Kutatás és tervezés Nigerben

Parajdi Mester László (Párizs) előadása a krízisÉPÍTÉSZET kurzus keretében (február 20., 18:00 óra, K 221)

Meghívott előadónk, Laszlo Mester de Parajd, azaz Parajdi Mester László (1949-) Franciaországban élő magyar származású építész. Diplomamunkája és pályakezdő évei afrikai kutatásokkal és tervezési feladatokkal indultak, Nigerben számos középületet tervezett. Az ország tradicionális építészeti kultúráját is kutatta, eredményeit feleségével közösen jegyzett kötetben publikálta. A 80-as években megvalósult munkái példaértékűek, korukat messze megelőzően környezettudatos tervezési elveket tükröznek, ugyanakkor a tervező helyi építészeti hagyományokat is értő és középületekhez illő módon, monumentális léptékben használta. Erre igen kevés jó példa akad az egykori gyarmatok posztkoloniális és kortárs építészeti törekvéseiben.
Az előadás az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék 2017/2018 tavaszi szemeszterében a Tanszéki kutatás/educatio extra muros szabadon választható tantárgy krízisÉPÍTÉSZET kurzusának keretében kerül megrendezésre.
Az előadáshoz felkért hozzászólók Tibai Frida és Veres Laura építészhallgatók, akik 2017 őszén a TDK dolgozatukat az építész munkásságáról írták lásd itt .

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.