A nyitó cikkben Kiss Ida-t mutatjuk be, aki a DVM Group volt tervezési üzletág igazgatója és most az Európai Unió egyik új kezdeményezésének szakértője, a New European Bauhausról beszélgettünk vele Szeglet Flórával.
ÉPK / Egy kari cikksorozatot tervezünk a honlapon a fenntarthatóságról, ennek a nyitó beszélgetésére kértünk fel téged. Talán az egyik legújabb Európai Uniós kezdeményezés a New European Bauhaus. Azt láttuk, hogy te vagy az egyik „nagykövete” a kezdeményezés bevezetésének? Tudnál erről mesélni, mi ez és merre tart ez a projekt?
KI / Új Európai Bauhaus (New European Bauhaus) az Európai Unió kezdeményezése. Ez egy építészetpolitikai irányelv, amire nem nagyon volt példa korábban. Az Európai Unió számos szabályozással fogta már meg az energiahatékonyságot, vagy a környezettudatos építőanyagok elterjesztését, de nem volt olyan irányelvük, ami az építészeti értékteremtésről szól. A Bauhaus a 100. évfordulóján született meg ez a gondolat, innen az elnevezés az Új Európai Bauhaus. A cél egy olyan építészeti mozgalom létrehozása, amely transzformatív hatást fejt ki a szakmában, az építőiparban, a társadalomban, ami ösztönzi a környezettudatos kezdeményezéseket és beruházásokat, és nagyon erősen a társadalmi kezdeményezésekre fókuszál.
ÉPK / Miért hívják New European Bauhausnak ezt a kezdeményezést?
KI / 2020-ban jött létre a gondolat, de érdekes, hogy Új Európai Bauhausnak hívják. Az vezérelte a létrehívást, hogy az élet minden területére kiható kezdeményezést szeretnének elindítani, támogatni, ami át tud formálni az egyéni működéstől kezdődően, a városok, a régiók működéséig sok mindent. Kerekasztalbeszélgetések és szakmai egyeztetések mentén formálódott ki, hogy mi az Új Európai Bauhaus. Három fő értéke és három működési elve van, ami iránymutatást ad bárkinek, aki szeretne létrehozni egy projektet, amik az Új Európai Bauhaus égisze alá tartoznak, ezek nem feltétlen épületek és nem feltétlen városfejlesztés, hanem nagyon sok társadalmi innovációs projekt tartozhat ide, mert a társadalmi kezdeményezéseken keresztül lehet igazán transzformatív változásokat elérni.
ÉPK / Az Új Európai Bauhaus három kulcsértéke az „együtt” a „fenntartható” és „szépség” ? Ezek közül kettő már megszokott, de a szépség új, ami érdekessé teszi?
KI / A hazai új törvényekben, igen, érdekes módon a szépségre vannak a legkonkrétabb kezdeményezések is. De a „szépség”, az „együtt”, és a „fenntartható” – ez a három alapérték, amelyeken belül további szinteket határoz meg a NEB (Új Európai Bauhaus, angolul: New European Bauhaus, röviden NEB), nevezzük mostantól így. Mind a három elvéhez külön-külön három „törekvés” tartozik, melyek már elég szépen definiálva vannak. Emellett a NEB három szervezési elvet is meghatároz, ami projekt szervezésének az ideális elve, amely egyrészt a részvételi folyamatot jelenti, másrészt az inter, – vagy transzdiszciplinaritást, ami minél több szakma bevonásával és szakmák közötti együttműködésről szól, és a harmadik működési elv, azt foglalja magában, hogy milyen léptékben hat egy projekt, tehát hogy helyi hatású vagy globális problémákkal foglalkozik. Nyilván ösztönzi azokat a kezdeményezéseket, amelyek minél szélesebb körben, minél hosszabb távú, minél nagyobb léptékű hatást tudnak kifejteni, időben, térben, ökológiai rendszerben, technológiai újításban, szóval sok minden tartozhat ide.
ÉPK / Számomra az az érdekes, hogy a Bauhaus egyszerre jelenti a társadalmi változást és a visszatérést egy korszakhoz, amikor hittünk abban, hogy lehet komoly újításokat véghez vinni, nekem pont ettől jó ez a kifejezés. Nemzetközi szinten is van ennek a fogalomnak ilyen többszintű olvasata?
