K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2021

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik. Elkötelezett a hosszú távú, fenntartható fejlődés mellett, ezért kiemelt figyelmet fordít a fiatalok oktatására, valamint a környezetvédelemre. Ennek részeként hívták életre a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelyet 2021-ben immár 7. alkalommal hirdetnek meg. Az elmúlt hat évben összesen 18 felsőoktatási intézmény 303 tehetséges hallgatója nyújtotta be színvonalas szakmai munkáját, akik közül 45-en kaptak összesen 6,8 millió forint támogatást kutatómunkájuk folytatásához.

A pályázatra 2021. szeptember 30-ig lehet jelentkezni, részletek, a pályázati kiírás, adatlap és összegzés minta az alábbi linken itt érhetők el.

A program célja továbbra is az, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. Idén a fenntartható agráriumra, ezen belül kiemelten a körkörös/körforgásos gazdaság témakörében várjuk a fiatal agrárszakemberek innovatív ötleteit. 

Az ösztöndíjra a PhD, a mesterképzés, továbbá az alapképzésben részt vevő hallgatók jelentkezhetnek. PhD kategóriában egy PhD tézisfüzettel vagy egy ezzel megegyező formájú, terjedelmű és szerkezeti felépítésű, a doktori disszertáció témáját, kutatási menetét, eredményeit bemutató magyar nyelvű összefoglalóval, mesterképzésen pedig egy TDK dolgozattal lehet pályázni. Az alapképzés kategóriában szintén a fenti témában készült kétoldalas szakmai dolgozattal lehet jelentkezni. 

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Felvételt hirdet a BME Építőművészeti Doktori Iskola a 2025/2026-os tanévvel induló DLA-képzésére, melynek jelentkezési határideje 2025. június 10.Bővebb információ az ÉDI oldalán található:dla.epitesz.bme.hu/rolunk/#felvetel ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢Nyissunk a jövőre! Városi farmok kialakítása és működtetése - KonferenciaVegyél részt egy inspiráló konferencián Óbudán, ahol a városi farmok szerepéről és lehetőségeiről lesz szó! 🏡🌾Az INTERREG Közép-Európa Program támogatásával megvalósuló CoFarm4Cities projekt keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy innovatív földhasználati modellt dolgoz ki Csúcshegyen. A cél egy fenntartható, körkörös gazdaságra épülő városi farm létrehozása, amely közösségi összefogással valósul meg.📆 Mikor? 2025. február 19.📍 Hol? Naarden Rendezvényház📋 Program és regisztráció: tinyurl.com/nyissunk-a-jovore-konferencia ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.