Közös Jövőnk – Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny

 
A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola 2025-ben is megrendezi a Közös Jövőnk Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatóság és a klímavédelem fontosságára. A versenyben idén a felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatók is megmérettethetik magukat egyéni pályamunkáikkal.
A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke

A 3. korosztály pályázati feltételei:


a. Felsőfokú oktatási intézménnyel aktív tanulói jogviszonyban álló hallgatók
b. Egyéni pályázat
c. Két részből álló online feladatból áll, melynek része egy adott környezetvédelmi problémával kapcsolatos pályamű elkészítése.


Témakörök:
1. „Víz = Élet” – A víz, mint a világot mozgató életerő szállító közege.
2. Az éltető víz – Tévhitek, elméletek cáfolata ivóvizeink vonatkozásában.
3. Tiszta vizet iszunk?  – Palackozott és vezetékes vizeink állapota a világban jelenlévő azonosított szennyezők tükrében.
4. Bioelektronika – Az egészség és a víz szervesülése a strukturált víz
5. Víz a mezőgazdaságban, a múlt és a jövő mezőgazdasági termelésének sorskérdései
6. Körforgásos gazdaság és hulladék mentesség – A világban jelenlévő hulladék hatása élő vizeinkre.


A legjobbak pályamunkájukat szakmai zsűri előtt mutatják be a 2025. június 13-i döntőben.
Jelentkezés: 2025. március 14-ig. Jelentkezési határidő meghosszabbítva: 2025. március 31-ig

Jelentkezés menete:
Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu
A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A verseny részletes leírása és az I. forduló kiírása a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén! (www.kozosjovonk.hu)

Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 300 000 forint.
I. helyezett: 500 000 Ft ösztöndíj
II. helyezett: 400 000 Ft ösztöndíj
III. helyezett: 300 000 Ft ösztöndíj
Különdíj: 100 000 Ft ösztöndíj
Egyéb fontos információik: Nevezési díj nincs!

További információk elérhetőek a Közös Jövőnk honlapján: https://kozosjovonk.hu/ 

Kép: ArturoAez220, pixabay.com

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

📢 Helyszínbejárás és beszélgetés a Pécsi Eszter Liget pályázathoz! A BME ÉMK, BME ÉPK, a Pro Progressio Alapítvány, az Építész Szakkollégium és a girlscanscan Kollektíva által meghirdetett Pécsi Eszter Liget környezetalakítási ötletpályázat következő eseményére várunk minden érdeklődőt!📅 Időpont: 2025. március 26. 16:00📍 Helyszínbejárás, majd beszélgetés a BME Látogató Központban🔹Vendégeink:Mihály Gábor szobrászművészFischer Zsuzsa építész-statikus szakmérnök, Pécsi Eszter unokájaA bejárás során a részvevők megismerhetik a pályázati helyszínt, majd beszélgetés következik a BME Látogató Központban (K épület, Aula mögött, a Főbejárattal szemben).📌 Pályázati kiírás és részletek:🔗 epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-liget-kornyezetalakitasi-otletpalyazat/Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
„Pécsi Eszter Liget” – Alkoss és formáld a Műegyetem kampuszát! 🌿🏛️A BME Építészmérnöki és Építőmérnöki Kara, a Pro Progressio Alapítvány, az Építész Szakkollégium és a girlscanscan kollektíva ötletpályázatot hirdet! 🎨✨📍 Miről szól a pályázat?Egy új, inspiráló hallgatói tér, a „Pécsi Eszter Liget” megtervezése, amely nemcsak zöld pihenőhely, hanem egy emlékhely is lesz. A feladat egy modern, fenntartható és közösségi tér megálmodása, amely egyszerre szolgál kisebb csoportos és egyéni használatra is. 🌱🏡📅 Fontos dátumok:🔹 Találkozó Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrászművésszel és zsűri taggal a helyszínen, utána beszélgetés a BME Látogató Központban: 2025. március 26. 16:00🔹 Regisztráció határideje: 2025. április 25.🔹 Beadási határidő: 2025. május 2. 23:59📌 Ne maradj le, tervezz velünk egy új közösségi teret!📄 További információk a honlapon: epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-liget-kornyezetalakitasi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.