Bútort az Arborba! – RBTSZK x Studio Nomad – Hallgatói ötletpályázat

A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium a Studio Nomad mentorcsapatának közreműködésével ötletpályázatot hirdet a Budai Arborétum területére. A pályázatra a MATE Tájépítészeti Karának és a BME Építész Karának hallgatóinak van lehetősége koncepcióterveket készíteni. A nyertes pályaművek megépítésére augusztus végén, egy közösségi alkotóhét keretében fog sor kerülni.

A Budai Arborétum közel 130 éves múlttal rendelkezik, története mindig is szorosan összekapcsolódott az itt folyó kertészeti és tájépítészeti oktatással; jelenleg is közel 2500 féle növényfajjal találkozhatunk kertben. Ami először a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetnek adott otthont, ma már a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (volt SZIE) Budai Campusát veszi körül.

Az ötletpályázat célja, hogy a XI. kerület ezen sokak által kedvelt színfoltja még inkább közhasznúvá és befogadóbbá válhasson. A Kiíró olyan ötleteket vár, melyek illeszkednek a már említett jelentős történeti és természeti értékekhez, valamint szolgálják az egyetemi és közösségi élet jelenkori és lehetséges jövőbeli igényeit is. A hallgatók egyénileg, vagy 2-4 fős csapatokban dolgozhatnak az Arborétum sajátos téri adottságait kihasználó installáció(k) tervezésén, melyek elsődlegesen fából készülhetnek.

Jelentős esemény lesz, mind az Arborétum, mind pedig a pályázók és a szervezők számára a szakmai zsűri döntéshozatala után, az augusztusban megrendezésre kerülő közösségi alkotóhét is. Ennek keretében azon túl, hogy a korábban kiválasztott bútorok megépítésre kerülnek, számos kulturális és szakmai közéleti programra is lehet majd számítani.

Az RBTSZK és a Studio Nomad csapata azt reméli, hogy a közel másfél év bezártság után visszatérő diákok és látogatók örömmel fogják birtokba venni a megújult Budai Arborétumot.

További részletek és a pályázás pontos menete megtalálható az ötletpályázat Facebook eseményénél.

A pályázat benyújtásának módosított határideje: 2021. június 13. (vasárnap)

Kérdés esetén az rbtszk.op@gmail.com email címen van lehetőség érdeklődni.

A projekt létrejöttét a Nemzeti Tehetség Program, valamint Újbuda Önkormányzata támogatja.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

@bme.epitesz
  • Az ArchLAB Szakmai Esték második alkalmának vendége Kiss Ákos, a Property Market Kft. vezérigazgatója.

Az előadás, beszélgetés során lesz szó az ingatlanpiac elmúlt 20 évének alakulásáról, különösen a 2008-as válság hatásairól és az azt követő kormányzati támogatások eredményéről. Külön szó fog esni a folyamatban lévő BudaPart fejlesztésről, mely a Kopaszi-gát mellett elnyúló területen a város talán egyik legexponáltabb ingatlanfejlesztési együttese. Mik a mai trendek az ingatlanfejlesztésben? Hogyan gondolkodik a befektető és az ingatlanfejlesztő a 15 perces város koncepcióról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására lesz lehetőség a hétfői alkalommal, minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Az esemény nyilvános, regisztrációhoz nem kötött.

ArchLAB szakmai esték – II. Az ingatlanfejlesztés aranykora?
Időpont: 2026. április 20. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Vendégünk: Kiss Ákos, vezérigazgató, Property Market Kft.

Kép forrása: BudaPart-Kopaszi-gát facebook oldala
  • Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára!

További érdekességekért link a bioban. 

Hauszmann Alajos: Vöröskereszt Egylet Erzsébet Kórháza
Fotókat készítette: Dániel Gergő
  • ArchLAB - Szakmai Esték. 

Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát jártuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főként tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon? 

