Nagy Diák IQ Teszt

Az IQ versenyen karunk harmadéves hallgatója, Kóczán Gergely lett a fiúk mezőnyében a nyertes.

A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat által először megrendezésre kerülő Nagy Diák IQ Teszt 3. és egyben utolsó fordulója december 5-én került megrendezésre.

Az első két fordulóban a Mensa HungarIQa által összeállított, nemzetközileg is elfogadott IQ tesztet kellett kitölteni. Az első körben interneten, a 2. körben (a továbbjutók) már ellenőrzött körülmények között tölthették ki a tesztet. A döntőbe a kezdeti 15.000 főből már ”csak” 249 került be, ahol különböző logikai rejtvényeket (pl.: sudoku) kellett megoldani. A forduló során először 10-10, majd 2-2 lány, illetve fiú jutott be a végső döntőbe, ahol közönség előtt állva, flipchart táblán kellett megoldani a feladatokat.

A lányok között Tóth Emese nyert, Semmelweis Orvostudományi Egyetem elsőéves hallgatója. A fiúk között Kóczán Gergely, karunk harmadéves hallgatója lett a győztes.

 

Aktuális

2 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
Kellemes ünnepeket, békés, boldog karácsonyt🎄és boldog új esztendőt kívánunk nektek 🍾 🎉 💫Pihenjetek, töltődjetek fel! 💫Jövőre találkozunk! 😉1.kép 📸 @fenest 2. kép 📸 Unsplash - Clem Onojeghuo ... See MoreSee Less
View on Facebook

1 month ago

BME Építészmérnöki Kar
Jövőtervező.BME 🗣️🕰️: 2024. december 04. 17:00🏛️: K épület: DíszteremA BME ismeretterjesztő előadás-sorozatának 3. állomása a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával folytatódik. Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! A regisztráció elérhető ezen a linken: 👉regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1k8H1SgtLmN_R... ... See MoreSee Less
View on Facebook
🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0A2jETIYZyrgi... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwY2xjawG6nJ9leHRuA2FlbQIxMAABHTO... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet BME Építészmérnöki Kar ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.