pozitív szemlélet nem megy a téma mélyebb megértésének rovására: a Dunakeszi tőzegtavak sajátos helyszínén egy közösségi stég és a hozzá kapcsolódó sziget regenerációjának programja mentén a munka érzékenyen reflektál az ember és a természet nem mindig konfliktusmentes viszonyára. A részletesen kidolgozott, egyedi reprezentáció pedig nem csupán illusztrálja, de tovább is gondolja a projektben rejlő lehetőségeket, kritikusan viszonyul a helyi spontán építészet eszköztárához és a közösségi tér újra értelmezéséhez.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

@bme.epitesz
  • A hétfői Munkahelyek Építészete 2. óra keretében Igor Marko és Zoltán Neville tartanak nyilvános előadást a K234-es teremben. A tantárgy keretein belül a Fővárossal, a Rákosrendező Projektirodával, valamint a nemzetközi tervpályázat nyertes konzorciumának vezetőjével (Coldefy) együttműködve a hallgatók a „Kapagyár” terület előhasznosítási időszakára készítenek koncepcióterveket. Igor és Petra Marko praxisa a „placemaking”, ideiglenes városi használat egyik úttörő alkalmazója és kutatója. Igor Marko az előadásában a tervezési folyamatot segítő technikákról, a Rákosrendező előhasznosításában rejlő lehetőségekről fog beszélni. Zoltán Neville, a Coldefy iroda partnere a Kapagyár környékének rövid- és hosszabb távú hasznosítási koncepciójáról beszél, a pályázati terv mögött húzódó
gondolkodásba enged bepillantást.

Előadás helye: K234.
Előadás ideje: 09. 21. 14:15
Az előadás nyilvános és angol nyelvű.

Lecture by Igor Marko & Zoltán Neville on the Pre-Use of the

Rákosrendező–Kapagyár Site
As part of the Architecture of Workplaces 2 class on Monday, Igor Marko and Zoltán Neville will give a public presentation in K234. In collaboration with the City of Budapest, the Rákosrendező Project Office, and the leader of the winning consortium of the international design competition (Coldefy), students are developing conceptual plans for the interim use of the “Kapagyár” site during the course. Igor and Petra Marko’s practice pioneers in the application and research of placemaking. In his presentation, Igor Marko will discuss techniques that facilitate the design process and the potential inherent in the interim use of Rákosrendező. Zoltán Neville, partner at Coldefy, will discuss short- and long-term utilization concepts for the Kapagyár neighborhood and provide insight into the thinking behind the competition proposal.

Venue: K234.
Time: September 21, 2:15 p.m.
The presentation is open to the public and will be held in English.
  • Egészséges utcák – Mobility Week – LUCY SAUNDERS és ERŐ ZOLTÁN előadása az Építészkaron!

Budapest Főváros, az Egészséges utcák egyesület és a BME Építészmérönki Kar ArchLAB workshopot és előadást szervez a BME Építészmérnöki Kar hallgatói számára a Mobilitási Hét keretében.

Az előadáson Lucy Saunders urbanista és Erő Zoltán Budapest főépítésze tartanak előadást.

Lucy Saunders – brit közegészségügyi szakember, urbanista és közlekedéstervező, aki elsősorban a Healthy Streets (Egészséges utcák) kidolgozásáról ismert.

Az előadás helyszíne: BME Központi épület, II. emelet 75-ös terem.
Az előadás időpontja: 2026.09.23. szerda 15:00-17:00

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, linket a bioban találjátok.
  • Az elmúlt hónapokban az Exploratív Építészeti Tanszék egyiptomi terepmunkájáról és az ott dolgozók életéről készült fotók voltak tárlaton a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, Zoltai András fotográfus Hemző-díjas projektjének a részeként. A kiállítás tárlatvezetéssel és vetítéssel egybekötött finisszázsára várunk szeretettel mindenkit szeptember 17-én!

