Hauszmann Alajos születésének 175. évfordulója

A Nemzeti Örökség Intézete Hauszmann Alajos születésének 175. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést 2022. június 9. csütörtökön a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyén, Hauszmann Alajos sírjánál.

Az megemlékezőket Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntötte. Fodor Gergely, a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások ellátásáért felelős kormánybiztos mondott emlékbeszédet, valamint Szatmári Attila, színművész, a Magyar Színház tagja is közreműködött.

Hauszmann Alajos (1847-1926) többek között a Műegyetem központi épületének, a New York-palotának valamint a Budavári Palota átépítésének tervezője is volt, a historizmus egyik legtevékenyebb és legjellegzetesebb képviselője a magyar építészetben. Korai műveiben az olasz reneszánsz, majd a barokk stílusjegyeit alkalmazta, amelyeket később szecessziós elemekkel ötvözött. Számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Ybl Miklós halála után őt hívták meg a Budavári Palota átépítésének vezetésére. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt az előző századforduló magyar építészeire. Munkásságáért 2011 szeptemberében posztumusz Magyar Örökség díjat kapott.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója az építész védett sírjánál tartott megemlékezésen kiemelte, hogy Hauszmann Alajos nemcsak építész volt, de a magyarországi építészoktatás egyik megteremtője is. Műegyetemi tanári tevékenysége révén nagy hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet Dr. Alföldi György karunk dékánja képviselte, és helyezte el a koszorút megemlékezésünk jeléül.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.