Vendégeink voltak:
Erdélyi Linda - LAB5 architects
Horváth-Farkas Zsófia - DEKON
Csépke Tamás - STUDIO FORMATION
Kálna Dávid és Hartvig Dániel - HARTVIG KÁLNA
  • Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
  • Ma este indul a BME ÉPK új eseménysorozata, az ArchLAB - Szakmai Esték.
 Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát járjuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főnént tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon?
 Az első alkalom témája:
Építészet és cégvezetés – vállalkozások a tervező szakmában
  Időpont: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)
 Vendégeink:
Erdélyi Linda – LAB5 architects
Horváth-Farkas Zsófia – DEKON
Kálna Dávid és Hartvig Dániel – HARTVIG KÁLNA
Csépke Tamás – STUDIO FORMATION
  • Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Az ArchLAB Szakmai Esték második alkalmának vendége Kiss Ákos, a Property Market Kft. vezérigazgatója.

Az előadás, beszélgetés során lesz szó az ingatlanpiac elmúlt 20 évének alakulásáról, különösen a 2008-as válság hatásairól és az azt követő kormányzati támogatások eredményéről. Külön szó fog esni a folyamatban lévő BudaPart fejlesztésről, mely a Kopaszi-gát mellett elnyúló területen a város talán egyik legexponáltabb ingatlanfejlesztési együttese. Mik a mai trendek az ingatlanfejlesztésben? Hogyan gondolkodik a befektető és az ingatlanfejlesztő a 15 perces város koncepcióról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására lesz lehetőség a hétfői alkalommal, minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Az esemény nyilvános, regisztrációhoz nem kötött.

ArchLAB szakmai esték – II. Az ingatlanfejlesztés aranykora?
Időpont: 2026. április 20. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Vendégünk: Kiss Ákos, vezérigazgató, Property Market Kft.

Kép forrása: BudaPart-Kopaszi-gát facebook oldala
Az ArchLAB Szakmai Esték második alkalmának vendége Kiss Ákos, a Property Market Kft. vezérigazgatója.

Az előadás, beszélgetés során lesz szó az ingatlanpiac elmúlt 20 évének alakulásáról, különösen a 2008-as válság hatásairól és az azt követő kormányzati támogatások eredményéről. Külön szó fog esni a folyamatban lévő BudaPart fejlesztésről, mely a Kopaszi-gát mellett elnyúló területen a város talán egyik legexponáltabb ingatlanfejlesztési együttese. Mik a mai trendek az ingatlanfejlesztésben? Hogyan gondolkodik a befektető és az ingatlanfejlesztő a 15 perces város koncepcióról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására lesz lehetőség a hétfői alkalommal, minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Az esemény nyilvános, regisztrációhoz nem kötött.

ArchLAB szakmai esték – II. Az ingatlanfejlesztés aranykora?
Időpont: 2026. április 20. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)

Vendégünk: Kiss Ákos, vezérigazgató, Property Market Kft.

Kép forrása: BudaPart-Kopaszi-gát facebook oldala
Az ArchLAB Szakmai Esték második alkalmának vendége Kiss Ákos, a Property Market Kft. vezérigazgatója. Az előadás, beszélgetés során lesz szó az ingatlanpiac elmúlt 20 évének alakulásáról, különösen a 2008-as válság hatásairól és az azt követő kormányzati támogatások eredményéről. Külön szó fog esni a folyamatban lévő BudaPart fejlesztésről, mely a Kopaszi-gát mellett elnyúló területen a város talán egyik legexponáltabb ingatlanfejlesztési együttese. Mik a mai trendek az ingatlanfejlesztésben? Hogyan gondolkodik a befektető és az ingatlanfejlesztő a 15 perces város koncepcióról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására lesz lehetőség a hétfői alkalommal, minden érdeklődőt várunk szeretettel! Az esemény nyilvános, regisztrációhoz nem kötött. ArchLAB szakmai esték – II. Az ingatlanfejlesztés aranykora? Időpont: 2026. április 20. hétfő, 17:30 Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.) Vendégünk: Kiss Ákos, vezérigazgató, Property Market Kft. Kép forrása: BudaPart-Kopaszi-gát facebook oldala
23 óra ago
19
View on Instagram |
1/6
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára!

Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! További érdekességekért link a bioban. Hauszmann Alajos: Vöröskereszt Egylet Erzsébet Kórháza Fotókat készítette: Dániel Gergő
2 nap ago
53
View on Instagram |
2/6
ArchLAB - Szakmai Esték. 