Az esemény felvezetéseként Zoltai András fotográfus vezeti körbe a tárlaton a közönséget, aki 2026 januárjában követte a misszió mindennapjait.

Ezt követően Vasáros Zsolt építész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Thébai Magyar Régészeti Misszió Dél-Khokha Projekt vezetője vetítés keretében mesél az ásatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Dávid Dóra építész, egyetemi adjunktus az ásatási terület nagyobb kontextusába, valamint Qurna falu áttelepítéseinek történetébe enged betekintést.

A terepkutatás 1983 óta folyamatosan jelen van Egyiptomban. Mindez a Kákosy László által megkezdett feltárások keretében 23, a Gaál Ernő vezette koncesszióban 12, a South Khokha Projektben 20, míg a Hassan Fathy Survey Mission-nel szinergiában további 12 terepmunka szezont jelent. 43 év alatt 67 expedíció keretében 176 szakember több ezer munkanapját foglalja magába ez a nagyszabású vállalkozás. 

Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Időpont: 2026. szeptember 17., csütörtök, 18 óra
  • ÉPÍTÉSZ LESZEK TÁBOR

A BME Építészmérnöki Kar nyári tábora 2026. július 13-15. –betekintés az építészet világába

A középiskolás évek vége különösen fontos időszak a fiatalok számára, hiszen ekkor kell meghozniuk a továbbtanulással és a jövőbeli hivatásukkal kapcsolatos döntéseket. Ezért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Kara kiemelt figyelmet fordított idén is arra, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló diákokat. Ennek egyik fontos formája a nyári tábor, amelyet – az újabb támogatóknak is köszönhetően – már harmadik alkalommal rendezhettük meg a leendő 11. és 12. évfolyamos középiskolások számára.

A teljes cikket a bio-ban találjátok.
  • Elindult a diplomaPRAX jelentlezés!

A bio-ban található linken tudtok jelentkezni, portfólióval és a választott cég megjelölésével!
  • Sikeres félévet kíván az Építészmérnöki Kar minden hallgatónak!
A hétfői Munkahelyek Építészete 2. óra keretében Igor Marko és Zoltán Neville tartanak nyilvános előadást a K234-es teremben. A tantárgy keretein belül a Fővárossal, a Rákosrendező Projektirodával, valamint a nemzetközi tervpályázat nyertes konzorciumának vezetőjével (Coldefy) együttműködve a hallgatók a „Kapagyár” terület előhasznosítási időszakára készítenek koncepcióterveket. Igor és Petra Marko praxisa a „placemaking”, ideiglenes városi használat egyik úttörő alkalmazója és kutatója. Igor Marko az előadásában a tervezési folyamatot segítő technikákról, a Rákosrendező előhasznosításában rejlő lehetőségekről fog beszélni. Zoltán Neville, a Coldefy iroda partnere a Kapagyár környékének rövid- és hosszabb távú hasznosítási koncepciójáról beszél, a pályázati terv mögött húzódó
gondolkodásba enged bepillantást.

Előadás helye: K234.
Előadás ideje: 09. 21. 14:15
Az előadás nyilvános és angol nyelvű.

Lecture by Igor Marko & Zoltán Neville on the Pre-Use of the

Rákosrendező–Kapagyár Site
As part of the Architecture of Workplaces 2 class on Monday, Igor Marko and Zoltán Neville will give a public presentation in K234. In collaboration with the City of Budapest, the Rákosrendező Project Office, and the leader of the winning consortium of the international design competition (Coldefy), students are developing conceptual plans for the interim use of the “Kapagyár” site during the course. Igor and Petra Marko’s practice pioneers in the application and research of placemaking. In his presentation, Igor Marko will discuss techniques that facilitate the design process and the potential inherent in the interim use of Rákosrendező. Zoltán Neville, partner at Coldefy, will discuss short- and long-term utilization concepts for the Kapagyár neighborhood and provide insight into the thinking behind the competition proposal.

