Pecz Samu és Hajnóczi Gyula ünnepélyes szoboravatása alkalmából bővebben ismertetjük életútjukat. A sorozat első részében Hajnóczi Gyula szakami élettörténetéről tesszük közzé az alábbi írást.
Hajnóczi Gyula akadémikus, a BME Építészmérnöki Kar háború utáni történetének meghatározó alkotó és pedagógus egyénisége volt. Napjaink alkotó építész generációinak a többsége Hajnóczi ókori építészetet bemutató előadásain keresztül ismerte meg az antik építészet fontosságát, az építészet alkotófolyamatának örökérvényűségét.
Hajnóczi professzor 1920. április 5-én született Baján. Középiskolai tanulmányait a nagyhírű bajai Ciszterci Főreálgimnáziumban végezte. Az Érettségi után a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni evangélikus teológiai fakultására iratkozott be, ahol 3 szemesztert abszolvált. Olasz, magyar, művészettörténet szakos hallgatóként előbb Pécsett 1 félévet, majd Kolozsvárott 2 félévet hallgatott. A II. Világháborúban katonai szolgálatot teljesített, hadifogságból hazatérve 1946-ban iratkozott be az Építészmérnöki Karra, ahol 1950-ben szerezte meg diplomáját. Az egyetem elvégzését követően Rados Jenő professzor felkérését elfogadva, tanársegédként kapcsolódott be az építészettörténet oktatásába. Érdeklődése a Rados-tanszék középkori irányultsága helyett az ókori építészet felé fordult, ezért 1954-ben beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Régész oklevelét 1958-ban szerezte meg. Bölcsészdoktorrá 1961-ben avatták.
Egyetemi karrierje tudományos munkásságával párhuzamosan teljesedett ki. 1955-1967 között adjunktus, kandidátusi fokozatát 1966-ban szerezte meg. 1967-1978 között egyetemi docens, a tudományok doktora fokozat megszerzésének éve 1978. Egyetemi tanárrá szintén 1978-ban nevezték ki. Az MTA levelező tagjává halála évében, 1996-ban választották.
Kutatóként életművét végigkísérte az építészeti tér értelmezésének a problematikája. Bölcsészdoktori értekezésében az antik térformákat és térkapcsolatokat vizsgálta, kandidátusi értekezésében a térszemlélet fejlődését írta le az ókor építészetében. Kutatásainak betetőzéseként, önálló térelméletet alkotott akadémiai doktori disszertációjában, ahol az építészeti alkotás objektív értékelésére tett kísérletet az építészeti tér analitikus elméletének a megalkotásával. Értekezését könyv formában az Akadémiai Kiadó magyarul és németül is megjelentette.
Életeleme az oktatás és a tervezés, az antik emlékeknek a nagyközönség számára is érthető, megérthető bemutatása volt. Oktatóként előadásait építészeti alkotásai hitelesítették. A ’60-as években elindult, a római kori maradványok méltó bemutatását célzó fejlesztési programok meghatározó, szinte egyedüli helyreállító építésze volt. Aquincum, Gorsium, a szombathelyi Isis szentély bemutatása mind alkotó fantáziáját tükrözik. Munkáiba rendszeresen bevonta legtehetségesebb hallgatóit. Helyreállító építészként és régészként alkalma volt a legapróbb részletekig feltárni az ókori mesterek alkotómódszerét. Ezt a speciális ismeretanyagot felhasználta az oktatásban is. Tudását a mind a mai napig használt ókori építészettörténet tankönyvben foglalta össze, amelyért 1968-ban Ybl Miklós díjat kapott. A tankönyv Németországban is megjelent a rendszerváltás idején. Oktatói, tudományos és építész alkotó munkásságát 1990-ben Kossuth-díjjal is elismerték. A Műegyetemen eltöltött 35 éves munkásságát az egyetem Emlékérem odaítélésével honorálta 1985-ben. 2013-ban, születésének évfordulója óta az Aquincumi Múzeum egyik általa tervezett épületén elhelyezett emléktábla örökíti meg munkásságát az utókor számára.
Közel másfélszáz publikációja, 8 könyve őrzi mindmáig frissen ható gondolatait.
Hajnóczi Gyula, a nagy tudású professzor, a római kori romemlék-helyreállítások szakavatott tervezője tanárként és emberként él mindazok emlékezetében, akik hallhatták előadásait, a felmérési gyakorlatok alkalmával figyelhették tanácsaira, és akik a baráti beszélgetések során megtapasztalhatták bölcsességét és fanyar humorát. Az az alkotó hozott létre maradandó életművét, akire egykori munkatársai, hallgatói halála után is mint olyanra emlékeznek, aki nap mint nap közöttünk van, ma is tanít, tanácsot ad gondjaink, problémáink megoldásában.
Hajnóczi az el nem távozott mesterek sorába tartozik és ezért is javasolta az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék közössége az Építészmérnöki Kar Tanácsának, hogy kezdeményezze az Egyetem Szenátusánál a szobor elhelyezésének az engedélyezését. A Kari Tanács a Tanszék javaslatát egyhangú stámogatásával ajánlotta a Műegyetem Szenátusának elfogadásra, hogy Hajnóczi professzor szobra tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeléül bekerülhessen a hallhatatlan építész professzorok panteonjába.
A szobor alkotója Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, aki korábban már Rados Jenő, Kotsis Iván és Csonka Pál építész professzoroknak, illetve Mosonyi Emil vízépítő mérnök professzornak az egyetem történeti kampuszán felállított mellszobrát is készítette.
