„Már nem az örökkévalóságnak építünk” – hangzott el a Jövőtervező.BME ismeretterjesztő előadássorozat harmadik eseményén.
„Csak az a civilizáció fenntartható, amely képes alkalmazkodni a peremfeltételekhez. Hogyan lehet úgy épületeket tervezni, hogy azok alkalmazkodjanak a klímaviszonyokhoz és mindenhez, ami ebből következik? Hogyan lehet régi épületeket újrahasznosítani?” – e szavakkal vezette fel Levendovszky János kutatási és innovációs rektorhelyettes a Jövőtervező.BME előadássorozat harmadik, az Építészmérnöki Kar által szervezett eseményét.
Az Életképes adaptációk – Az épített környezet jövőtudatos újra hasznosítása címet viselő összejövetel tehát a fenntartható, adaptív építészet témakörét járta körbe. Ahogy Alföldi György dékán bevezető előadásában megfogalmazta: „egy nagy váltás közepén vagyunk, a szívünkkel már érezzük, de még nem mindig megyünk ebbe az irányba, ezért szemléletváltásra van szükség”.
E szemléletváltást volt hivatott szolgálni a kar ismeretterjesztő előadáscsokra is, mely a korábbi alkalmakhoz képest formabontó módon, két-két előadó párbeszédjére épült. Ez a fogás jól illett annak a karnak a mondandójához, amelynek mindennapjaiban – mint Kádár Bálint dékánhelyettes, a rendezvény moderátora megjegyezte – a mérnöki és művészeti megközelítés együtt érvényesül.
A legnagyobb lépték a városépítészet, innen indult Szabó Árpád, az Urbanisztika Tanszék és Harmathy Norbert, az Épületgépészeti Tanszék egyetemi docense Adaptív város – Kompakt és karbonsemleges épített környezet címet viselő előadása. Bemutatták, hogy a hazai városépítészet többek között azzal szembesül, hogy míg a népesség csökken, a lakóövezetek terjeszkednek, de jellemzően nem a hatalmas barnamezős, kihasználatlan területeken (ezek nagysága tavalyi adatok szerint csak Budapesten 2737 hektár). A lakások 15-17 százaléka pedig üresen áll.
Mindez a klímaválság korában messze áll a hatékonyság ideáljától, amelyhez leginkább az úgynevezett kompakt városok modelljével lehet közelíteni. Ez nagyon leegyszerűsítve sűrűbb, egymáshoz közel telepített vegyes beépítéseket jelent, a működése mögött álló logika pedig a körforgásos gazdaságé: az újrahasznosítás megjelenik a városszövetben és az infrastruktúrában is.
A kompaktságban az energiahatékonyságnak is lehet szerepe, hiszen a hőtechnika azt mutatja, hogy olcsóbb működés érhető el olyan eszközök segítségével, mint a decentralizált energiaellátás, az energiaközösségek, a termelő és fogyasztó épületek, a villamos hálózatok digitalizációja, a levegős-hőszivattyús rendszerek. Olyannyira, hogy a kompakt város lehet akár zéró karbonfelhasználású.
Sipos András, a Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék vezetője és Falvai Balázs, a Lakóépület-tervezési Tanszék adjunktusa az adaptív anyagokról tartott előadást. Ha fenntartható épületeket akarunk csinálni, a jövőt kellene megtippelni, beleértve a felhasználandó anyagok tartósságát is, és a tapasztalat az, hogy érdekes módon régen anyagfelhasználás szempontjából nagyon hatékonyak voltak, elsősorban geometriai megoldásokkal.
Az adaptivitás nem feltétlenül high-tech megoldásokat jelent, sőt azok bár többnyire egyszerűbben megépíthetők, de gyakran feleslegesen sok anyag van bennük. Az optimalizálásban segít a biológia, az evolúció: például a pókháló amellett, hogy az anyaga is optimális, ráadásul a formája is a lehető leghatékonyabb a célra.
Az újrahasznosítás több síkon értelmezendő. A nagyvárosokban lényegében elfogytak az üres telkek, nincsenek a nulláról kezdhető tervezési feladatok, így a hallgatókat más irányba kell fordítani: meg kell látni minden meglévő házban az értéket, hogy hasznosítani tudjuk. Emellett fontos
a barkácsoló ember hozzáállása, a gyűjtögetett, félretett anyagok újrahasznosítása is.
Horváth-Farkas Zsófia és Barta Fruzsina, az Exploratív Építészeti Tanszék tanársegédei ehhez kapcsolódva a már álló épületekben meglévő óriási energiatartalomról beszéltek. Felhívták a figyelmet arra, hogy bontani csak a legszükségesebb esetekben kellene. Jelenleg nincsenek erre pontos előírások, még nem szabályozott a bontott anyagok újrafelhasználása, minőségbiztosítása. Ugyanebben a blokkban Vidovszky István, az Építéstechnológia és Építésmenedzsment Tanszék vezetője az örökkévalóságnak építéshez képest egy korszerűbb szemlélet, az eleve bonthatóra tervezés, illetve ezzel összefüggésben a robottal építő moduláris rendszerek előnyeit vázolta fel.
Végül Kronavetter Péter, a Középülettervezési Tanszék adjunktusa és Vukoszávlyev Zorán, az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék docense következett Adaptív örökség – építészet tyúklépésben című előadásával. A korábban keletkezett építészeti tudás kortárs alkalmazását, valamint a régi épületek modern felhasználását mutatták be olyan példákon keresztül, mint a hangtechnikai felújításon áteső Zeneakadémia és a hotelként működő egykori sopronbánfalvi kolostor.
gp
