Alföldi Györgyöt, a BME Építészmérnöki Karának dékánját kérdezte a Műegyetem szerkesztősége arról, mit tehetnek az építészek a környezet védelmében, milyen közös projektjeik vannak az egyetem többi karával.

„A BME építészmérnöki diplomáját az összes magyar diploma közül az elsők között ismerték el korlátozás nélkül az Európai Unióban, az itt kiadott építészmérnöki oklevél a világon mindenütt elfogadott. Az építészmérnöki tevékenység egyszerre művészeti és műszaki jellegű. Képzésünk hagyományos erőssége e két terület egyensúlya: a műszaki, mérnöki tudományok elsajátításával egyenrangú a művészi alkotóképesség fejlesztése. Ez a kettős jelleg kiemeli az átlagos diplomák sorából, és világviszonylatban is viszonylag ritka, hiszen az építészképző iskolák többségében a műszaki tárgyak súlya elenyésző, míg máshol ezek túlsúlya elnyomja a tervezőképzést. Azt szoktam mondani, a Műegyetemen mi vagyunk a legművészibb mérnöki és legmérnökibb művészi kar” – foglalta össze a karról a legfontosabb tudnivalókat a beszélgetés elején Alföldi György dékán.

Az építészetnek koronként más-más feladata volt. Várak, katedrálisok, bérházak építése után a múlt században a panelépületekkel komoly lakhatási gondokra kellett megoldást találni. Ön szerint a 21. században mi az építészet legfontosabb feladata?

Nagyon fontosnak tartom a klímaátállást és a fenntarthatóságot. Az építőipar úgy tud környezetbarát lenni, ha alapvetően a felújítások felé fordul és eláll a bontásoktól. Brüsszel, Amszterdam vezetése például már nem ad ki bontási engedélyeket. Az a feladatunk, hogy lehetőleg minden, már megépített elemnek találjuk meg a helyét, így őrizzük meg a beléjük fektetett energiákat, ez a klímalábnyom-számítás egyik alapja. Az egyik tervezési kurzusomon Budaörsön néztünk ki két 10 éve üresen álló irodaházat. A jelszavunk az „adaptive reuse” volt, hat hallgatónk kapta azt a feladatot, hogy próbáljanak új szerepet adni a felhagyott épületeknek. Ennek tudatában terveztük meg együtt az új funkciót, a megvalósítására az épületek új szerkezeteit, minél többet megőrizve a meglévőből, és ehhez választottak anyagokat és szerkezeteket.

Az építőipar az egyik legnagyobb hulladéktermelő iparág. Az épületek a CO2-kibocsátás jelentős százalékáért felelnek, mit tudnak tenni a holnap érdekében a kar mai hallgatói?

Az építőipar abból él, hogy folyamatosan új dolgokat akar létrehozni. A fenntarthatóság, a klímaváltozás figyelembevétele még nem tart ott, hogy belássuk: a világon már most több épület van, mint amennyi szükséges. Az építési-bontási hulladék ma a teljes hulladékmennyiség 46 százalékát teszi ki, aránya 2016-tól ismét emelkedő szintet mutat, ami aggodalomra ad okot.

Az építőiparnak, ha a Föld jövőjére figyelő vállalásokat nézzük, akkor egyáltalán nem kellene építenie.

A világ épületeinek üzemeltetése, energiafogyasztása a CO2-kibocsátás jelentős hányadáért felelős. Az építészet önmagában nem képes megoldani a természeti környezet védelmét, hiszen ebben a folyamatban sokan vesznek részt, a tulajdonostól, a tervezőn, a kivitelezőn és a gyártón át a hatóságokig, akik a köz képviselői, hiszen a magánépítés is közös ügy. Szűkebb szakmám a város- és településfejlesztés is, amely részben arról szól, hogyan épülnek be lakóhelyeink, üres telkeink. Ebben a szereposztásban mindenkinek megvan a maga érdeke, ami nem mindig esik egybe a környezet megóvásával.