-A beszélgetéseinkből az derül ki, hogy itthon a Bauhaus nem a legjobb elnevezés, mert sokszor negatív képek vagy egyszerűen egy formavilág társul hozzá. Ugyanakkor amikor a Tangó Projekt vezetőjével, Oltai Katával beszélgettünk erről tavaly a NEB díjátadón, ő azt fogalmazta meg, hogy neki, mint művészettörténésznek abszolút egy kritikus gondolkodásról szól a Bauhaus, ami tényleg transzformatív volt a maga idejében, és nagyon-nagyon átformálta az embereket, a gondolkodásmódokat, a tereket és tárgyakat.
ÉPK / A NEB kimondja azt is, hogy a környezetet nem csak építészeti eszközökkel lehet megváltoztatni? Annak idején a szociális városrehabilitációk során iskolákat, művészeti csoportokat hoztunk létre annak érdekében, hogy eljussunk a városi társadalmi változásokig. Közben jelentősen átalakultak a nagyvárosok társadalmai. A NEB ismét rámutat a közös felelősségre?
KI / Azt hiszem, hogy sokkal tisztábban látjuk most azt, hogy milyen globális folyamatok zajlanak, beleértve a társadalmi, gazdasági, klimatikus, ökológiai változásokat is. Ebben kivételes generáció vagyunk, mert jó rálátásunk van arra, hogy mi zajlik körülöttünk, még ha rendkívül ijesztő is tud lenni és kaotikus, mivel sokszor nagyon nehéz a valóságot a fals hírektől elkülöníteni, emiatt azonban mégis sokkal inkább érzi az egyén, és vele együtt remélhetőleg a döntéshozó is a felelősséget abban, hogy egy-egy lépése milyen kihatással van a szűkebb-tágabb környezetére. Tudunk hatni a tágabb környezetünkre is. És igen, azt gondolom, hogy egy olyan felismerésből született a NEB, mint kezdeményezés, hogy a fenntarthatóságnak a gondolatisága túl kell lépjen azon, hogy pusztán az energiahatékonyságról beszéljünk, Németországban például különösen erős építési irányelvvé vált az energiahatékony építés, és ennek akár vadhajtásai is érezhetőek, ahogy Magyarországon is. Tehát az, hogy zéró energiaigényű legyen egy ház, az abszolút nem jár feltétlen azzal, hogy a környezeti lábnyoma kicsi, vagy szép lesz a nap végén, és az esztétika sokszor elvész. Nem beszélve arról, hogy a társadalmi dimenzió teljesen a háttérbe is szorulhat. A NEB próbálja megfogni azt, hogy a környezettudatosság, – mint az ökológiai kihatása egy fejlesztésnek, beruházásnak, kezdeményezésnek – kerüljön előtérbe, mert nem egyedül élünk ezen a bolygón. A másik pedig a társadalmi kihatása, mert a marginalizálódás és a társadalmi olló kinyílása egy olyan veszély, amit nagyon nehéz megfordítani, és nagyon nehéz szűkíteni, úgyhogy ebben azokat a társadalmi kezdeményezéseket szeretné előtérbe helyezni, és támogatni, erősíteni, amik kimondottan inkluzívak, az érzékeny, sérülékenyebb társadalmi rétegeket segítik esélyhez juttatni, ami hosszú távon pozitív változást tud hozni.
AGY / Mi most három különböző korosztály tagjaiként beszélgetünk itt, és akár Flóra, téged is kérdezlek, hogy a fenntarthatóság mit jelent a te korosztályodnak? Illetve Ida, amiket most elmondtál, azzal te is egyetértesz?
KI / Igen. Őszintén a NEB-en való munka az elmúlt évben abszolút erős hatással volt rám, hozzájárult ahhoz, hogy most változtatok a munka-élet egyensúlyomon. Úgyhogy, ebből a szempontból mondhatom, hogy azonosultam vele. Egyébként a NEB-fogalom rendszerében – a fenntartható – az a környezeti fenntarthatóságról szól, szóval a fenntarthatóság, mint társadalmi, gazdasági, környezeti hármas, nyilván ugyanúgy visszaköszön ebben, és a társadalmi környezeti lábat erősíti, ami szerintem fontos.
AGY / Sokat hallani az új korosztályok környezeti szorongásáról, mitől lehet ez?
