Megemlékezés dr. Kubinszky Mihályról

Éltének nyolcvankilencedik évében elhunyt dr. Kubinszky Mihály professzor, építész, Sopron város díszpolgára, Ybl Miklós-díjas, egyetemi tanár-rektor, szakíró, a Soproni Városszépítő Egyesület korábbi elnöke (1987).

Éltének nyolcvankilencedik évében elhunyt dr. Kubinszky Mihály professzor, építész, Sopron város díszpolgára, Ybl Miklós-díjas, egyetemi tanár-rektor, szakíró, a Soproni Városszépítő Egyesület korábbi elnöke (1987).

Dr. Kubinszky Mihály 1927. szeptember 17-én született Sopronban. Jeles építész szakíró, és építésztörténet kutató, aki a bencés gimnáziumokban végzett tanulmányai után 1950-ben szerzett építészmérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Karán. 1950 és 1957 között a Soproni Magasépítő Vállalatnál, majd a jogutódjánál Győr Megyei Állami Építőipari Vállalatnál (GYÁÉV) építésvezető, ahol fontos épületek, épületegyüttesek kivitelezési munkáit szervezte és irányította. Munkáihoz sorolható többek között a Soproni Asztalosárugyár, a Petőházi Cukorgyár, a Fertődi laktanya építése és a soproni Hunyadi János Általános Iskola újjáépítése is. Diplomája megszerzése után közel 15 évig dolgozott együtt dr. Rados Jenő professzorral a fertődi Eszterházy – kastély felújításán. 1957-től a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem munkatársa, 38 évet töltött oktató- és kutatómunkával a ma már Nyugat-Magyarországi Egyetemen, ahol 1976 és 1995 között az Építéstani Tanszéket vezette. 1975-1981 között az egyetem rektora, 1996-ban vonult nyugdíjba.

1974-ben „A századforduló építészelmélete” című akadémiai doktori értekezésével elnyerte a műszaki tudomány doktora tudományos fokozatot.
1996-ban a Nyugat-Magyarországi Egyetem „Professor Emeritus” címet adományozott az elismert szaktekintélynek.
A tudományos közéletben aktívan részt vesz (MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottság; Magyar Építőművészek Szövetsége; Magyar Építész Kamara; Építéstudományi Egyesület).
1998-ban nemzetközileg elismert munkássága, széleskörű szakirodalmi és közéleti tevékenysége, mérnök generációk mérnökké válásában végzett magas színvonalú oktató munkássága, a Soproni Egyetem szakmai, tudományos és nemzetközi elismertetésében szerzett kiemelkedő érdemei, egész életműve elismeréseként a Soproni Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta.

Dr. Kubinszky Mihály tevékenységével nem csak magának az építész szakmának és soproni egyetemnek, hanem Sopron városának is jó hírnevet, elismertséget szerzett. Sopron Megyei Jogú Város 2002-ben elismerése jeleként „Sopron Város Díszpolgára” címmel tüntette ki.

Díjai:

  • 1982: Alpár-érem
  • 1992: Ybl Miklós-díj; Széchényi Ferenc-díj
  • 1994: a Magyar Műemlékvédelemért érem
  • 1997: Rados Jenő-emlékérem; Walder József-díj.
  • 2003: Széchenyi-díj

Dr. Kubinszky Mihály 2015-ben vasdiplomáját vette át a BME Építészmérnöki Karán. A jubileumi diplomaosztón tartott beszéde itt olvasható.

kubinszky_mihaly_foto_2.jpg

Aktuális

 
 
 
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar3 days ago
💙 Megjelent a Periodica Polytechnica Architecture, a BME Építészmérnök Kar évente két alkalommal megjelenő tudományos folyóiratának tavaszi száma, mely online, szabadon elérhető az alábbi linken:

https://pp.bme.hu/ar/issue/view/1093
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar2 weeks ago
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat, ahol társelnökök vagyunk.❤️

EN
Fight for the third entry into the finals of the largest student competition in the world in the final selection of "Wild Cards" in the last preliminary round before the end of the competition. This time from the point of view of "project buildability". Upload your school project by the end of May.


Deadline: May 31, 2020!


The winners of this poll will advance to the finals and automatically reach at least 2nd place!

Sign up NOW: https://www.inspireli.com/en/awards/
BME Építészmérnöki Kar
7 months ago
THE 4TH USERN CONGRESS AND USERN PRIZE FESTIVAL - APPLIED SCIENCE
Dr. Gábor Domokos university professor at @ArchBme will have a keynote lecture of The Gömböc on 8th November 2019 at 11:00.
#usern https://t.co/Jsy8jIW2mc
ArchBme photo
7 months ago
We are very grateful that H. Emre Ilgin (Middle East Technical University) is giving an open lecture about Tall Buildings: architectural, structural and aerodynamic design considerations (Middle East Technical University) at @ArchBme.
https://t.co/vxUSgVvsBg https://t.co/cPYCNHJBsc
ArchBme photo
8 months ago
The #DANUrB cultural network aims to strengthen the Danube regional cultural identity and to create a common brand.
Let's meet at "DANUrB - Plans and results" exhibition on October 10th, 2019, at 17.00! https://t.co/lfYlCMQFxn https://t.co/abftaA0Qy6
ArchBme photo

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.