K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik. Elkötelezett a hosszú távú, fenntartható fejlődés mellett, így kiemelt figyelmet fordít a fiatalok oktatására, valamint a környezetvédelemre. 2023-ban ezért immár nyolcadik alkalommal hirdetjük meg a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelynek célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. szeptember 29.

Az elmúlt nyolc évben 380 tehetséges hallgató nyújtotta be színvonalas szakmai munkáját a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra. Közülük az idei nyertesekkel együtt 62-en kaptak összesen 10,2 millió forint támogatást kutatómunkájuk folytatásához, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mezőgazdaság hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb legyen.

A program célja továbbra is az, hogy anyagi és szakmai támogatást nyújtson azoknak a leendő agrárszakembereknek, akik a mezőgazdaság és élelmiszeripar hosszútávon fenntartható fejlődését tartják szem előtt. Azoknak, akik az ágazat jelenlegi és jövőbeli kihívásaira keresnek új, innovatív megoldásokat. Idén ezért a fenntartható agráriumra fókuszálunk és az alábbi témákban várjuk a pályamunkákat:

  • élelmiszer gazdaság, élelmiszer alapanyagok, innováció a feldolgozásban, tárolásban, kereskedelemben
  • precíziós gazdálkodás alapjai, technológiai fejlesztések, adatbázisok, digitális térképek, szaktanácsadás; gazdasági-társadalmi hatások
  • adatalapú döntéselemzés a mezőgazdaságban
  • mesterséges intelligencia használata a mezőgazdaságban
  • fenntartható vízgazdálkodás és öntözés a mezőgazdaságban
  • művelhető földterületek fenntartása, védelme
  • édesvízi akvakultúra fejlődési lehetőségei
  • fenntartható méhészkedés, méztermelés fejlődési lehetőségei
  • kockázatkezelési módszerek fejlesztése az agrárgazdaságban
  • megoldási javaslatok az agrárium kihívásaira (aszály, energia és alapanyagárak drasztikus emelkedése stb.)

Idén is három kategóriában – PhD, alap- és mesterképzés – lehet jelentkezni 2023. szeptember 29-ig.

A pályázati kiírás, adatlap és összegzés minta online, itt érhető el.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

BME Innovációs Nap📡 Június 8-án bemutatjuk a megújult FIEK-et és a #műegyetemi #innovációs ökoszisztémát!📣Az idei évben a keynote sok év óta először nem egy személy, hanem maga az Egyetem! Te tudod mennyi #innovatív megoldást, mennyi kiváló kutatót és hány remek #tudományos eredményt köszönhetünk a @Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem -nek?🧐Az eseményen megismerkedhetsz a BME által menedzselt Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriummal és a délelőtt folyamán izgalmas kerekasztalbeszélgetésbe kapcsolódhatsz be a mindennapjainkat is érintő K+F+I tevékenységekről, azok eredményeiről és társadalmi hatásairól.👩‍🏫A rendezvényen megmutatjuk a BME Kompetenciatérképének legújabb funkcióit, hogy ezzel is támogassuk a #kutatók konzorciumokba való bekapcsolódást!Az Innovációs Napon bemutatkozik két új egyetemi #spinoff és a nemrég alakult BME U[S]3 - az egyetem spinoff-startup stúdiója is. 👩‍🔬Gyere el személyesen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületének Simonyi termébe és légy részese TE is az innovációnak!🤩👇🏻 Regisztráció és további információk a lenti linken!👇🏻innovacio.bme.hu/innovacios-nap_2023/#innovation #research #innovaciosnap #bme #university #bmefiek #savethedate ... See MoreSee Less
View on Facebook
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat❗️Az Inspireli Awards pályázat immár nyolcadik alkalommal került kiírásra. 📍 Ne feledjétek a pályamunkák leadási határideje 2023. július 14.📍A három nevezési kategória:▶️ építészet▶️ urban design ▶️ interior designEgyéni és csapatmunkák is beadhatók. További részletek elérhetők a hivatalos honlapon!www.inspireli.com/en/awards/photogallery ... See MoreSee Less
View on Facebook
👏Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!👏Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I.✨ helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz.Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I. helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.