Venue: K234.
Time: September 21, 2:15 p.m.
The presentation is open to the public and will be held in English.
A hétfői Munkahelyek Építészete 2. óra keretében Igor Marko és Zoltán Neville tartanak nyilvános előadást a K234-es teremben. A tantárgy keretein belül a Fővárossal, a Rákosrendező Projektirodával, valamint a nemzetközi tervpályázat nyertes konzorciumának vezetőjével (Coldefy) együttműködve a hallgatók a „Kapagyár” terület előhasznosítási időszakára készítenek koncepcióterveket. Igor és Petra Marko praxisa a „placemaking”, ideiglenes városi használat egyik úttörő alkalmazója és kutatója. Igor Marko az előadásában a tervezési folyamatot segítő technikákról, a Rákosrendező előhasznosításában rejlő lehetőségekről fog beszélni. Zoltán Neville, a Coldefy iroda partnere a Kapagyár környékének rövid- és hosszabb távú hasznosítási koncepciójáról beszél, a pályázati terv mögött húzódó
gondolkodásba enged bepillantást.

Előadás helye: K234.
Előadás ideje: 09. 21. 14:15
Az előadás nyilvános és angol nyelvű.

Lecture by Igor Marko & Zoltán Neville on the Pre-Use of the

Rákosrendező–Kapagyár Site
As part of the Architecture of Workplaces 2 class on Monday, Igor Marko and Zoltán Neville will give a public presentation in K234. In collaboration with the City of Budapest, the Rákosrendező Project Office, and the leader of the winning consortium of the international design competition (Coldefy), students are developing conceptual plans for the interim use of the “Kapagyár” site during the course. Igor and Petra Marko’s practice pioneers in the application and research of placemaking. In his presentation, Igor Marko will discuss techniques that facilitate the design process and the potential inherent in the interim use of Rákosrendező. Zoltán Neville, partner at Coldefy, will discuss short- and long-term utilization concepts for the Kapagyár neighborhood and provide insight into the thinking behind the competition proposal.

Venue: K234.
Time: September 21, 2:15 p.m.
The presentation is open to the public and will be held in English.
A hétfői Munkahelyek Építészete 2. óra keretében Igor Marko és Zoltán Neville tartanak nyilvános előadást a K234-es teremben. A tantárgy keretein belül a Fővárossal, a Rákosrendező Projektirodával, valamint a nemzetközi tervpályázat nyertes konzorciumának vezetőjével (Coldefy) együttműködve a hallgatók a „Kapagyár” terület előhasznosítási időszakára készítenek koncepcióterveket. Igor és Petra Marko praxisa a „placemaking”, ideiglenes városi használat egyik úttörő alkalmazója és kutatója. Igor Marko az előadásában a tervezési folyamatot segítő technikákról, a Rákosrendező előhasznosításában rejlő lehetőségekről fog beszélni. Zoltán Neville, a Coldefy iroda partnere a Kapagyár környékének rövid- és hosszabb távú hasznosítási koncepciójáról beszél, a pályázati terv mögött húzódó gondolkodásba enged bepillantást. Előadás helye: K234. Előadás ideje: 09. 21. 14:15 Az előadás nyilvános és angol nyelvű. Lecture by Igor Marko & Zoltán Neville on the Pre-Use of the Rákosrendező–Kapagyár Site As part of the Architecture of Workplaces 2 class on Monday, Igor Marko and Zoltán Neville will give a public presentation in K234. In collaboration with the City of Budapest, the Rákosrendező Project Office, and the leader of the winning consortium of the international design competition (Coldefy), students are developing conceptual plans for the interim use of the “Kapagyár” site during the course. Igor and Petra Marko’s practice pioneers in the application and research of placemaking. In his presentation, Igor Marko will discuss techniques that facilitate the design process and the potential inherent in the interim use of Rákosrendező. Zoltán Neville, partner at Coldefy, will discuss short- and long-term utilization concepts for the Kapagyár neighborhood and provide insight into the thinking behind the competition proposal. Venue: K234. Time: September 21, 2:15 p.m. The presentation is open to the public and will be held in English.
2 nap ago
53
View on Instagram |
1/6
Egészséges utcák – Mobility Week – LUCY SAUNDERS és ERŐ ZOLTÁN előadása az Építészkaron!

