Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem és Tervező Tábor

2016. július 1-3. között rendezik meg a 6. Tervező Tábort, majd ezt követően Nyári Egyetemet Sárváron olyan egyetemisták számára, akiknek jövendőbeli szakmája kapcsolódik az urbanisztikához, vagy szakmájuk mellett érdekel az építészet.

2016. július 1-3. között rendezik meg a 6. Tervező Tábort, majd ezt követően Nyári Egyetemet Sárváron olyan egyetemisták számára, akiknek jövendőbeli szakmája kapcsolódik az urbanisztikához, vagy szakmájuk mellett érdekel az építészet.

A város, egyáltalán a települések tervezése, fejlesztése évezredek óta izgalmas kérdése a társadalomnak. Tulajdonképpen a város polgárai büszkén mondhatják: „A város mi vagyunk.” Ennek a sokszereplős, több tudományt és praxist igénylő tevékenységnek alapvető kérdése, hogy az ágensek közül ki vigye a prímet, illetve, hogy miként lehet harmóniára jutni, minden szempontot megfelelően mérlegelni, és jó, kiegyensúlyozott döntéseket hozni.

A szervezők három feladatot fogalmaztak meg, amelyhez három, öt-hat fős csapatot szerveznek: az első feladat építészeti, a második város- és tájépítészeti, a harmadik településtervezői, közlekedésmérnöki jellegű.

Figyelem! Az első 5 egyetemista, aki hoz magával még egy jelentkezőt, a Tervező Tábor részvételi díjáért a Nyári Egyetem összes programját és ellátását is magáénak tudhatja!

További információ a programról és az árakról a tábor honlapján, Facebook eseményében és ismertetőjében olvasható.

A jelentkezési lap innen letölthető.

Aktuális

Specializációs Projekttárgy - Kiállítás Vác Város Önkormányzat tisztelettel meghívja a kedves érdeklődöket a BME Urbanisztika Tanszék és a város közös kiállításának megnyitójára és az azt követő szakmai beszélgetésre, melyre 📅 2024. február 6-án, 17 órai kezdettel kerül sor.A kiállítás a 2023. évi specializációs projekttárgy hallgatói munkáit mutatja be, melynek témája:VÁC – VÁROSFEJLESZTÉS A DUNA PARTJÁNHelyszín: Madách Imre Művelődési Központ, 2600 Vác, dr. Csányi László krt. 63.//SPECIALIZÁCIÓS PROJEKTTÁRGY / KIÁLLÍTÁSVác Város Önkormányzat tisztelettel meghívja Önta Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszékeés a város közös kiállításának megnyitójára és az azt követő szakmai beszélgetésre, melyre2024. február 6-án, 17 órai kezdettel kerül sor.A kiállítást megnyitja: Matkovich Ilona polgármester.A kiállítás a 2023. évi specializációs projekttárgy hallgatói munkáit mutatja be, melynek témája:VÁC – VÁROSFEJLESZTÉS A DUNA PARTJÁNA szakmai beszélgetés előadói:Szabó Árpád DLA, tanszékvezető, egyetemi docensTaskovics Andrea főépítészmoderátor: Szabó László építész, a PMÉK helyi csoport képviseletébenHelyszín: Madách Imre Művelődési Központ, 2600 Vác, dr. Csányi László krt. 63.urb.bme.hu/specializacios-projekttargy-kiallitas-vac/ ... See MoreSee Less
View on Facebook
Az Építészet Alapjai 2024 tavaszi kiírás a tankörökkel elérhető a tantárgy blogján. Az Építészet Alapjai tantárgy az építészeti tervezés-oktatás előkészítő, alapszakaszába tartozik, az első év második félévében. A tantárgy hetente egy alkalommal, 6 óra terjedelemben, műtermi foglalkozások, konzultációk formájában történik. A félév tematikája a Térkompozíció tantárgyon elsajátított kompetenciákra és tudásra építve egy teljes féléves tervezési feladatból és annak részletezéséből áll, ezzel felkészítve a hallgatókat a Lakóépülettervezés 2. és a további tervezési stúdiumokra. -Ebben a félévben új elemként jelenik meg a konkrét tervezési helyszín, a Gellérthegy, és a térhasználat. A tantárgy célja, hogy a hallgatókat első alkalommal végigvezesse egy tervezési feladaton, megismertesse velük az építészeti tervezés alapvető lépéseit, egy építészeti tervdokumentáció elemeit, mely ismereteket egy félév végi tervben összegezhetnek. Hallgatók így egy olyan tervezésmódszertani alapot kapnak, melyre a további tervezési stúdiumukat építhetik. tanszékek: Exploratív - BME, Közép.BME, Lako BME, BME Urbanisztika Tanszéktantárgyfelelős: Weiszkopf András @studioweiszkopf kép: Weiszkopf AndrásAz Építészet Alapjai 2024 tavaszi kiírás a tankörökkel elérhető a tantárgy blogján. Az Építészet Alapjai tantárgy az építészeti tervezés-oktatás előkészítő, alapszakaszába tartozik, az első év második félévében. A tantárgy hetente egy alkalommal, 6 óra terjedelemben, műtermi foglalkozások, konzultációk formájában történik. A félév tematikája a Térkompozíció tantárgyon elsajátított kompetenciákra és tudásra építve egy teljes féléves tervezési feladatból és annak részletezéséből áll, ezzel felkészítve a hallgatókat a Lakóépülettervezés 2. és a további tervezési stúdiumokra. -Ebben a félévben új elemként jelenik meg a konkrét tervezési helyszín, a Gellérthegy, és a térhasználat. A tantárgy célja, hogy a hallgatókat első alkalommal végigvezesse egy tervezési feladaton, megismertesse velük az építészeti tervezés alapvető lépéseit, egy építészeti tervdokumentáció elemeit, mely ismereteket egy félév végi tervben összegezhetnek. Hallgatók így egy olyan tervezésmódszertani alapot kapnak, melyre a további tervezési stúdiumukat építhetik. -info >>> link in bio @lako.bme-tanszékek: @explorativ_bme @kozep.bme @lako.bme @urb.bme -tantárgyfelelős: Weiszkopf András @studioweiszkopf kép: Weiszkopf András-@bme.epitesz ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.