KI / Azt gondolom, hogy globális szintű folyamatokat érzékelünk, és a sajtó-internet tele van hírekkel és közben úgy érezzük, hogy nincs ráhatásunk. Az a szorongató érzés, hogy én olyan kicsi vagyok ahhoz, hogy változtassak ezeken a hatalmas erőkön, vagy az a kérdés, hogy ér-e bármit, hogyha csak én változtatok.
SZF / Amit még egyénileg tudok tenni, hogy a közlekedésre odafigyelek, próbálok mindenhova biciklivel menni.
AGY / Én nem járok MÉG biciklivel. Most is késésben voltam, úgyhogy habozás nélkül beültem az autóba és lejöttem. De azért már elkezdtem figyelni erre is, amikor kvázi ráérek, akkor persze villamossal járok, és persze a közértben, ha nincs nálam semmi, akkor igyekszem a táskámba begyúrni azt a sok szétguruló dolgot, amit meg akarok vásárolni, mert még nem állt rá az agyam a zacskóra. Szóval, hogy szerintem az én korosztályomnak meg ez egy ilyen felvett dolog. Én erősen képviselem, mert szerintem abszolút fontos. Voltam egy hétvégi beszélgetésen, ami a környezetváltozásról és a fenntarthatóságról szólt, sok környezetvédelmi szakemberrel. Én ott egy fél délelőtt alatt a kilátástalanság érzésének határára sodródtam, mert azt vettem ki a szavaikból, hogy itt már minden el van késve, itt már esélyünk sincs. Én ezt nem hiszem.
KI / Alkalmazkodni kell, és alkalmazkodni fogunk is.
AGY / Igen, abszolút, fogunk is. Én azt gondolom, hogy biztos, hogy a következő generációk számára ez egy alapvető dolog lesz. Az én üzenetem az lenne majd, hogy ne higgyük el, hogy kitaláltuk a tuti megoldást. Ugye az én korosztályomban mi kezdtünk a modernizmussal, akik azt mondták, hogy – a Bauhaus-zal nyitva persze -, hogy mindenre ez a megoldás, meg kell csinálni, el kell terjeszteni. Majd szép lassan megdőlt minden. És hogy itt a válságokkal az utolsó, jövőbe vetett hiteink hullottak szét, ahogy kiderült, hogy Európában ismét jött egy olyan járvány, ami lakásokba kényszerített minket. Azt tanítom itt az egyetemen, illetve azt igyekszem megosztani a hallgatókkal, hogy változások mindig vannak, és a lényeg, hogy tudjunk adaptálódni, ne mi menjünk rá, hanem tudjunk úgy átalakulni, ami ezeket a változásokat felveszi, küzd ellene, küzd érte, attól függően, hogy miről van szó. Szerintem ez lehetne a mi korosztályunk dolga, hogyha belátnánk, hogy nincs mindenre megoldás, hanem állandóan figyelnünk kell a környezetünket, és a jelzéseire felelősségteljesen kell válaszolni. Ilyen szempontból nekem a NEB irányelvben az tetszik, hogy ismét visszahozza a figyelmet a társadalmi motorokra, és ez iszonyú fontos.
ÉPK / Azt szeretnénk kérdezni, hogy a te személyes szakmai változásaidban ez hogyan jelenik meg? Illetve, hogy hogyan tudjuk mindezt az oktatásba bevinni? Van a NEB-nek olyan lába, ami bevihető az oktatásba?
KI / Abszolút! A NEB-nek a szervezési elveit, amelyek hozzátartoznak a fogalomrendszeréhez, különösen fontos lenne az oktatásban tanítani, hogy a projektmenedzsmenten túl, az autóval vagy a technológiai időkkel foglalkozunk, vannak más együtthatók, amiket be kell venni. Például egy participatív folyamat hogyan néz ki, mitől működik és hogyan tudnánk azt építészként segíteni, hogy a társadalmi egyeztetés ne egy egyszerű hirdetményben álljon meg egy nagyobb horderejű projekt esetében. Azt gondolom, hogy amit szintén be lehetne hozni az oktatásba, az a transzdiszciplinaritás, mert más szakágakkal, művészeti ágakkal, tudományokkal való együttműködésből tudnak igazán innovatív gondolatok születni. Ha csak saját magunk között beszélgetünk, akkor abból nehéz újat létrehozni. Ezzel szemben, ha egy ökológus, egy fizikus, egy művész, teszem azt egy költő részt vesz egy folyamatban, akkor abból valami egészen mást tud megszületni, mint hogyha az építész kizárólag csak maga próbálja felépíteni a szokványos szakágaival együtt a projektfolyamatot. Szóval ezeket hatalmas érték lenne behozni az oktatásba. Egy sokkal szélesebb körű együttműködési rendszert látni és odamenni az emberekhez, lejönni ebből az elefántcsonttoronyból, amit mi építészként itt az egyetemen még mindig tanulunk. Megérteni azt, hogy nem felülről tudjuk megoldani az igazán kényes helyzeteket, hanem azokkal az emberekkel együttműködve, akik ott élnek.
