Szimbolikus szoboravató a Műegyetem kertjében Nőnapon

A girls can scan kollektíva, az Építész Szakkollégiummal, a Pro Progressio Alapítvánnyal és az EELISA-val összefogva rendhagyó eseményre hívja az érdeklődőket március 8-án.

A BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) egykori hallgatói által alapított girls can scan kollektíva kezdeményezése arra hívja fel a figyelmet, hogy számos olyan, a BME-hez kötődő női mérnök- és kutató van, akinek életútja méltó arra, hogy szoborral is megemlékezzen róla az egyetemi közösség. “Mi hisszük, hogy lenne kire emlékezni, ezért kérjük küldje el az ünneplésre méltó női mérnök nevét egy rövid leírással, hogy miért emlékezhetünk rájuk a girlscanscan@gmail.com címre.”- mondták a girls can scan kollektíva alapítói.

Bár már több mint 100 éve szerzett diplomát a Műegyetemen Pécsi Eszter, az első női mérnök, az egyetemi campus szobrai között nincs olyan, amely nőnek állít emléket: „a campuson és a történelmi kertben még csak allegorikus női alakok állnak” – írják a szervezők az esemény hirdetésében.

A girls can scan kollektíva ezért szimbolikus szoboravatást szervez március 8-án 17 órakor, amelynek helyszíne a BME K épületének kertjében lévő ODOO pavilon lesz.

A szimbolikus nőszobor felavatásával a március 8-án 17 órakor kezdődő esemény szervezőinek célja a női mérnökök és tudósok teljesítményének ünneplése és figyelemfelhívás a női életpályáknak emléket állító köztéri alkotások hiányára. Az ünnepségen fellép a Momento, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kamarakórusa.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Építész leszek - Nyári táborKedves Középiskolások! Ha gondolkoztál már azon hova tovább az érettségi után és érdekel az építészet és a települések, városok jövője, valamint kíváncsi vagy rá, hogy mit tanulnak, hol élnek és hogyan töltik egyetemi éveiket az építész hallgatók - akkor ez a Nyári tábor Neked szól! A tábor alkalmával interaktív formában szeretnénk megismertetni mindenkit az Építészmérnöki Karral és betekintést nyújtani az építész hivatásba.⏳Jelentkezési határidő: 2024. május 31.📆A tábor helye és ideje: BME Építészmérnöki Kar, 2024. július 15-17. A jelentkezési 📝 link ezen az oldalon érhető el 👇bit.ly/epiteszleszektaborBővebb infó 👇epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.