Budapest Főváros, az Egészséges utcák egyesület és a BME Építészmérönki Kar ArchLAB workshopot és előadást szervez a BME Építészmérnöki Kar hallgatói számára a Mobilitási Hét keretében.

Az előadáson Lucy Saunders urbanista és Erő Zoltán Budapest főépítésze tartanak előadást.

Lucy Saunders – brit közegészségügyi szakember, urbanista és közlekedéstervező, aki elsősorban a Healthy Streets (Egészséges utcák) kidolgozásáról ismert.

Az előadás helyszíne: BME Központi épület, II. emelet 75-ös terem.
Az előadás időpontja: 2026.09.23. szerda 15:00-17:00

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, linket a bioban találjátok.
Egészséges utcák – Mobility Week – LUCY SAUNDERS és ERŐ ZOLTÁN előadása az Építészkaron!

Budapest Főváros, az Egészséges utcák egyesület és a BME Építészmérönki Kar ArchLAB workshopot és előadást szervez a BME Építészmérnöki Kar hallgatói számára a Mobilitási Hét keretében.

Az előadáson Lucy Saunders urbanista és Erő Zoltán Budapest főépítésze tartanak előadást.

Lucy Saunders – brit közegészségügyi szakember, urbanista és közlekedéstervező, aki elsősorban a Healthy Streets (Egészséges utcák) kidolgozásáról ismert.

Az előadás helyszíne: BME Központi épület, II. emelet 75-ös terem.
Az előadás időpontja: 2026.09.23. szerda 15:00-17:00

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, linket a bioban találjátok.
Egészséges utcák – Mobility Week – LUCY SAUNDERS és ERŐ ZOLTÁN előadása az Építészkaron! Budapest Főváros, az Egészséges utcák egyesület és a BME Építészmérönki Kar ArchLAB workshopot és előadást szervez a BME Építészmérnöki Kar hallgatói számára a Mobilitási Hét keretében.

Az előadáson Lucy Saunders urbanista és Erő Zoltán Budapest főépítésze tartanak előadást.

Lucy Saunders – brit közegészségügyi szakember, urbanista és közlekedéstervező, aki elsősorban a Healthy Streets (Egészséges utcák) kidolgozásáról ismert. Az előadás helyszíne: BME Központi épület, II. emelet 75-ös terem.
Az előadás időpontja: 2026.09.23. szerda 15:00-17:00 Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, linket a bioban találjátok.
5 nap ago
261
View on Instagram |
2/6
Az elmúlt hónapokban az Exploratív Építészeti Tanszék egyiptomi terepmunkájáról és az ott dolgozók életéről készült fotók voltak tárlaton a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, Zoltai András fotográfus Hemző-díjas projektjének a részeként. A kiállítás tárlatvezetéssel és vetítéssel egybekötött finisszázsára várunk szeretettel mindenkit szeptember 17-én!

Az esemény felvezetéseként Zoltai András fotográfus vezeti körbe a tárlaton a közönséget, aki 2026 januárjában követte a misszió mindennapjait.

Ezt követően Vasáros Zsolt építész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Thébai Magyar Régészeti Misszió Dél-Khokha Projekt vezetője vetítés keretében mesél az ásatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Dávid Dóra építész, egyetemi adjunktus az ásatási terület nagyobb kontextusába, valamint Qurna falu áttelepítéseinek történetébe enged betekintést.

