Műegyetemi Nyitány

Tavaszköszöntő koncert a BME-n

Február végétől ismét visszatérhetünk irodáinkba, laborjainkba, tanszéki termeinkbe. A rendkívüli helyzet kezelését a kollégák együttműködése és megértése tette lehetővé, amit ezúton is nagyon köszönünk. Az épületek újbóli megnyitását és a tanévkezdést egy új kezdeményezéssel szeretnénk megünnepelni, amely a “K” épület aulájában március 3-án, 18 órakor kezdődik, ahol a műegyetemi zenekarok bemutatkozása mellett lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre is.

A BME a műszaki és tudományos kiválóság mellett számos sikeres zenekar indulásának helyszíne is volt. A közös hang megtalálása legalább annyira fontos az egyetemi életben, mint a zenekarok tagjai között. A rendezvényen ezért a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar és más, kiváló BME-s zenész kollégák adnak koncertet. A rendezvény a 240. évfordulós eseménysorozatunk közösségteremtő záróeseménye, amelynek műsorában mindenki számára ismerős dallamok csendülnek majd fel.

Reméljük, hogy találkozunk a koncerten, és alkalmunk lesz beszélgetni némi harapnivaló és egy bögre forró tea mellett.

Részvételére számítunk!

Czigány Tibor rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.