Hauszmann-díjazottak 2015

2015. szeptember 25-i diplomaosztón kiderültek a Hauszmann-díj idei díjazottjai.

2015. szeptember 25-i diplomaosztón kiderültek a Hauszmann-díj idei díjazottjai.

Az idei versenyre 2015-ben 47 jelölés érkezett a Kar felhívására, közülük választotta ki egy jeles építész személyiségekből álló testület a díjazottakat. A díj kurátora Balázs Mihály, a Középülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A zsűri tagjai idén Csomay Zsófia, Czigány Tamás és U. Nagy Gábor Ybl-díjas építészek voltak.

A diplomadíjat az Építészmérnöki Kar dékánja 2003-ban alapította, és egykori építész professzoráról Hauszmann Alajos nevezett el. A díjért azok a fiatal építészek versenyezhetnek, akik diplomatervüket az adott tárgyévben sikeresen védték meg a Műegyetemen. Évek során a Hauszmann-díj igen rangos elismeréssé vált, nagy megbecsülést váltott ki az építész hallgatók körében és értékes szakmai trófeaként tartja számon az építésztársadalom is. A díj mindenek előtt a hallgatók egyetemi éveik alatt nyújtott szellemi teljesítményének elismerése. Személyes siker, ami mögött rengeteg munka és kitartás húzódik, de ami mögött sok-sok szülői, baráti, tanári támogatás is áll. Köszönet ezért a munkáért. Külön köszönet illeti mindazokat, akik vállalták a jelöléssel együttjáró fáradozást, akik bizalmukkal megtisztelték a zsűrit, diplomaterveik színvonalával emelték a díj tekintélyét.

2015-ben Hauszmann-díjazottjai:

Csík Zsolt (A békésszentandrási katolikus temető)
Kovács Károly Lehel (Mozgás-tér, Székelyudvarhely)
Szögi Tamás (Hági Kert – Alternatív színház, Szeged)
Tóth Balázs (Művészetek Háza, az irsai zsinagóga hasznosítása)
Visy Bálint László (Családi borászat)

Gratulálunk a díjazottaknak!

Aktuális

🌞🏛️ ÉPÍTÉSZ LESZEK – NYÁRI TÁBOR 2025 🏛️🌞📅 2025. július 9–11.📩 Jelentkezési határidő: 2025. május 20.🔗További információ a honlapunkon: epitesz.bme.hu/portfolio/epitesz-leszek-nyari-tabor-2025-julius-9-11/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.