A terepkutatás 1983 óta folyamatosan jelen van Egyiptomban. Mindez a Kákosy László által megkezdett feltárások keretében 23, a Gaál Ernő vezette koncesszióban 12, a South Khokha Projektben 20, míg a Hassan Fathy Survey Mission-nel szinergiában további 12 terepmunka szezont jelent. 43 év alatt 67 expedíció keretében 176 szakember több ezer munkanapját foglalja magába ez a nagyszabású vállalkozás. 

Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Időpont: 2026. szeptember 17., csütörtök, 18 óra
Az elmúlt hónapokban az Exploratív Építészeti Tanszék egyiptomi terepmunkájáról és az ott dolgozók életéről készült fotók voltak tárlaton a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, Zoltai András fotográfus Hemző-díjas projektjének a részeként. A kiállítás tárlatvezetéssel és vetítéssel egybekötött finisszázsára várunk szeretettel mindenkit szeptember 17-én! Az esemény felvezetéseként Zoltai András fotográfus vezeti körbe a tárlaton a közönséget, aki 2026 januárjában követte a misszió mindennapjait. Ezt követően Vasáros Zsolt építész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Thébai Magyar Régészeti Misszió Dél-Khokha Projekt vezetője vetítés keretében mesél az ásatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Dávid Dóra építész, egyetemi adjunktus az ásatási terület nagyobb kontextusába, valamint Qurna falu áttelepítéseinek történetébe enged betekintést. A terepkutatás 1983 óta folyamatosan jelen van Egyiptomban. Mindez a Kákosy László által megkezdett feltárások keretében 23, a Gaál Ernő vezette koncesszióban 12, a South Khokha Projektben 20, míg a Hassan Fathy Survey Mission-nel szinergiában további 12 terepmunka szezont jelent. 43 év alatt 67 expedíció keretében 176 szakember több ezer munkanapját foglalja magába ez a nagyszabású vállalkozás. Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 1065 Budapest, Nagymező utca 8. Időpont: 2026. szeptember 17., csütörtök, 18 óra
1 hét ago
12
View on Instagram |
3/6
ÉPÍTÉSZ LESZEK TÁBOR

A BME Építészmérnöki Kar nyári tábora 2026. július 13-15. –betekintés az építészet világába

A középiskolás évek vége különösen fontos időszak a fiatalok számára, hiszen ekkor kell meghozniuk a továbbtanulással és a jövőbeli hivatásukkal kapcsolatos döntéseket. Ezért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Kara kiemelt figyelmet fordított idén is arra, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló diákokat. Ennek egyik fontos formája a nyári tábor, amelyet – az újabb támogatóknak is köszönhetően – már harmadik alkalommal rendezhettük meg a leendő 11. és 12. évfolyamos középiskolások számára.

A teljes cikket a bio-ban találjátok.
ÉPÍTÉSZ LESZEK TÁBOR A BME Építészmérnöki Kar nyári tábora 2026. július 13-15. –betekintés az építészet világába A középiskolás évek vége különösen fontos időszak a fiatalok számára, hiszen ekkor kell meghozniuk a továbbtanulással és a jövőbeli hivatásukkal kapcsolatos döntéseket. Ezért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Kara kiemelt figyelmet fordított idén is arra, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló diákokat. Ennek egyik fontos formája a nyári tábor, amelyet – az újabb támogatóknak is köszönhetően – már harmadik alkalommal rendezhettük meg a leendő 11. és 12. évfolyamos középiskolások számára. A teljes cikket a bio-ban találjátok.
2 hét ago
33
View on Instagram |
4/6
Elindult a diplomaPRAX jelentlezés!

