Diplomaosztó ünnepség – 2019. szeptember 27. 11:00 óra

Az Építészmérnöki Kar nappali tagozatos és szakmérnöki képzésben végzett hallgatói számára a diplomaosztó ünnepség 2019. szeptember 27-én (pénteken) 11:00 órakor lesz a K épület aulájában.

Kérjük, hogy mindenki az alkalomhoz illő öltözetben jelenjék meg.
Akik már korábban átvették az okleveleiket, azonban szeretnék ünnepélyes körülmények között is megkapni, azok legkésőbb szeptember 20-ig juttassák azokat vissza a Dékáni Hivatalba (csak az oklevelet, az oklevélmellékletet NE!)!
Kérjük, hogy az ünnepségre legalább 10-15 perccel előbb érkezzenek.
A végzett diákoknak névre szóló helyeik lesznek az aulában.
A vendégek részben az aulában, részben az 1. emeleti Díszteremben tudnak helyet foglalni, ahol kivetítőn követhetik az ünnepséget.
Mindannyiukat szeretettel várjuk.

Aktuális

 
 
 
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar4 days ago
Kedves Jelentkezők!

Alább olvashatók a 2020. évi felvételi vizsga eredményei. Kérjük, aki még nem töltötte fel a felvi.hu-ra a hiteles oklevelét (oklevél igazolását), valamint a többletpontokra jogosító dokumentumait (pl. a kötelező 16 héten felüli szakmai tapasztalat igazolását, nyelvvizsgákat, stb.) az sürgősen pótolja!

https://epitesz.bme.hu/portfolio/2020-evi-msc-felveteli-eredmenyei/
BME Építészmérnöki Kar
BME Építészmérnöki Kar5 days ago
❗️ Sziasztok! Elindult a Demonstrátori pályázat a 2020/2021 tanév őszi félévére. Ha van kedvetek és segítő szándékotok, kérünk, hogy a többiek miatt is, jelentkezzetek! 🤝 💛

https://epitesz.bme.hu/portfolio/demonstratori-palyazat-a-2020-2021-tanev-oszi-felevere/
8 months ago
THE 4TH USERN CONGRESS AND USERN PRIZE FESTIVAL - APPLIED SCIENCE
Dr. Gábor Domokos university professor at @ArchBme will have a keynote lecture of The Gömböc on 8th November 2019 at 11:00.
#usern https://t.co/Jsy8jIW2mc
ArchBme photo
9 months ago
We are very grateful that H. Emre Ilgin (Middle East Technical University) is giving an open lecture about Tall Buildings: architectural, structural and aerodynamic design considerations (Middle East Technical University) at @ArchBme.
https://t.co/vxUSgVvsBg https://t.co/cPYCNHJBsc
ArchBme photo
9 months ago
The #DANUrB cultural network aims to strengthen the Danube regional cultural identity and to create a common brand.
Let's meet at "DANUrB - Plans and results" exhibition on October 10th, 2019, at 17.00! https://t.co/lfYlCMQFxn https://t.co/abftaA0Qy6
ArchBme photo

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.