MÉK – MÉSZ Diplomadíj 2024 pályázat

Kedves frissen Diplomázott Építész(mérnök), Belsőépítész – Környezettervező művész, Tájépítész-mérnök és Településmérnök hallgatók!

2024-ben a Magyar Építész Kamara (MÉK) és tagozatai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen “Diplomadíj 2024” címmel ismételten pályázatot hirdetnek az egyetemi 10 féléves MSc / MA szintű osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben (3 + 2 éves azaz BSc / BA + MSc / MA) szinten végzett építész(mérnök), belsőépítész- környezettervező művész, tájépítészmérnök és településmérnök hallgatók részére.

A pályázaton 2023. tanév őszi félévében, vagy 2024. tavaszi félévében sikeresen diplomázó okleveles építészek, építészmérnökök és építésztervező művészek, belsőépítészek – környezettervezők, a településmérnöki MSc képzésben, valamint a településtervezési diplomamunkát készítő, építész/építészmérnöki mesterképzésben részt vettek, továbbá az okleveles tájépítészmérnök és okleveles tájépítész-kertművész mesterszakon diplomázó fiatalok pályázhatnak.

Részt vehetnek a pályázaton külföldi vagy külhoni egyetemeken végzett, de magyar nyelvet folyékonyan beszélő építészek(mérnökök), belsőépítészek-környezettervezők, tájépítészmérnök és településmérnökök is, de a diplomatervek kizárólag magyar nyelven készült pályázati anyagával.

A Diplomadíj pályázatra csak MSc és MA szintű diplomamunkaként készülő építész tervek, belsőépítész – környezettervezői tervek, műemléki épület rekonstrukciós témájú tervek, terület- és településtervezési tervek, tájépítészeti tárgyú diplomamunkák tervei nyújthatóak be.

A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet.

A benyújtott belsőépítész-környezettervező, a műemléki épület rekonstrukciós témájú terveket, a tájépítészeti, valamint a terület- és településtervezési tervezési diplomamunkákat a Bíráló Bizottság tagjai értékelik és díjazzák.

Pályázni csak a sikeresen megvédett MSc / MA szintű építészeti, belsőépítész – környezettervezői-, tájépítészeti, terület és településrendezési diplomatervekkel lehet.

Beadandó tervek: prezentáció jellegű Diploma Portfólió. ami a diplomamunkát összefoglaló, digitálisan A3 lapméretre szerkesztett, lapozható, maximum 10 darab A3 lapnak megfelelő (420 x 297 mm) tervlapot tartalmazó portfólióval benyújtásával lehet.

Idén, könnyítésül a diploma védésekor bemutatott prezentációval is lehet pályázni, ha megfelel a kiírásnak, nem kötelező külön erre az alkalomra új portfóliót összeállítani.

Javasolt fájlformátumok: pdf, pdf-A, jpg.

A pályázatok feltöltési korlátja Diploma portfólió (kötelező elem) és maximum 4 darab melléklet fájl – egy-egy fájl mérete maximum: 10 Mb és a kitöltött Adatlap.

A zsűri ezt a Diploma portfóliót vizsgálja, a mellékletként benyújtott egyéb tervek csak a későbbiekben kerülhetnek megtekintésre.

A mellékletek lehetnek – maximum 4 fájl:
– a diplomamunka eredeti digitális tervlapjai (lehetőleg pdf vagy pdfa, jpg formátum),
– egyéb fotómontázsok és/vagy látványtervek, modellfotók, videók, szabad kézi rajzok, tervezési vázlatok, tervezési napló oldalai, grafikák, stb… de csak digitalizált változatban (lehetőleg pdf vagy pdf-A, jpg formátumban).

A pályázat nyilvános, név aláírásos, ezért a portfólióban legalább egy helyen a pályázó a nevét, a felsőfokú oktatási intézmény nevét, a kar és a tanszék megnevezését, illetve a konzulens(ek) nevét, a tervezett épület, építmény, alkotás, település, településrész megnevezését és a tervezési helyszín pontos címét, fontosabb adatait fel kell tüntetni, továbbá egyéb, a pályázó által fontosnak tartott információkat, és közlendőket fel lehet tüntetni. A pályázat feltöltése a Magyar Építész Kamara honlapján oldalon történhet.