A bio-ban található linken tudtok jelentkezni, portfólióval és a választott cég megjelölésével!
Elindult a diplomaPRAX jelentlezés! A bio-ban található linken tudtok jelentkezni, portfólióval és a választott cég megjelölésével!
2 hét ago
14
View on Instagram |
5/6
Sikeres félévet kíván az Építészmérnöki Kar minden hallgatónak!
2 hét ago
126
View on Instagram |
6/6
HAUSZMANN 100 – MEGEMLÉKEZÉS A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN2026. szeptember 17-én a Nemzeti Örökség Intézete megemlékezést tartott Hauszmann Alajos síremlékénél a Fiumei úti sírkertben az építész halálának centenáriuma alkalmából. Beszédet mondott: Seidl Tibor és Seidl Krisztián, Hauszmann Alajos ükunokája és szépunokája; Varga Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának dékánja; Ambrus György, a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.Kapcsolódó cikkek a honlapon:epitesz.bme.hu/hauszmann100/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
Igor Marko & Zoltán Neville előadása a Rákosrendező - Kapagyári terület előhasznosítása kapcsánA hétfői Munkahelyek Építészete 2. óra keretében Igor Marko és Zoltán Neville tartanak nyilvános előadást a K234-es teremben. A tantárgy keretein belül a Fővárossal, a Rákosrendező Projektirodával, valamint a nemzetközi tervpályázat nyertes konzorciumának vezetőjével (Coldefy) együttműködve a hallgatók a„Kapagyár” terület előhasznosítási időszakára készítenek koncepcióterveket. Igor és Petra Marko praxisa a „placemaking”, ideiglenes városi használat egyik úttörő alkalmazója és kutatója. Igor Marko az előadásában a tervezési folyamatot segítőtechnikákról, a Rákosrendező előhasznosításában rejlő lehetőségekről fog beszélni. Zoltán Neville, a Coldefy iroda partnere a Kapagyár környékének rövid- és hosszabb távú hasznosítási koncepciójáról beszél, a pályázati terv mögött húzódógondolkodásba enged bepillantást.Előadás helye: K234.Előadás ideje: 09. 21. 14:15Az előadás nyilvános és angol nyelvű.Lecture by Igor Marko & Zoltán Neville on the Pre-Use of theRákosrendező–Kapagyár SiteAs part of the Architecture of Workplaces 2 class on Monday, Igor Marko and Zoltán Neville will give a public presentation in K234. In collaboration with the City of Budapest, the Rákosrendező Project Office, and the leader of the winning consortium of the international design competition (Coldefy), students are developing conceptual plans for the interim use of the “Kapagyár” site during the course. Igor and Petra Marko’s practice pioneers in the application and research of placemaking. In his presentation, Igor Marko will discuss techniques that facilitate the design process andthe potential inherent in the interim use of Rákosrendező. Zoltán Neville, partner at Coldefy, will discuss short- and long-term utilization concepts for the Kapagyár neighborhood and provide insight into the thinking behind the competition proposal.Venue: K234.Time: September 21, 2:15 p.m.The presentation is open to the public and will be held in English. ... See MoreSee Less
View on Facebook
Egészséges utcák – Mobility Week – LUCY SAUNDERS és ERŐ ZOLTÁN előadása az Építészkaron!Budapest Főváros, az Egészséges utcák egyesület és a BME Építészmérönki Kar ArchLAB workshopot és előadást szervez a BME Építészmérnöki Kar hallgatói számára a Mobilitási Hét keretében.Az előadáson Lucy Saunders urbanista és Erő Zoltán Budapest főépítésze tartanak előadást.Lucy Saunders – brit közegészségügyi szakember, urbanista és közlekedéstervező, aki elsősorban a Healthy Streets (Egészséges utcák) megközelítés kidolgozásáról ismert.A Healthy Streerts mozgalom: www.healthystreets.com/Az előadás helyszíne: BME Központi épület, II. emelet 75-ös terem.Az előadás időpontja: 2026.09.23. szerda 15:00-17:00Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: forms.cloud.microsoft/pages/responsepage.aspx?id=jOv7ZTsve0WM5FeU6z78THMHaef6x-9OrTeAhPvyYUVURFVR...Kapcsolódó esemény:www.facebook.com/share/1CCa1n6PCa/?mibextid=wwXIfr ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.

Szakmai partnereink és támogatóink: