Két BME-n végzett építész is szerepel a Forbes idei 30/30 listáján

Regős Krisztina már szerepelt a Forbes magazin címlapján. Most pedig kutatóként került fel a Forbes 30/30 listájára. 2022-ben diplomázott a Műegyetemen és jelenleg doktoranduszként dolgozik az Építészmérnöki Karon.

„Szegedről már az ifjú tehetségnek járó díjjal ment a BME Építészmérnöki Karára. Ott Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálójának szárnyai alá került, és hamar fogást talált egy 50 éve megközelíthetetlen matematikai problémán.”

Regős Krisztina, forrás: Forbes

Fischer Brigitta 2018-ban diplomázott az Építészmérnöki Karon és bridzsvilágbajnokként került fel a Forbes 30/30 listájára.

„Az építész lányt kezdetben nem érdekelte a bridzs – azért vágott bele 14 éves korában, mert barátai játszani kezdtek, és több időt akart velük tölteni. Az MTK játékosa háromszor lett ötödik a korosztályos világbajnokságon, 2019-ben második a korosztályos Európa-bajnokságon, majd tavaly nyáron a világbajnoki első helyet is megszerezte felnőtt kategóriában.”

Fischer Brigitta, forrás: Forbes

A Forbes “30 sikeres magyar 30 alatt” teljes listája itt érhető el.

Gratulálnunk a listára felkerült kíválóságoknak!

Borító kép forrása: Forbes

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

BME Innovációs Nap📡 Június 8-án bemutatjuk a megújult FIEK-et és a #műegyetemi #innovációs ökoszisztémát!📣Az idei évben a keynote sok év óta először nem egy személy, hanem maga az Egyetem! Te tudod mennyi #innovatív megoldást, mennyi kiváló kutatót és hány remek #tudományos eredményt köszönhetünk a @Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem -nek?🧐Az eseményen megismerkedhetsz a BME által menedzselt Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriummal és a délelőtt folyamán izgalmas kerekasztalbeszélgetésbe kapcsolódhatsz be a mindennapjainkat is érintő K+F+I tevékenységekről, azok eredményeiről és társadalmi hatásairól.👩‍🏫A rendezvényen megmutatjuk a BME Kompetenciatérképének legújabb funkcióit, hogy ezzel is támogassuk a #kutatók konzorciumokba való bekapcsolódást!Az Innovációs Napon bemutatkozik két új egyetemi #spinoff és a nemrég alakult BME U[S]3 - az egyetem spinoff-startup stúdiója is. 👩‍🔬Gyere el személyesen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületének Simonyi termébe és légy részese TE is az innovációnak!🤩👇🏻 Regisztráció és további információk a lenti linken!👇🏻innovacio.bme.hu/innovacios-nap_2023/#innovation #research #innovaciosnap #bme #university #bmefiek #savethedate ... See MoreSee Less
View on Facebook
❗️Inspireli Awards - nemzetközi hallgatói pályázat❗️Az Inspireli Awards pályázat immár nyolcadik alkalommal került kiírásra. 📍 Ne feledjétek a pályamunkák leadási határideje 2023. július 14.📍A három nevezési kategória:▶️ építészet▶️ urban design ▶️ interior designEgyéni és csapatmunkák is beadhatók. További részletek elérhetők a hivatalos honlapon!www.inspireli.com/en/awards/photogallery ... See MoreSee Less
View on Facebook
👏Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!👏Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I.✨ helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz.Gratulálunk hallgatóink újabb sikeréhez!Bihari Csenge, Elekes Zsófia és Matos Dániel a 2022-ben indult Ingatlanfejlesztés Specializációnk hallgatói I. helyezést értek el a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2023-as Junior Projektmenedzsment Versenyén, amelyen 8 egyetem 28 csapata mérkőzött meg egymással. A díjátadó 2023. június 8-án lesz. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.