Kimagasló felvételi eredményekkel kezdődött az új tanév

Szeptember 5-én kezdetét vette a 2022/2023 tanév. Ezt megelőzően szeptember 2-án az Építészmérnöki Kar dékánja Dr. Alföldi György tanévnyitó beszédében többek között az alábbi mondatokkal köszöntötte a diákokat:Egyre komolyabban készülök az évnyitókra. Nagyon fontos számomra az új hallgatók érkezése. Milyenek lesznek, tudják-e pótolni a most végzett diplomásokat, jól érzik-e majd magukat? Fogunk-e tudni élni a bizalmukkal, amivel minket BME ÉPK-t megtiszteltek! A kar és oktató kollégáim mindent meg fognak tenni az elkövetkező években, hogy a szüleikkel kigondolt elvárásoknak megfeleljünk a mai nehéz világban. Nagy öröm számunkra az Önök döntése, hogy erre az időszakra ránk bízzák magukat. Ez nagy felelősség számunkra, élünk vele.” Majd a következőkkel folytatta:Az ország jelentős – a mi szakmánkat érintő – kihívások előtt áll. Az egységes ökoszisztéma – épített és természeti világ együtt – óriási feladatok előtt áll. Energia válságok, klíma átállás, biztosan ismert szavak Önöknek is. Itt az egyetemen azt szeretnénk megmutatni, megtanítani, hogy kell ezekkel a kihívásokkal dolgozni, hogyan lehet új meg új megoldásokat kigondolni és segíteni Magyarországot, a világot, de szűkebb lakhelyüket is egyszerre. Az építészmérnöki szakma talán az, amelyik a legközelebbről figyeli a társadalom, az emberek helyzetét és dolgozik azon, hogy az ország meg tudja lépni a szükséges lépéseket.”

A továbbiakban nagy örömmel jelentette be a legutóbbi HVG Diploma 2022 című kiadvány statisztikai adatait, amely szerint nagyon jó mutatókkal vagyunk jelen a hazai felsőoktatásban. A műszaki képzésterületen a hallgatók kiválósága nappali képzésen rangsorban a legelső helyen szerepel karunk, azt követve a BME többi műszaki kara, majd az országban fellelhető további műszaki képzések. Az országos karok rangsorában a 148 kar között a 18. helyen szerepel az ÉPK, valamint ezen összetett rangsor alapján hallgatói kiválóságban a 9. előkelő helyet szereztük meg. Ugyancsak erre a kiadványra hivatkozva a Műegyetem 240 éves múlttal a 2. legjobb helyen szerepel a rangsorolt 38 magyarországi felsőoktatási intézmény között, a műegyetemi hallgatók kiválósága nappali képzésen pedig a 3. helyen szerepel. Azok a hallgatók, akik miatt így szereplünk azok Önök és a már itt tanuló kollégáik.”

Mindezek után ezekkel a szavakkal zárta az évnyitó beszédet: „Én magam 40 éve indultam el ezen az úton, kiváló mestereim voltak, és még mindig nagyon élvezem az építészetet, nagyon komoly kalandnak élem meg. Jöjjenek velünk legyenek építészek!”

Legnagyobb örömünkre a 2022/2023-as tanévre beiratkozott aktív hallgatók aránya minden képzési szintünkön kimagaslóan és egyedülállóan magas; az osztatlan szakon 95,8%-os aránnyal kezdik el a hallgatók tanulmányaikat, az alapszakon ez az arány 95,5%, míg a mesterképzési szakon 96,8%.

Idén a BME Építészmérnöki Karának alap- és osztatlan képzése ismét az ország legnépszerűbb építészmérnöki képzése lett, amire nagyon büszkék vagyunk. Az alapképzésre a 2022/2023-as tanévre 425 pontos határ mellett 111-en, az osztatlan képzésre 408 pontos határ mellett 188-an nyertek felvételt (itt legfeljebb 500 pontot lehetett elérni), az átlagpontszám mindkét képzésen 440 pont felett alakult. A mesterképzésre is jóval többen jelentkeztek idén, így 33 fő került felvételre.

Még egyszer gratulálunk minden kedves újonnan felvett hallgatónknak!

Képek: Képkocka

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.