Életének 76. évében elhunyt Makovecz Imre, az aktív közéleti szerepet is vállaló Kossuth-díjas építész. 

Makovetz Imre saját munkásságáról egyszer azt mondta: „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt”.

Makovecz Imre, a magyar organikus építészet legismertebb képviselője volt. 1935-ben született Budapesten, de gyermekkorában sok időt töltött a Zala megyei Nagykapornakon, ami visszaemlékezései szerint nagy hatást gyakorolt későbbi pályájára. 1959-ben szerzett diplomát a Műegyetemen, majd 1962-ben az Iparművészeti Főiskolán. 1959-től állami tervezővállalatoknál dolgozott.

Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja volt. Erről így írt saját honlapján: „A pavilon tengelye észak déli irányú. Belül két fal feszül az épület átlójára. A párhozamos falak egymástól három méter távolságra állnak. A falakra ül fel az épület hét tornya (…) A falakból – hol halkabban, hol hangosabban – beszéd hangjai szűrődnek ki. A látogató közöttük sétálva – elvonatkoztatva a felette levő hét toronytól – úgy érzi, egy élő faltestben halad, amely magát Magyarországot jelképezi.”

Makovecz Imre száznál több különböző funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta, művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje az égből esett volna le rá. Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttesén, jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.

2002-től a Szerves építészet című több féléves tárgy oktatója volt karunkon, 2009-ben díszdoktori címet kapott a Műegyetemtől.

Makovecz Imre honlapja: http://www.makovecz.hu/

A díszdoktori cím átvételekor Dr. Becker Gábor, a kar dékánja által elmondott méltatás szövege a mellékletben olvasható.