Beszámoló az ÉDI25 – nyitott előadásokról

A BME Építőművészeti Doktori Iskola idén ünnepli 25 évvel ezelőtti megalakulását. A negyedszázados jubileum ünneplését az ÉDI vezetősége nem egyetlen rendezvény szervezésével szeretné színessé tenni. Egyszeri csillogó esemény helyett a tanulmányi félévet szolgáló, színvonalas előadások és az iskola működését segítő strukturális fejlesztések jelentik a jubilumi előkészületeket. Jelmondatunk is lehetne Ady Endre verssora: „Száz bús vasárnap helyett / Sok, víg hétköznapot!”

A tavaszi félév során a “Nemzet és identitás” éves kutatási témához kapcsolódóan 4 db minden érdeklődő számára nyitott előadást szerveztünk. A négy előadás időrendi sorrendben a következők voltak:

• Job Floris és a Monadnock építész iroda bemutatkozó előadása
• Kiss Dániel könyvbeumtató előadása
• Köllő Miklós és a Larix Stúdió bemutatkozó előadása
• Sebastian Bietenhader és Matthias Moroder bemutatkozó előadása

A holland Monadnock iroda alapítója Job Floris a kortárs és klasszikus építészeti folyamatok párhuzamos jelenlétéről tartott érdekes előadást saját irodai munkáik és egyéni érdeklődésük függvényében.
A BME padsoraiban nevelkedett, majd a Harwardon keresztül, végül a zürichi ETH egyetemen professzori állást betöltő Kiss Dániel a „Relational Theories of Urban Form. An Anthology” című könyvének kialakulásáról és legfontosabb állításairól tartott előadást, melyben a materiális tér és a cselekvő aktorok közti viszony keretein belül tárgyalta a városi és építészeti forma fogalmát.
Köllő Miklós szintén saját építészeti gondolatait ismertette. Az Erdély területén élő és alkotó építész munkássága szorosan összekapcsolódik a székely kultúrtájjal és a helyi építészeti hagyománnyal, alkotásaiban és szemléletében is harmonikusan simul össze a kortárs építészeti gondolkodással.
Végül a bécsi iroda két társalapítója Sebastian Bietenhader és Matthias Moroder sajátos építészeti identitáskeresését hallgathattuk. A fiatal alkotók eredendően közösségi lakásépítészet keresése során az építészet egy teljesen figyelmen kívül hagyott formai minőségét fedezték fel. Előadásukban ezt az útkeresést és sajátos eredményeiket ismertették.

Az előadásokról készült részletes beszámolók és beharangozók elérhetők az Építészfórum online felületén:

Job Floris és a Monadnock
Kiss Dániel
Köllő Miklós és a Larix Stúdió bemutatkozó előadása
Sebastian Bietenhader és Matthias Moroder bemutatkozó előadása

Az ÉDI tanulmányi bizottsága a szép számban megjelent külsős és belsős hallgatóság nevében hálásan köszöni a kar vezetőségének, hogy támogatásával lehetővé tette az előadások létrejöttét. A négy alkalmon jelenlévő hallgatóság magas létszáma jól mutatja mennyire szükséges és hiánypótló az ilyen típusú, nemzetközi érdeklődésre is érdemes, tematikus előadások egyetemi befogadása.

az összefoglalót készítette: Török Dávid DLA (az ÉDI tanulmányi bizottságának tagja)

Budapest, 2023. május 31.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

1 day ago

BME Építészmérnöki Kar
Jövőtervező.BME 🗣️🕰️: 2024. december 04. 17:00🏛️: K épület: DíszteremA BME ismeretterjesztő előadás-sorozatának 3. állomása a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával folytatódik. Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! A regisztráció elérhető ezen a linken: 👉regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1k8H1SgtLmN_R... ... See MoreSee Less
View on Facebook
🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0A2jETIYZyrgi... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwY2xjawG6nJ9leHRuA2FlbQIxMAABHTO... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet BME Építészmérnöki Kar ... See MoreSee Less
View on Facebook
🙌 Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek a pénteki Nyílt Napra. 🙌A közreműködő kollégáknak és hallgatóknak is köszönjük a részvételt!📸: KépKocka - Építész Média KörÉpítészmérnöki Kar Hallgatói KépviseletBME Építész Klub Szakkollégium Építész Szakkollégium Kvint Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.