Kimagasló eredményekkel szerepel a Kar a HVG Diploma 2024 című kiadvány rangsorában

A HVG Diploma 2024 című kiadvány idén is beszámol a felsőoktatási intézmények rangsoráról. Az idei évben a felsőoktatási jelentkezési adatok a felvételi szabályok módosítása miatt, illetve a jelentősen megnövekedett felvételi kérelmek miatt nagy feltűnést keltettek.

Az eredmények szerint azonban az új struktúrában az egyetemek a hagyományos erősségeiket viszik tovább. A hallgatók érdeklődése pedig nem módosult érdemben, továbbra is az intézmények presztízse és képzési kínálatának jellege határozza meg a felsőfokú oktatásra pályázók választását.

A statisztikai adatok alapján idén is nagyon jó mutatókkal vagyunk jelen a hazai felsőoktatásban. A kiadványban szereplő hallgatói lista intézményi sorrendjében továbbra is dobogós helyen szerepel a Műegyetem, emellett jelentősen gyarapodott az első helyen a Műegyetemre jelentkezett hallgatók száma (4875 fő). Az oktatói és hallgatói adatokból képzett intézményi összetett rangsorban az oktatói és hallgatói helyezések kiegyenlítettek az ELTE – BME – Debrecen – Semmelweis rangsorvezető négyes esetében.

A kari ranglistákon elért helyezést a szakterületi sajátosságok határozzák meg. Ez a szakterületi meghatározottság még egyértelműbben megmutatkozik a hallgatói kari rangsorban.

A műszaki képzésterületi rangsorban az összesen 41 műszaki képzés között a hallgatók kiválósága nappali képzésen rangsorban a 2. helyen szerepel Karunk.

Az országos karok rangsorában a 118 kar között a tavalyihoz képest eggyel előrébb, azaz a 17. helyen szerepel a BME Építészmérnöki Kar. Ezen összetett rangsor alapján a hallgatói kiválóságban (nappali képzésen) a 13. előkelő helyet, oktatói kiválóságban pedig a 39. helyet szereztük meg.

Büszkék vagyunk a Műegyetem több, mint 240 éves múlttal rendelkező töretlen hagyományaira és presztízsére, valamint a BME Építészmérnöki Kar oktatóinak és hallgatóinak kiválóságára, illetve az országos műszaki képzésterületi rangsorban elért helyezésére.

Forrás: Diploma 2024: A HVG kiadványa az egyetemek és főiskolák rangsoráról.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Felvételt hirdet a BME Építőművészeti Doktori Iskola a 2025/2026-os tanévvel induló DLA-képzésére, melynek jelentkezési határideje 2025. június 10.Bővebb információ az ÉDI oldalán található:dla.epitesz.bme.hu/rolunk/#felvetel ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢Nyissunk a jövőre! Városi farmok kialakítása és működtetése - KonferenciaVegyél részt egy inspiráló konferencián Óbudán, ahol a városi farmok szerepéről és lehetőségeiről lesz szó! 🏡🌾Az INTERREG Közép-Európa Program támogatásával megvalósuló CoFarm4Cities projekt keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy innovatív földhasználati modellt dolgoz ki Csúcshegyen. A cél egy fenntartható, körkörös gazdaságra épülő városi farm létrehozása, amely közösségi összefogással valósul meg.📆 Mikor? 2025. február 19.📍 Hol? Naarden Rendezvényház📋 Program és regisztráció: tinyurl.com/nyissunk-a-jovore-konferencia ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.