A pályázat feltöltésének ideje: 2024. szeptember 9. (hétfő) 00:00:00 órától – október 18. (péntek) 23:59:59 óráig.

A feltöltő oldal csak ebben az időszakban érhető el. Kérjük vegyék figyelembe, hogy a feltöltési idő sokkal hosszabb, mint a letöltés, és az utolsó napok, órák zsúfoltak. A hiányosan vagy hibásan feltöltött anyagokat a zsűri nem veszi figyelembe. Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a Bírálóbizottság több díjat is odaítélhet.

Építész fődíj és további díjak:

– Diplomadíj fődíj: Archicad 27 teljes, kereskedelmi magyar verziójának 1 éves licence,

– Diplomadíj oklevél, Diplomadíj dicséret oklevél pénzjutalmak, szakmai könyvek és tárgyjutalmak.

– Belsőépítész tagozati díjazottjának: Archicad 27 teljes, kereskedelmi magyar verziójának 1 éves licence,

A pályázat ünnepélyes eredmény hirdetését a Magyar Építészet napján, előreláthatólag 2024. december 13-án, pénteken tartjuk, egyeztetés alatt, részletes információk később.

A nyerteseket, illetve a díjazott terveket a Magyar Építész Kamara honlapján és facebook oldalán, heti Hírlevelében, a MÉSZ honlapján és facebook oldalán, valamint egyéb szakmai fórumokon is igyekszünk bemutatni (pl. nyomtatott szakmai sajtóban: Építész Közlöny és Építész Évkönyv, Magyar Építőművészet (MÉ), és online szakmai oldalakon: pl. meonline.hu, epiteszforum.hu, tervlap.hu stb..) megjelentetni.

A Diplomadíj pályázattal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdéseket kizárólag e-mailen, Ulrich Tamás címére: ulrich.tamas@mek.hu – kérjük elküldeni.

Diplomadíj 2024 bizottság tagjai:

Elnök: Szalay Tihamér (MÉK alelnöke, az MMA tagja),
Tagok: Beke András, Földes László (MÉSZ elnökségi tagjai), Vadász Bence (MMA rendes tagja).
Műemlékvédelmi Tagozat képviseletében: Nagy Gábor, Daragó László Attila
Belsőépítészeti Tagozat képviseletében: Kéry Balázs
MÉK Belsőépítészeti Tagozat Szakmai Minősítő Bizottság elnöke: Csavarga Rózsa, Fülöp Krisztina
MÉK Belsőépítészeti Tagozat Szakmai Minősítő Bizottság tagjai
Terület- és Településrendezési Tagozat: dr. Fiala István, S. Vasi Ildikó, Teremy Viktória
Táj- és kertépítészeti Tagozat képviseletében: Dr. M. Szilágyi Kinga (Ormos Imre Éremmel kitüntetett tájépítész)
Dr. Sallay Ágnes (MTA Tájépítészeti Bizottságának elnöke): Andaházy László (MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozatának elnöke)

Budapest, 2024. augusztus 29.

Szalay Tihamér építész sk. a Diplomadíj bizottság elnöke
dr. Hajnóczi Péter sk. a MÉK elnöke
Nagy Csaba sk. a MÉSZ elnöke

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

3 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
Jövőtervező.BME 🗣️🕰️: 2024. december 04. 17:00🏛️: K épület: DíszteremA BME ismeretterjesztő előadás-sorozatának 3. állomása a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával folytatódik. Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! A regisztráció elérhető ezen a linken: 👉regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1k8H1SgtLmN_R... ... See MoreSee Less
View on Facebook
🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0A2jETIYZyrgi... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwY2xjawG6nJ9leHRuA2FlbQIxMAABHTO... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet BME Építészmérnöki Kar ... See MoreSee Less
View on Facebook
🙌 Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek a pénteki Nyílt Napra. 🙌A közreműködő kollégáknak és hallgatóknak is köszönjük a részvételt!📸: KépKocka - Építész Média KörÉpítészmérnöki Kar Hallgatói KépviseletBME Építész Klub Szakkollégium Építész Szakkollégium Kvint Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.