Startup Campus BME powered by Hiventures Programra

Már lehet pályázni a FIEK szervezésében megvalósuló, BME és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő közreműködésével megvalósuló idei Startup Campus BME powered by Hiventures Programra.

Az öt alkalmas képzés során a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokkal, eszközökkel, fogalmakkal ismerkednek meg a résztvevők, amelyeket mentorok által irányított munka keretében gyakorolnak és készségszintre fejlesztenek. A képzéseken az elméleti tudás megszerzésén kívül csapatmunka és vállalati szakemberek bevonásával ipari validáció segíti a fiatalokat az új ismeretek gyakorlati alkalmazásában. A mentorprogram végére a hallgatók üzleti modellel, szándéknyilatkozat-mintával, pénzügyi és rövid üzleti tervvel, illetve pitch deck-kel rendelkeznek majd, utóbbit a Demo Day során vállalati partnerek és befektetők előtt mutatják be. A programba került projektek esélyt kapnak a Hiventures 9 millió forintos befektetési ajánlatára.

Jelentkezési feltételek:

minimum 2 főből álló, innovatív ötlettel/prototípussal rendelkező csapat
a csapatból legalább egy fő aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik budapesti felsőoktatási intézményben

Fő témák:

A képzésre bármilyen innovatív ötlettel/projekttel lehet jelentkezni, de van néhány kiemelt téma, vállalati kihívás.

Kiemelt témák:

– clean air

– mobility

– smart city

– energy

A program nyílt napja 2019. február 12-én lesz.

Regisztráció a nyílt napra: itt.

Jelentkezési határidő a programra: 2019. február 17.

További részletek és jelentkezés: itt.

A tavalyi sikeres programról készült bme.hu cikk itt olvasható.

Aktuális

🌞🏛️ ÉPÍTÉSZ LESZEK – NYÁRI TÁBOR 2025 🏛️🌞📅 2025. július 9–11.📍 Budapest, BME Építészmérnöki KarKedves középiskolások!Gondolkodtatok már azon, hogy milyen lehet építésznek lenni? Hogyan néz ki az egyetemi élet a BME-n? Mit tanul egy építészmérnök, és hogyan lehet valaki az?Ha érdekel a városok, falvak, települések jövője, és szívesen formálnád a világot magad körül – itt a helyed!Gyere el az ÉPÍTÉSZ LESZEK nyári táborunkba, ahol betekintést nyerhetsz az építészmérnöki hivatásba, megismerheted a karunkat, és valódi egyetemi élményben lehet részed!👥 Jelentkezhetnek: leendő 11. és 12. évfolyamos diákcsoportok (2–6 fő)📩 Határidő: 2025. május 20.🔗 Jelentkezés és további információ a honlapunkon: epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor-2025-julius-9-11/📸: KépKocka - Építész Média Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢 Helyszínbejárás és beszélgetés a Pécsi Eszter Liget pályázathoz! A BME ÉMK, BME ÉPK, a Pro Progressio Alapítvány, az Építész Szakkollégium és a girlscanscan Kollektíva által meghirdetett Pécsi Eszter Liget környezetalakítási ötletpályázat következő eseményére várunk minden érdeklődőt!📅 Időpont: 2025. március 26. 16:00📍 Helyszínbejárás, majd beszélgetés a BME Látogató Központban🔹Vendégeink:Mihály Gábor szobrászművészFischer Zsuzsa építész-statikus szakmérnök, Pécsi Eszter unokájaA bejárás során a részvevők megismerhetik a pályázati helyszínt, majd beszélgetés következik a BME Látogató Központban (K épület, Aula mögött, a Főbejárattal szemben).📌 Pályázati kiírás és részletek:🔗 epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-liget-kornyezetalakitasi-otletpalyazat/Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.