Nekünk itt, az építészkaron az a dolgunk, hogy felélesszük hallgatóinkban az igényt a fenntarthatóságra, megalapozzuk a felelős klímapozitív gondolkodást, körültekintően és pontosan fogalmazzuk meg az építés többi szereplőjének azt, hogy mit miért bontunk vagy építünk. A mi felelősségünk felhívni az építtetők figyelmét arra, hogy mi az, amit biztosan le kell bontani és mi az, amit nem: befolyásolni a döntéseket. Persze minden egyes új épület mellett sok érv szól, hiszen egy újnak vastagabb hőszigetelést tudunk adni, jobb energiaellátást, jobb tereket tudunk csinálni. Azonban ha azt is megvizsgáljuk, hogy egy bontás plusz építés milyen környezeti lábnyommal jár, különösen, ha a bontás jelentős mennyiségű betont tartalmaz, akkor távolodunk attól, amire törekednünk kellene.

Lehetőleg nem bontani – ez a panelekre is vonatkozik, amelyeket eredetileg 50-60 éves élettartalomra terveztek?

Amikor elindult a panelek építése, a korabeli szakemberek azt mondták, hogy 50 évre tervezik, aztán majd fel kell újítani. Féltünk, hogy majd szétesnek, de ma már tudjuk, hogy ha akarjuk, sem tudjuk szétszedni őket, annyira összeálltak ezek a szerkezetek. Nem a tartószerkezet ment tönkre, hanem az energetikai és gépészeti rendszer avult el. Ezek kezelése, megújítása az igazi megoldás. A lakásalaprajzokon látszik a nagyon tiszta mérnöki gondolkodás, ezek az alaprajzok sokszor jobbak, mint a mai lakóparkokéi, ahol az eladhatósági cél felülírni látszik minden mást. A lakótelepek köztereit az önkormányzatok a lakókkal együtt egyre jobban tudják kezelni, hasznosítani. Azt gondolom, hogy a lakótelepek még sokáig velünk lesznek, és talán közösségibb lakhatást teremtenek, mint a lakóparkok, hiszen a bekerítés arról szól, hogy én bemehetek, de te, aki nem itt laksz, nem.

Amint említette, az építészmérnöki tevékenység egyszerre művészeti és műszaki jellegű. Milyen előnyt jelent a Műegyetem többi karának közelesége?

Több, karokon átívelő projektünk van, az egyik három kar együttműködését tette lehetővé. Pokol Júlia doktorandusz kolléganőm ötlete nyomán kezdtük el PET-palackok kupakjainak újrahasznosítását, építőanyagként történő felhasználását. Az ötlet nyomán a Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszéke munkatársai segítségével őrleményt készítettünk, majd összepréseltük. Kiderült, hogy ez az építőlemez nem használható, mert éghető. Ezért bevontuk a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar kutatóit is, akiknek sikerült éghetetlenné tenni az új anyagot. Végül ez került beépítésre prototípusként a 8. kerületi Déri Miksa utcában álló épületbe.  Az Építőmérnöki Karral szoktunk álmodozni a BME történelmi kampusz udvarának átépítéséről, környezetbarát technológiák, vízáteresztő burkolatok használatáról vagy az épületekről lefolyó esővíz gyűjtéséről és hasznosításáról, esőkertek kialakításáról. Tehát nemcsak beszélni szeretnénk a klímatudatosságról, hanem gyakorlati lépéseket is tenni ennek elérésére.

A K épület tetőfelújításakor jó lenne valamilyen napelemes megoldást kitalálni, ezzel jelentősen lehetne csökkenteni az épület környezeti hatását. A Villamosmérnöki és Informatikai Karral és a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karral közösen részt  vettünk egy uniós projektjavaslat kidolgozásában. A budaörsi, a budakeszi és a törökbálinti önkormányzattal együtt tettünk javaslatot kutatói, közösségi okosközlekedés kialakítására, a különböző közlekedési módok, köztük a kerékpározás összehangolására. Mi a közösségi tervezési ágban vettünk részt.