ÉPK / Azt lehetne mondani, hogy ezek a transzdiszciplináris elvek egyrészt visszakanyarodnak az összművészeti gondolatokhoz, amikor az építészek sokszor ilyen társadalmi mérnököknek próbálták meghatározni magukat. Az a generáció, aki most kezd, azok számára a mostani világban az imént említett eligazodási pontokkal lehet majd tovább lépni. De időben menjünk visszafele egy kicsit, akkor, amikor te rajzoltál, terveztél, menedzseltél, akkor ezek a NEB szempontok már jelen voltak? Például én ültem már nálad egy fenntarthatósággal kapcsolatos kerekasztal beszélgetésen. Szóval mintha neked ez személyesen is fontos lenne, mint társadalmi ügy?
KI / Valóban, a fenntarthatóság régóta fontos téma számomra és jelen volt mindig is a karrier utamban. Amikor az egyetemen tanultam még, akkor az energiatudatos építészet választható tantárgyat hallgattam Zöld Andrásnál, és aztán fiatal építészként, amikor tervpályázatokat készítettünk, akkor mi már csináltunk ilyen kis ökológiai és fenntarthatósági ábrákat nappálya diagrammal, meg természetes szervezési sémákkal. Aztán amikor a 2008-as válság után nem tudtam visszamenni a Tiba Stúdióban dolgozni, ahol korábban nagyon szerettem a dizájnhoz szorosabban kötődve dolgozni, akkor azt gondoltam, hogy annak van értelme, ha tovább tanulok és a fenntarthatóságra fókuszálok jobban, és így kerültem a városenergetikai és épületenergetikai szakmérnöki képzésre, és kezdtem el a fenntarthatósággal komolyabban foglalkozni, a városi fenntarthatóságra fókuszálva. Aztán ez a téma a kereskedelmi, ingatlanfejlesztői és nagyvállalatokkal való együttműködésben kicsit a háttérbe szorult, meg nem is, mert azért igyekeztem vezetőként is a saját tervezőcsapatomba behozni a fenntarthatóságot, mint alapelvet, hogy legyen mindig része a tervezési folyamatnak, aminek köszönhetően sokkal integránsabban van jelen ez most a működésben, és remélhetőleg a kollégák gondolatiságában is, amikor megalkotnak egy koncepciót a fenntarthatósági tanácsadókkal együttműködve. Azt, hogy a DVM csatlakozzon a Vállalatok Fenntarthatósági Tanácsához, én kezdeményeztem, úgyhogy fontos számomra ez az ügy. Most pedig ilyen életközépi helyzetben azt gondoltam, hogy az erőforrásaimat szeretném olyan dolgokra fordítani, amiknek hosszú távú környezeti, társadalmi hasznossága tud lenni, ezért távolodtam el a nagyvállalati szférától.
SZF/ A fenntarthatósági tanácsadókat mennyire veszik valójában igénybe a nagyvállalatok?
