Nyílt nap – 2023. november 24.

A BME Építészmérnöki Karon a Nyílt Napon az építészet sokszínűségét bemutató rövid, de annál érdekesebb ismertterjesztő előadások sorozatával várunk. Aki interaktívabb elfoglaltságra vágyik, annak az Építész Klub Campustörténeti sétáját, illetve az Építész Szakkollégium workshopját ajánljuk. A séta és workshop mellett az Építész Klub és Építész Szakkollégium interaktív börzével is készül. A nézelődni vágyók figyelmét pedig biztosan felkelti majd a látványos makettkiállítás. A Hallgatói Képviselet idén is bemutatja, hogy milyen izgalmakat rejt magában a kari hallgatói élet. A Rajzi Tájékoztató minden évben sok érdeklődőt vonz, ezért ezt most sem hagyhatjuk ki. A nap végét pedig a Kvint kör, – a kar öntevékeny zenekara – zárja egy rövid kiskoncerttel. A koncert után lehetőség lesz beszélni a tagokkal a közéletről, fellépésekről, lehetőségekről.

BME Nyílt Nap időpont: 2023.11.24. 08:00-15:00
Helyszín: 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület

Gyere és töltsd velünk a Nyílt napot, várunk a BME Építészmérnöki Karán!

Kari programok:

Előadások
09:30-09:45 – Dékáni és Hallgatói Képviselet köszöntő – Helyszín: K275, K250
09:45-11:45 – Az építészet sokszínűségét bemutató rövid ismertterjesztő előadás-sorozat, K275, K250

Börze
10:00-15:00 – Építész Klub és Építész Szakkollégium börze – Helyszín: K épület II. em. kerengő

Makettkiállítás
10:00-15:00 – Makettkiállítás – Helyszín: K épület II. em. kerengő

VÖRKSHOP
10:00-11:30 Építész Szakkollégium VÖRKSHOP_01 – Helyszín: K274, Limitált férőhely Regisztráció
11:45-13:15 Építész Szakkollégium VÖRKSHOP_02 – Helyszín: K274, Limitált férőhely Regisztráció

Campustörténeti séta
11:00-12:30
– Campustörténeti séta – Műegyetem, Limitált férőhely Regisztráció

Rajzi Tájékoztató 
11:15-11:45
– Rajzi Tájékoztató – Helyszín: K328
12:15-12:45 – Rajzi Tájékoztató – Helyszín: K328

Kvint kör koncert
13:00-13:30
 – Kvint kör koncert – Helyszín: K324

Az építészet sokszínűségét bemutató rövid ismertterjesztő előadás-sorozat

Helyszín: K250
09:45 – 10:05 – Klobusovszki Péter – Kik azok az építészek?
10:05 – 10:25 – Halmos Balázs – Indiana Jones és a helyszínelők
10:25 – 10:45 – Szabó Árpád – A városok csodálatos világa
10:45 – 11:05 – Klujber Róbert – Mit csinálhat egy építesz…ha nem házakat tervez
11:05 – 11:25 – Hegyi Dezső – Az építészet peremterületei
11:25 – 11:45 – Hallgatói Képviselet – Hallgatói élet

Helyszín: K275
09:45 – 10:05 – Vasáros Zsolt – Hogyan és mit ‘explorál’ egy építész?
10:05 – 10:25 – Regős Krisztina – A morfológia is építészet? – Kutatási lehetőségek az Építészkaron diploma előtt és után.
10:25 – 10:45 – Ghyczy Dénes és Szederkényi Lukács – Munkáink
10:45 – 11:05 – Németh Csaba – Több, mint anatómia – az épületszerkezettan
11:05 – 11:25 – Szikra Csaba – Napenergiával működő épületek
11:25 – 11:45 – Hallgatói Képviselet – Hallgatói élet

VÖRKSHOP

A VÖRKSHOP keretein belül betekintést nyerhettek abba, milyen gyors döntéseket és koncepciókat létrehozni az egyetemen.

A gondolatok beindítására kiosztunk majd egy-egy hívószót, eszközöket mi biztosítunk!