A Műegyetemnek hatalmas lehetőségei vannak, hogy az itt meglévő tudással interdiszciplináris feladatokat oldjon meg.

Az Építészmérnöki Kar jelentősége a mérnöki tudás oktatása és a művészi alkotások létrehozása mellett a fenntarthatósági változások társadalmi oldalára hatás – talán csak a Gazdaság-és Társadalomtudományi kar áll közelebb a fenntarthatóság emberi oldalához. Az építészet reagál a társadalom igényeire, alkotásait a társadalommal párbeszédben a végbemenő változásokra reagálva hozza létre. Szerintem egyre fontosabb az építészeten belül is a szolgáltató jelleg, a klímaadaptáció elérésében az anyagi világ helyett egyre nő a szolgáltatások szerepe.

Visszakanyarodva a fenntarthatósághoz, ön szerint miben vannak nagyobb tartalékok, az új építőanyagok fejlesztésében vagy az üzemeltetés modernizálásában?

Még nagyon sok az olyan építőanyagot használunk, amelynek az előállításához rengeteg energia kell, és sok visszafordíthatatlan folyamattal jár – ilyen például a cementgyártás. A cementfelhasználás csökkentésével foglalkozik az egyik tanszékünk, a szerkezetek vastagságának optimalizálásával ugyanis jelentős környezetilábnyom-csökkentést lehet elérni. A világ folyamatai is azt mutatják, hogy egyre nő a szolgáltatások szerepe. Ma már szinte utánaddobják a telefont csak azért, hogy legyen mivel egyre több szolgáltatást vásárolnod. Szerintem ez a városokra és az építészetre is hatni fog. Átrendeződnek majd az építési helyszínek, például egyre inkább a tömegközlekedési lehetőségek mellett koncentrálódnak a bérbe adható helyek, és egyre flexibilisebbek lesznek az épületek. Mindenki annyit fog kibérelni, működtetni, amennyire az adott pillanatban igénye van. Hallottam már olyanról is, hogy akár évekre lehet homlokzatot bérelni! A kari tervezésoktatás során mi is próbálkoztunk olyan házak összerakásával, amelyek egy Legóhoz hasonlóan előre elkészített elemek tetszőleges, a megrendelői igény szerinti összeállításával épülnek fel. Az építész és a tulajdonos vagy szolgáltatást igénybe vevő együtt rakják össze a házat, amelyet akár 15 évig is használhat, vagy ameddig szüksége van rá.

Régi falak között új igényekhez alkalmazkodni nem könnyű feladat.

Igen, itt vannak a 20. század legelején épült gyönyörű egyetemi épületeink, amelyek a 19. századi oktatási igények szerint épültek. Nekünk pedig nagyon jó lenne a belső terek alakításával követnünk az oktatásmódszertanban bekövetkezett változásokat. Hogyan tudjuk majd ezekkel a változásokkal összhangba hozni az épületet? Ezek a gyönyörű hauszmanni tantermek ma egy főreál-gimnázium hangulatát árasztják, miközben egyre inkább csoportmunkára alkalmas műtermekre, nyitottabb, flexibilis helyekre lenne szükségünk. Napjaink építészoktatási épületei már jóval több műtermet, változatosan használható teret adnak. A kar most külső támogatókkal megpróbálja az egyik előadót egész napos hallgatói térré alakítani, ahol a hallgatók 6 és 22 óra között mindenféle dolgokat szervezhetnének, saját maguk üzemeltetnék. Ezen dolgozunk, csak a jelen pénzügyi helyzetben nagyon meg kell fontolnunk, mire költünk, ezért is igyekszünk külső támogatókat bevonni a projektbe.

KJ-GP
Forrás