Emblematikus fővárosi helyszíneket terveztek újra a jövő ingatlanfejlesztői

Átadták az ingatlanfejlesztők az „IFK Talentum 2017” díjat

A BME „Z” épületének rehabilitációját megtervező csapat „NewZ” című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület V. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2017” díjat Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke közösen adta át a jubileumi, V. Ingatlanfejlesztési Napján, hétfőn este. Az alkalomból jelent meg az Ingatlanfejlesztés Anno című könyvsorozat ötödik kötete A Váci úti irodafolyosó címmel, amely a Váci út történetét és jelenét mutatja be.

Takács Ernő a pályaművek méltatásán elismerően szólt arról, hogy az ingatlanfejlesztési szakma utánpótlása kompletten megvalósítható anyagokkal pályázott. A beérkezett pályaművek nagy száma és magas minősége is tükrözi az ingatlanfejlesztési szektor nemzetgazdasági súlyát, azt, hogy az idei, több mint 2 milliárd eurós befektetéssel egyike a gazdaság húzóágazatainak – mondta.
Takács Ernő hangsúlyozta, hogy az ingatlanfejlesztés is elképzelhetetlen ma már az energiahatékony, környezetbarát megoldások, így a gazdasági és a közérdek találkozása nélkül, ezért is nevezte nagyszerűnek, hogy a pályaművek mindegyike – a kreativitáson túl – nagy hangsúlyt fektetett a környezet értékeinek megóvására.
Az ötödik alkalommal meghirdetett pályázat címe „Az ingatlanfejlesztés ezeregy lehetősége – pályázat szakmai mentorokkal” volt. A felsőoktatási hallgatókból összeálló csapatok több helyszín épületei vagy területei közül választhattak, új külsőt vagy funkciót kellett megálmodniuk. A résztvevők pályáztak a Váci út „iroda-boulevard” közterület átalakításával, a BME „Z”épületének rehabilitációjával, a Nyugati téri Eiffel Csarnok hasznosítási lehetőségeivel, és a Károly körúti Városháza Park újragondolásával.
A beérkezett 26 pályázat közül a zsűri kiválasztotta a 3 legjobb, díjra jelölt pályázatot, amiből kettő is a Károly körúti Városháza Park és Városháza újragondolása, egy pedig a BME Z épületének rehabilitációja. Közülük az IFK tagcégei szavazták meg az IFK Talentum Díj 2017 nyertesét. Takács Ernő hangsúlyozta, „az IFK-tagoknak is óriási lehetőséget tartogat egy-egy épület vagy városrész megújítása és fejlesztése, ezért törekedtünk rá, hogy már a tender sokszínűségével is leképezzük az ingatlanfejlesztés összetett területét”. Az idei kiírásban olyan szakterületeket választottak, ahol jelentős mértékű fejlődésre van lehetőség, ahol a gazdasági és közérdek találkozhat. Olyan pályaműveket vártak, amelyek figyelembe veszik az energia-hatékony, környezettudatos épületek működtetéséhez alkalmazandó megújuló energiaforrásokat a létesítmények biztonságos működtetésének fenntartása mellett.
A pályázat résztvevőinek az IFK mentorprogramot indított, és az első három helyezettnek a díjak és a pénzjutalmak mellett szakmai fejlődési lehetőségeket is biztosítanak, hogy motiválják a jövő szakembereit. A pályázati dokumentációk elbírálásában a Magyar Építész Kamara, Magyar Urbanisztikai Társaság, az IFK delegáltjai, tájépítész és várostervezési közgazdász vett részt.
Az V. Hallgatói Ötletbörze legjobb tervét kidolgozó csapat az „IFK Talentum 2017” díjat és az azzal járó 800.000 forintos pénzjutalmat a jubileumi, V. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából, november 20-án (ezen a napon volt 1849-ben a Lánchíd avatása) rendezett gálavacsorán vette át a BME „Z” épületének rehabilitációját megtervező „NewZ” című pályamunkával. A győztesek az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai kiállításra, a müncheni Expo Realra is elutazhatnak, ahol a diákok az ágazat legújabb trendjeivel és jelentős szereplőivel ismerkedhetnek meg. A Városháza és a Városháza Park és újragondolásával a „Budapest Mag” című pályázat alkotói második helyezést értek el, ők 500.000 forint pénzjutalomban részesültek. A harmadik helyezett csapat, „Közös város” című pályamunkával pedig 300.000 forint pénzjutalomban részesült. Az első három helyezett csapat minden tagja legalább 1 hónapos szakmai gyakorlaton vehet részt az IFK valamely tagvállalatánál.

Aktuális

📢Nyissunk a jövőre! Városi farmok kialakítása és működtetése - KonferenciaVegyél részt egy inspiráló konferencián Óbudán, ahol a városi farmok szerepéről és lehetőségeiről lesz szó! 🏡🌾Az INTERREG Közép-Európa Program támogatásával megvalósuló CoFarm4Cities projekt keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy innovatív földhasználati modellt dolgoz ki Csúcshegyen. A cél egy fenntartható, körkörös gazdaságra épülő városi farm létrehozása, amely közösségi összefogással valósul meg.📆 Mikor? 2025. február 19.📍 Hol? Naarden Rendezvényház📋 Program és regisztráció: tinyurl.com/nyissunk-a-jovore-konferencia ... See MoreSee Less
View on Facebook

4 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
A JAF Holz Ungarn Kft. által meghirdetett Építészhallgatói Tervpályázattal összefüggésben Szakmai napot szervez a CLT építéstechnológia részletes alkalmazástechnikai bemutatására.A szakmai nap ideje, helye:2025. 01. 23. 8:30-13:45, BME K210 teremTematika és előadók:8:30 – 9:15 CLT technológia és referencia épületek bemutatása9:15 – 10:00 CLT 3 in 110:10 – 10:55 CLT épületek tervezési koncepciója10:55 – 11:25 Professzionális nyílászáró megoldások11:25 – 11:55 Fakro tetőtéri ablakok, felülvilágítók, fénycsatornák és padlásfeljáró lépcső12:15 – 12:45 Prefa tető- és homlokzati rendszerek12:45 – 13:15 Innovatív rögzítési megoldások13:15 – 13:45 Fa felületek kezelése beltérben és kültérbenMinden érdeklődő hallgatót szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.