A VÖRKSHOP létszáma limitált: 15 fő!
Regisztráció
Regisztráció

Campustörténeti séta

A rangos és nagy múltra visszatekintő Műszaki Egyetem 1909-ben kezdte meg működését a Duna partján, ma is álló patinás téglaépületeiben.

Az oktatás helyszíne épp oly fontos a megfelelő egyetem kiválasztásához, mint a benne folyó oktatás minősége, így talán nem is lehetne jobb helyen kezdeni a mérnöki lét megismerését, mint a BME Lágymányosi Campusán, ahol ezúton a BME Építész Klub Szakkollégium egy rátermett sétavezetővel repít vissza titeket az időben, hogy közösen végigjárjuk és feltárjuk az öreg épületek, kertek és szobrok lebilincselő titkait.

Sétálj velünk és tudd meg többek között:

  • Melyik fogadóban kezdte működését az Egyetem?
  • Milyen szeszes nedűt főztek egykoron a könyvtár helyén?
  • Mit jelentenek a betűk az épületek neveiben és hogyan lehet eligazodni bennük?
  • Melyik épületekben milyen mérnököket képeznek?
  • Eltalálták-e az orosz mesterlövészek a főépület ikonikus női szobrait?
  • Miért köti össze titkos földalatti alagútrendszer az összes épületet?
  • Vajon miért ment tönkre a Campus területén működő, hatalmas Konstantinápoly másolat, a korabeli Európa legnagyobb vigalmi negyede?

A Campustörténeti sétára a létszám limitált: 25 fő!
A regisztrációs link itt
érhető el.

Kvint kör koncert

A Kvint kör, a kar öntevékeny zenekarának célja a közösségteremtés a zenei érdeklődéssel rendelkező hallgatók körében. A zenei témák nagyon változatosak, a Kő-Rocktól a Gamer koncertig ágazhatnak. Öt éves fennállásuk óta ma már igazi rajongótáborral rendelkeznek.

“A zenélés az, ami összeköt bennünket. Nem csak hallgatni szeretjük a muzsikát, hanem játszani is.”