KI / Igénybe veszik. Bármennyire is leszűkült az ingatlanfejlesztők számára a fenntarthatóság értelmezése oda, hogy legyen egy zöld minősítése egy épületnek, most már ez alapvetés, ami átformálta az építőipart. Az, hogy zöld épület minősítéssel kell rendelkeznie egy háznak, például nincs bitumenes hátoldallal padlószőnyeg, vagy hogy a festéknek alacsony VOC tartalma legyen, ezek meghatározó szinten átalakították a termékgyártást, az építőanyagokat, ez szerintem fontos és jó dolog. Egy LEED Platinum minősítésű épületnél vizsgálják, hogy mi a ház ökológiai lábnyoma, és van egy teljes életciklus elemzés is most már a zöld épületminősítésekben, de ezek olyan számok, amikből nem feltétlen egy egészséges környezet jön létre. Szóval nem mondom, hogy teljesen hiábavaló, mert abszolút átformálta a kereskedelmi ingatlanfejlesztést, de könnyű táptalaja a greenwashing-nak, mert ki kell pipálni néhány dobozt, és amikor a költséghatékonyság oldalát vizsgálják, akkor ezeket a dobozkákat meg lehet vizsgálni, hogy melyik az, ami drága, melyik az, ami nem annyira drága, szóval, amikor egy fejlesztő a nyereségességét vizsgálja, akkor ezek a tényezők játszanak közre. Van egy ilyen egyensúlyozás, hogy mi az, amivel még át fog menni egy projekt a gold szinten, és akkor azt nem húzzák le. De egy másik érdekes dolog, hogy a Leed új verziójában már megjelenik egy úgynevezett design charette, ami az integrált tervezési folyamatnak a módszertana, ami a projekt gondolat megszületésétől kezdődően kellene, hogy bekapcsoljon minden résztvevőt a folyamatba, ami egyébként egy nagyon-nagyon szuper módszertan, de ezt kevéssé alkalmazzák még, mert nincsenek meg ugyanígy a facilitátorok hozzá, akik végig tudnak vinni hatékonyan egy ilyen feladatot, mert ember legyen a talpán, aki a korai fázisban össze tudja jól hangolni az üzemeltetőnek, fejlesztőnek, tervezőnek és a kivitelezőnek az érdekeit igazán barátságos módon, de ilyen módszertanok azért bejönnek, ami tök jó.
ÉPK / Nagyon gyakorlati, valós példák tudsz említeni a NEB irányelvekből?
KI / A közelmúltban készítettünk egy magyar nyelvű kézikönyvet, amiben gyakorlati példákat is felsorakoztatunk. Remélem, hogy ez egy folyamatosan bővülő példatár lesz, hiszen mindenki számára az a lényeges, hogy mit jelent a NEB a hétköznapi gyakorlatban, illetve a kézzelfogható dolgokban, mitől lesz egy projekt pontosan Új Európai Bauhaus. Amikor az operatív programok kiíróit segítettük, – most velük kezdődik egy közös munka -, vagy egy pályázatnál, amikor finanszírozásra adja be a pályázatát egy pici önkormányzat és meghallja ezt a kifejezést, akkor az ne egy magasröptű lila ködnek tűnjön, hanem tudja adaptálni a saját problémájára, a saját helyzetére. Ehhez próbáltuk tényleg összegyűjteni nagyon konkrét példákat, és eszközöket. És aztán persze nyilván, mint minden ilyen változáshoz, új kihíváshoz szükség van rengeteg tanulásra, új tudásra, új szakemberekre. Nemcsak az egyetem szintjén, hanem az önkormányzatoknál, pályázati elbírálóknál is, hogy értsék, hogy mi különböztet meg egy jobban ható projektet egy kevésbé előnyösnél, vagy értékesnél. Plusz, hogy legyenek olyan emberek, akikkel tényleg egy részvételi folyamatot végig lehet csinálni, attól ne féljen az önkormányzat, hanem legyen valami eszköze hozzá, ahhoz pedig kell, hogy lásson egy-két jó példát, ami működik. Úgyhogy ezeket igyekeztünk összegyűjteni ebben a kézikönyvben.
ÉPK / Vannak üdvözlő példák?
KI / Magyarországon is vannak működő példák. Fontosak a Te általad is képviselt kezdeményezések a 8. kerületben, vagy az ADI stúdiónak van egy nagyon klassz zöld településfejlesztési projektje Enyingen, de vannak nagyon szívet melengető társadalmi kezdeményezések, mint amilyen a Tangó Projekt is, amik jól sikerültek. Egyébként ebből a szempontból is jó volt végig nézni, megtalálni, összegyűjteni a pozitív eseteket, ezekre rávilágítani. Úgyhogy vannak már Magyarországon is jól működő kezdeményezések, amik még a NEB gondolatisága, megszületése előtt már szépen és okosan ki voltak találva.
ÉPK/ Most csináltunk március 8-án nőnap alkalmából az egyetemen a Girls Can Scan-nel együtt egy új típusú nőnapi megemlékezés a kampusz udvarán, aminek keretében arra a változásra akarunk rámutatni, hogy amíg a mérnök társadalomnak egyre nagyobb százaléka a hölgyekből tevődik ki, német adatokat mutattak, és nagyon magas a mérnökök aránya, addig a vezető pozíciójú női mérnökök aránya alacsony. Te pont vezető pozícióban voltál nagyvállalati közegben. Az Építészmérnöki Karra felvettek 60-65 %-a is nő.
