Jubileumi diplomaosztó 2023 – utolsó felhívás

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara minden év májusában jubileumi díszoklevelet ad át az 50 (arany), 60 (gyémánt), 65 (vas), 70 (rubin), illetve 75 (platina) éve vagy még régebben végzett építészmérnökök számára. Ezzel párhuzamosan egy könyvet is kiadunk és átadunk önöknek, amely az ünnepeltek szakmai életrajzait tartalmazza. Az egyetem ezzel szeretné megköszönni szakmai munkájukat, illetve elismerni szaktudásukat, amelyet az ország és a világ gyarapítására fordítottak.

Ahhoz, hogy a díszoklevelet és az ehhez kapcsolódó könyvet el tudjuk készíteni a 2023-ban (az időpont még bizonytalan, de május végén szoktuk tartani) a K épület aulájában megtartandó ünnepségre, az önök segítségére van szükségünk.

Kérjük, hogy aki még nem jelentkezett az itt felsorolt 1973-as arany– illetve 1963-as gyémántdiplomás évfolyam tagjai közül, és szeretné átvenni jubileumi diplomáját, az írjon nekünk, illetve az 1958. évi vas-, 1953. rubin- és 1948. évi platinadiplomás építészek jelentkezését is szeretettel várjuk a dekanihivatal@epk.bme.hu e-mail címre 2023. április 10-ig bezárólag.
Ez után sajnos már nem tudjuk elfogadni az igényeket.

Szeretnénk minél többüknek örömet szerezni az ünnepséggel és az elismerésükhöz méltó oklevéllel. Kérjük, hogy értesítsék évfolyamtársaikat is, hogy minél többen tudjanak erről a lehetőségről.

Azok esetében, akik először kapnak jubileumi oklevelet (az aranydiplomások esetében mindenképpen), szükségünk van

– az eredeti oklevél fénymásolatára,
– egy rövid, mondatokban megfogalmazott szakmai életrajzra (fél A/4-es gépelt oldal, 1800 leütés szóközökkel együtt), ha lehet elektronikus formában (word dokumentum),
– elérhetőségekre (telefonszám, e-mail cím, postacím) és
– egy nyilatkozatra is, hogy akik nem először kapnak jubileumi diplomát (pl. a gyémántdiplomások), kívánnak-e változtatni a korábban megjelent életrajzi szövegen.

Ezek nélkül a dokumentumok nélkül nem tudjuk elkészíteni a díszoklevelet és a kiadványt.

Jelentkezési határidő: 2023. április 10.

munkatársunk: Dobos Istvánné Szilvia
telefonszám: (1) 463-35-21
e-mail cím: dekanihivatal@epk.bme.hu

Várjuk jelentkezésüket!
BME Építészmérnöki Kar Dékáni Hivatal

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

🌞🏛️ ÉPÍTÉSZ LESZEK – NYÁRI TÁBOR 2025 🏛️🌞📅 2025. július 9–11.📍 Budapest, BME Építészmérnöki KarKedves középiskolások!Gondolkodtatok már azon, hogy milyen lehet építésznek lenni? Hogyan néz ki az egyetemi élet a BME-n? Mit tanul egy építészmérnök, és hogyan lehet valaki az?Ha érdekel a városok, falvak, települések jövője, és szívesen formálnád a világot magad körül – itt a helyed!Gyere el az ÉPÍTÉSZ LESZEK nyári táborunkba, ahol betekintést nyerhetsz az építészmérnöki hivatásba, megismerheted a karunkat, és valódi egyetemi élményben lehet részed!👥 Jelentkezhetnek: leendő 11. és 12. évfolyamos diákcsoportok (2–6 fő)📩 Határidő: 2025. május 20.🔗 Jelentkezés és további információ a honlapunkon: epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor-2025-julius-9-11/📸: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢 Helyszínbejárás és beszélgetés a Pécsi Eszter Liget pályázathoz! A BME ÉMK, BME ÉPK, a Pro Progressio Alapítvány, az Építész Szakkollégium és a girlscanscan Kollektíva által meghirdetett Pécsi Eszter Liget környezetalakítási ötletpályázat következő eseményére várunk minden érdeklődőt!📅 Időpont: 2025. március 26. 16:00📍 Helyszínbejárás, majd beszélgetés a BME Látogató Központban🔹Vendégeink:Mihály Gábor szobrászművészFischer Zsuzsa építész-statikus szakmérnök, Pécsi Eszter unokájaA bejárás során a részvevők megismerhetik a pályázati helyszínt, majd beszélgetés következik a BME Látogató Központban (K épület, Aula mögött, a Főbejárattal szemben).📌 Pályázati kiírás és részletek:🔗 epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-liget-kornyezetalakitasi-otletpalyazat/Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.