#építészleszek

Makettkiállítás

Képek: Képkocka

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

A "K" épület használatára vonatkozó korlátozásokat június 17-én, hétfőn 7 órától feloldásra kerültek. ❗️Árvízvédelmi készültség❗️2024.06.05-én 13:00 órakor a BME K ÉPÜLET BEZÁRJA KAPUIT ÁRVÍZHELYZET MIATT.A kiürítés az egyetem minden polgárát érinti. Kérjük, hogy haladéktalanul hagyjátok el az épületet, és ne tartózkodjatok a "K" épületben.A lezárás megszüntetése a vízszint apadásának mértékétől és a csatornázási művek kapacitásától függ, a lezárás előreláthatólag jövő hét keddig tart.A pontos újranyitásról és bővebb információkról a későbbiekben mindenkit tájékoztatunk. Addig is figyeljétek a hivatalos tájékoztatást.👇www.kth.bme.hu/hirek/aktualis/2264/?fbclid=IwAR2OQkJqutvXsXDpq4dvNojoXPjh8v43KNyl9-TFF1ez6VM1pqAr... ... See MoreSee Less
View on Facebook
A Zöld Perspektíva cikksorozatunk 2. részében Dr. Mándoki Réka mesél a fenntartható lakásépítés oktatásáról a Lakóépülettervezési Tanszéken. Az illusztrációk a Fenntartható Lakóhelyek Műhely hallgatóinak munkáiból láthatók.00 Papp Alexandra terve alapján készítette @doramathe.works 01 Papp Alexandra02 Abrán Boglárka 03 Budai Flóra Sára 04 Péter-Szabó Eszter05 Schán Sára06 Joao Victor De Leliz Somensato07 Kielkopf Roxane ElisabethLako BMEA teljes cikk elérhető a honlapunkon. 👉epitesz.bme.hu/portfolio/zold-perspektiva-fenntarthato-lakasepites-oktatas-a-lakoepulettervezesi-... ... See MoreSee Less
View on Facebook
Kipakolás - Építészet alapjaikipakolás időpontja / date of the exhibition:2024. május 31. péntek 12:00 - 14:00Építészhallgatók tervei megtekinthetőek a ledás napján nyitott műtermekben. Az elsőéves építészhallgatók az első, épülettervezéssel foglalkozó tantárgyukon 80 négyzetméter körüli pavilon épületeket terveznek, Budapestre a Gellérthegyre illetve a Népszigetre. A tantárgy célja, hogy a hallgatókat végigvezesse egy tervezési feladaton, megismertesse velük az építészeti tervezés alapvető lépéseit és elemeit. Az oktatás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Középülettervezési Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék és az Urbanisztika Tanszék 13 műtermében, különböző módszertanok mentén zajlik. 273 hallgató tervei megtekinthetőek a ledás napján nyitott műtermekben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az alábbi nyitott műtermekben. Architecture students' designs are displayed in the open studios on the hand-in day. First-year architecture students design their first building on a design course, a pavilion of around 80 square meters, for the Gellért Hill and Nepsziget in Budapest. The course aims to guide students through a design task, introducing them to the basic steps and elements of architectural design. The course is taught in 13 studios of the Department of Explorative Architecture, the Department of Public Building Design, the Department of Residential Building Design, and the Department of Urban Planning and Design, using different methodologies. kipakolás időpontja:date of the exhibition: 2024. május 31. péntek 12:00 - 14:00kipakolás az alábbi nyitott műtermekben:the open studios:01 K 351 Surján Borka tanköre02 K 352 Hegymegi Júlia tanköre03 K 353 Kolossváry Bernadett tanköre04 K 350 Barta Fruzsina tanköre05 K 350 Horváth-Farkas Zsófia tanköre06 K 350 Rácz Anna tanköre07 K 345 Weiszkopf András DLA tanköre08 K 344 Virág Anett tanköre09 K 343 Gyárfás Noémi tanköre10 K 397 Wettstein Domonkos PhD tanköre11 K 342 Hory Gergely PhD tanköre12 K 392 Pirity Ádám tanköreEN K 393 Hild György DLA tanköreMinden érdeklődőt szeretettel várunk a műtermekben. The event is open, everyone is welcome to visit.Weiszkopf András DLAaz Építészet Alapjai tantárgyfelelőseresponsible for the Basics of Architecture coursegrafika:graphic design: Máthé DóraÉpítészhallgatók tervei megtekinthetőek a ledás napján nyitott műtermekben. Az elsőéves építészhallgatók az első, épülettervezéssel foglalkozó tantárgyukon 80 négyzetméter körüli pavilon épületeket terveznek, Budapestre a Gellérthegyre illetve a Népszigetre. Az oktatás az Exploratív Építészeti Tanszék, a Középülettervezési Tanszék, a Lakóépülettervezési Tanszék és az Urbanisztika Tanszék 13 műtermében, különböző módszertanok mentén zajlik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az alábbi nyitott műtermekben. Architecture students’ designs are displayed in the open studios on the hand-in day. First-year architecture students design their first building on a design course, a pavilion of around 80 square meters, for the Gellért Hill and Nepsziget in Budapest. The course is taught in 13 studios of the Department of Explorative Architecture, the Department of Public Building Design, the Department of Residential Building Design, and the Department of Urban Planning and Design, using different methodologies. The event is open, everyone is welcome to visit.kipakolás időpontja / date of the exhibition:2024. május 31. péntek 12:00 - 14:00kipakolás az alábbi nyitott műtermekben / the open studios:01 K 351 Surján Borka tanköre02 K 352 Hegymegi Júlia tanköre03 K 353 Kolossváry Bernadett tanköre04 K 350 Barta Fruzsina tanköre05 K 350 Horváth-Farkas Zsófia tanköre06 K 350 Rácz Anna tanköre07 K 345 Weiszkopf András DLA tanköre08 K 344 Virág Anett tanköre09 K 343 Gyárfás Noémi tanköre10 K 397 Wettstein Domonkos PhD tanköre11 K 342 Hory Gergely PhD tanköre12 K 392 Pirity Ádám tanköreEN K 393 Hild György DLA tanköreMinden érdeklődőt szeretettel várunk a műtermekben. #The event is open, everyone is welcome to visit.grafika @doramathe.works #architectureschool #architecturestudent #exhibition #critday #graphicdesign @bme.epitesz ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.