KI / Erről vannak feminista gondolataim is, meg nagyon klassz vitáim is. A férjemmel beszélgettünk nemrég, hogy a női kvóta az vajon hasznos, vagy nem hasznos?
Hogy legyen kötelezően ötven százalék minden menedzsmentben nő, hogy ez jó-e? Vagy a férfiak hátrányos helyzetbe kerülnek, vagy jó képességűek és jobban tanult, jól képzett emberek szorulnak hátrányba azért, mert pusztán a kvóta van előtérben. Ezek izgalmas témák. Szerintem van értelme a kvótának egyébként, valószínűleg kombinálva sok minden mással, tehát, önmagában nem old meg egy ilyen helyzetet. Szerintem ez egy nagyon izgalmas, és nagyon fontos téma. Amikor én diplomáztam, már akkor is majdnem 50 százalék volt a nők aránya a karon, és nézzük meg akár a kamarai elnökséget, nem tudom, hogy itt az oktatók között hány női építész van, de nagyon alul vagyunk reprezentálva. Nyilván tudok ilyen sztorikat is felhozni, hogy a diplomavédésem végén – négyes lett a diplomatervem, egyáltalán nem szégyenkezem miatta egyébként – egy tanárom vigasztalóan odajött hozzám, hogy „nem baj, a nőknek a fakanál mellett a helye”… Ezzel indulunk el a diplomaosztó után. A jóval utánam következő generációk női tagjaitól is hallottam hasonló történeteket. Szóval ez jelen van még mindig, az emberek megkapnak egy-egy ilyen útra valót, talán nagyobb az önkontrollja most már, vagy érzékenyebbek a férfi kollégák is zsűri szerepkörben, remélhetően, ritkább, de azért még mindig megvan.
Az, hogy nőként vezető pozícióban tudtam lenni, nyilván állati szerencse is kellett ehhez. Például, hogy egy olyan közegbe tudtam csöppenni, ahol a cégvezetésnek ez nem okozott egyáltalán kérdéseket, hanem fontosak voltak számukra az egyéb készségek, az egyéni kvalitások. Sokszor nehéz helyzetekben azért visszajön, hogy nem könnyű nőként helytállni egy ilyen eléggé maszkulin szakmában, mint amilyen az építőipar. Az építészet talán azért is nőiesedett el jobban, merthogy művészibb ágként tekintenek rá a fiatalok, hogy szép házakat lehet tervezni, rajzolni, de közben a szakmának a 90 százaléka az kőkemény műszaki tartalomról, jogászkodásról, vitákról, érvelésről szól, és ebben vannak olyan kemény helyzetek, amikben nagyon nehéz nőként helytállni. Olykor meg is kap az ember valamit, hogy pl. „te otthon a férjeddel is ilyen vagy?” – vagy vicces beszólásokat, de ugyanúgy az atyáskodó magatartás is jelen van, amikor kíméletből nem konfrontálnak olyan őszintén, mint mondjuk egy másik férfit egy tárgyalóasztal mellett, és ez ugyanúgy meg tudja akasztani a szituációt.
Szerintem valós probléma a fizetésekben való különbség is, plusz nehéz helytállni a családban és a munkában egyszerre, ezek valódi élethelyzetek, nem csak újságcikk témák. Az, hogy a nők hogyan tudnak jelen lenni egy szakmai helyzetben, úgy gondolom nagyon is hozzátartozik a fenntarthatósághoz.
ÉPK / A BME -n most jöttek ki az idei elsőhelyes jelentkezési adatok, az előrejelzések azt mondják, hogy az Építészmérnöki Kar még mindig fölfele megy. A családok, ha összeülnek otthon, hogy merre tanuljon tovább a gyerek még mindig az élvonalban szerepel az építészet?
