Építészfesztivál és Future Perfect alkotótábor

Idén nyáron, június 27. és július 3. között az Építészfórum először rendezi meg nyári táborát, az Építészfesztivált. Az Építész Szakkollégium és Építészfórum közös szervezésében megvalósuló Future Perfect alkotótábor és fesztivál helyszíne Dunaújváros, témája a jövőről való gondolkodás. Az alkotótáborra való résztvevői jelentkezés elindult, a hétvégi fesztiválra jegyek és bérletek válthatók.

Az Építészfesztivál idei témája a jövőről való gondolkodás, az aktuális és az előttünk álló válságokra adható építészeti és elméleti válaszok keresése. A tematika két hívószó, a reflektív és a spekulatív szavak köré szerveződik, amelyek a jövőről való gondolkodás két fajtáját határozzák meg: előbbi a jelen körülményeire vagy a múlt emlékeire reflektáló, utóbbi a jövőbe tekintő, kísérletező hozzáállást jelenti. Az alkotótáborban zajló workshopok és a fesztivál során megrendezett programok ezen tematikához kapcsolódnak.

Az esemény az építészhallgatók körében népszerű építőtáborok és a kulturális fesztiválok hangulatát ötvözi: egy intenzív műhelymunkára épülő alkotótáborra, illetve a workshopok eredményeit és a téma tágabb bemutatását szolgáló fesztiválra osztható. Hét közben a táborra jelentkezett résztvevők építő, elméleti és performatív workshopokon vehetnek részt, a munkát előadások, koncertek és filmvetítések egészítik ki. Ezt követi a mindenki számára nyitott hétvégi fesztivál, ahol a workshopok bemutatják eredményeiket, emellett előadásokba, beszélgetésekbe, várossétákba és koncertekbe van lehetőségük a látogatóknak bekapcsolódni. 

Az alkotótábor időpontja: június 27. – július 3.
A fesztivál időpontja: július 1. – július 3.
Az esemény helyszíne: Dunaújváros, Szalki-sziget

Jelentkezés az alkotótáborra

Az alkotótáborra a workshopjelentkezés lezárult. A most induló résztvevői jelentkezés során egy kérdőív kitöltésével azok regisztrálhatnak, akik szeretnének csatlakozni a workshopok valamelyikéhez, és mind a hét közbeni, mind a hétvégi programokon részt vesznek. A legkülönbözőbb területekről várunk jelentkezőket, hogy együtt gondolkozzunk a felvetett tematikán. A táborban megismerjük Dunaújváros sok szempontból terhelt történelmét és építészeti örökségét, valamint reflektálunk a 20. század letűnt utópiáira és feltérképezzük a jövőbe tekintő spekulatív gondolkodás lehetőségeit.

A tábor díja 25 000 Ft (~3 600 Ft/nap), amely magába foglalja a workshop- és fesztiválrészvételt, a szállást (sátorhely a kempingben), az étkezést (napi egy rendelt és kettő közösen készített étel) és 5000 Ft értékig az italfogyasztást is. A bérletet a tábor első napján, a helyszínen vásárolható meg a kérdőív előzetes kitöltésének feltételével.

Jelentkezési határidő: június 19. (vasárnap) éjfél

Jelentkezés az  alkotótáborra.
A tematika részletes leírása és a workshopok bemutatása.
Alkotótábor Facebook-esemény.

Jegyvásárlás a fesztiválra

A hétvégi fesztivál minden érdeklődő számára nyitott, nemcsak az alkotótábor résztvevői számára. Az esemény keretében a workshopok résztvevői bemutatják munkájuk eredményét, emellett számos szakmai és kulturális program várja az érdeklődőket. Háromféle jegytípus közül lehet választani: háromnapos bérlet, napijegy, esti koncertjegy.

Jegyvásárlás a fesztiválra.
Fesztivál Facebook-esemény.

Forrás: Építészfórum

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook
CÉH Alapítvány – 2024 Nyári Egyetem ▪️A szakmai workshop kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bővítsétek, illetve elmélyítsétek tudásotokat az építőipari digitalizáció és fenntarthatóság témakörében, illetve elsajátítsák a munka világában hasznos készségeket.▪️Az építőipar óriási változáson megy át, ez ad aktualitást ennek a programnak. ⏳Az esemény időpontja: 2024. augusztus 26 – 30.🏛Helyszín: Budapest és környékeA pályázat feltöltési oldala itt érhető el.👇bit.ly/3U8F8aMTovábbi információkért látogassatok el az alábbi oldalra.👇www.ceh.hu/hu/alapitvany ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.