AGY / Ha az adaptációt komolyan vesszük, nekem az első dékáni programom része volt, hogy a tárgy struktúrába emeljük be hangsúlyosan “soft skillek” oktatását. Ami sokkal mélyebb ismereteket tud adni, azzal a céllal, hogy ne csak arra reagáljunk, amikor a hallgató kilép a nagyvilágba, hogy minél kevesebb betanítási idővel el tudjon helyezkedni egy multinál, hanem arra koncentráljunk, hogy ha majd állást vált – vagy mert muszáj, vagy mert szeretne váltani -, akkor majd azok a képességek kerüljenek elő, amelyeket az adaptációhoz kell fölhasználnia, és ezek pedig kulturális és biznisz és jogi kérdések.
KI / Egyébként választható tárgyakban van, mert én anno felvettem kommunikációs képzést, és akkor ilyen formában lehetett, de például a város szociológia is szerintem választható tantárgy volt, ami nagy hiba.
AGY / A hallgatók visszajelzésében a vállalatalapításra vonatkozó tudás hiánya van még jelen. A magyar szakmának a 75-80 százaléka kis- és középvállalkozás, mi mégis nagyvállalati mentalitásra tanítjuk őket, hogy minél hamarabb bepasszoljanak a rendszerbe és zökkenőmentesen tudják átvenni a corporate identity felfogást.
KI / Én azt gondolom az lenne a jó, hogy ha nem csak úgy tekintenénk az építészmérnökségre, hogy biztos mindenki építész lesz, ha elvégzi, hanem úgy, hogy viszonylag széleskörű mérnöki tudományokat is felölel, egyszerre mérnöki, de ugyanakkor társadalmi, – művészi tudományokat is hordozó szakma. Emiatt én úgy érzem, hogy a mi jövőnk még látható, de nekünk is reagálnunk szükséges a változásokra. Azt gondolom, hogy egyrészt igen, reagálnunk kell a változásokra, másrészt meg azért én bízom abban, hogy lesznek olyan fiatalok, akik agilisabbak, és bátran kommunikálnak és aktívan tesznek a változásért.
ÉPK / Mit üzennél a fiatal generációnak, milyen jövőbeli változásokra lenne szükség?
KI / Merjenek radikálisak lenni, erős kritikát megfogalmazni! Ezen felül fontos a holisztikus gondolkodás, ennek a szakmának egy szépsége az, hogy építészként egy projektfolyamatban belülről tudunk tenni a változásért. Ezt egy fantasztikus lehetőségnek gondolom. Törekedjenek arra, hogy építészként rendelkezzenek egy olyan tudás készséggel, amiben az egész folyamatot átlátják, mert ha egy építész tudja demonstrálni azt, hogy érti a teljes folyamatot – annak a hatását pénzügyi, időbeli és egyéb kihatásaiban -, akkor az egy státuszt ad a többi résztvevő szereplő szemében is. Szerintem ekkor tud egy építész jó pozícióba kerülni. Nekem legalábbis ez mindig segített. Engem akkor vettek mindig komolyan, amikor képes voltam az ütemtervvel megfelelő javaslatokat tenni, és a valós, megalapozott érveket felsorakoztatni amellett, hogy mi működik, és mi nem. Figyelembe véve a kivitelezés szempontjait, illetve megértve a beruházónak a nézőpontjait is. Építészként feladatunk felkészült partnerként edukálni egy folyamatban, hogy minél integránsabb módon tudjanak érvényesülni környezeti és társadalmi szempontok egy-egy projektben. Az üzleti szemlélet elsajátítását is esszenciálisnak gondolom, elengedhetetlen ahhoz, hogy értsük a döntéshozatali mechanizmusokat.
Persze nagyon sokat kell még tanulnunk a társadalmi folyamatokról, valamint a környezeti folyamatokról, mert így fogjuk tudni beemelni az új tudásokat azok közé a tényezők közé, amik aztán nem a költségcsökkentés áldozatai lesznek, hanem előtérbe tudnak kerülni, mint hosszú távon értékes tényezői egy fejlesztésnek. Ma már több eszközünk van arra, hogy egy-egy döntési helyzetnek megmutassuk a relevanciáját, le tudjuk fordítani pénzbeli, időbeli tényezőkre.
AGY / Igen, egyetértek veled, a partnerség, a partneri kapcsolat nagyon fontos! Legyen akkor ez a zárszó. Köszönjük szépen a beszélgetést és a frissítő gondolataidat!
KI / Én is nagyon köszönöm!
Az Új Európai Bauhaus-ról bővebben itt tudtok olvasni.
Az április 17-én lezajlott New European Bauhaus fesztivál magyarországi kísérő eseményéről itt olvashattok bővebben.