ArchLAB - Szakmai Esték. Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát jártuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főként tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon? Vendégeink voltak: Erdélyi Linda - LAB5 architects Horváth-Farkas Zsófia - DEKON Csépke Tamás - STUDIO FORMATION Kálna Dávid és Hartvig Dániel - HARTVIG KÁLNA
2 nap ago
53
View on Instagram |
3/6
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola
Fotókat készítette: Dáni Eszter
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! További érdekességekért link a bioban. Hauszmann Alajos: Pesti Főreáliskola Fotókat készítette: Dáni Eszter
4 nap ago
90
View on Instagram |
4/6
Ma este indul a BME ÉPK új eseménysorozata, az ArchLAB - Szakmai Esték.
 Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát járjuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főnént tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon?
 Az első alkalom témája:
Építészet és cégvezetés – vállalkozások a tervező szakmában
  Időpont: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)
 Vendégeink:
Erdélyi Linda – LAB5 architects
Horváth-Farkas Zsófia – DEKON
Kálna Dávid és Hartvig Dániel – HARTVIG KÁLNA
Csépke Tamás – STUDIO FORMATION
Ma este indul a BME ÉPK új eseménysorozata, az ArchLAB - Szakmai Esték.
 Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát járjuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főnént tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon?
 Az első alkalom témája:
Építészet és cégvezetés – vállalkozások a tervező szakmában
  Időpont: 2026. április 13. hétfő, 17:30
Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)
 Vendégeink:
Erdélyi Linda – LAB5 architects
Horváth-Farkas Zsófia – DEKON
Kálna Dávid és Hartvig Dániel – HARTVIG KÁLNA
Csépke Tamás – STUDIO FORMATION
Ma este indul a BME ÉPK új eseménysorozata, az ArchLAB - Szakmai Esték. Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát járjuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főnént tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon? Az első alkalom témája: Építészet és cégvezetés – vállalkozások a tervező szakmában Időpont: 2026. április 13. hétfő, 17:30 Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.) Vendégeink: Erdélyi Linda – LAB5 architects Horváth-Farkas Zsófia – DEKON Kálna Dávid és Hartvig Dániel – HARTVIG KÁLNA Csépke Tamás – STUDIO FORMATION
5 nap ago
40
View on Instagram |
5/6
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! 

További érdekességekért link a bioban.

Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete
Fotókat készítette: Mikecz Pálma
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára! További érdekességekért link a bioban. Hauszmann Alajos: Szent István Kórház fogadóépülete Fotókat készítette: Mikecz Pálma
5 nap ago
107
View on Instagram |
6/6
Az ArchLAB Szakmai Esték második alkalmának vendége Kiss Ákos, a Property Market Kft. vezérigazgatója.Az előadás, beszélgetés során lesz szó az ingatlanpiac elmúlt 20 évének alakulásáról, különösen a 2008-as válság hatásairól és az azt követő kormányzati támogatások eredményéről. Külön szó fog esni a folyamatban lévő BudaPart fejlesztésről, mely a Kopaszi-gát mellett elnyúló területen a város talán egyik legexponáltabb ingatlanfejlesztési együttese. Mik a mai trendek az ingatlanfejlesztésben? Hogyan gondolkodik a befektető és az ingatlanfejlesztő a 15 perces város koncepcióról? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására lesz lehetőség a hétfői alkalommal, minden érdeklődőt várunk szeretettel!Az esemény nyilvános, regisztrációhoz nem kötött.ArchLAB szakmai esték – II. Az ingatlanfejlesztés aranykora?Időpont: 2026. április 20. hétfő, 17:30Helyszín: K210 (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3., 2. em.)Vendégünk: Kiss Ákos, vezérigazgató, Property Market Kft.Kép forrása: BudaPart-Kopaszi-gát facebook oldala ... See MoreSee Less
View on Facebook
Idén emlékezünk Hauszmann Alajos halálának 100 éves évfordulójára!További érdekességekért: epitesz.bme.hu/hauszmann100/Hauszmann Alajos: Vöröskereszt Egylet Erzsébet KórházaFotókat készítette: Dániel Gergő ... See MoreSee Less
View on Facebook
ArchLAB - Szakmai Esték. Az első alkalom során vendégeinkkel azt a ritkán tárgyalt témát jártuk körbe, hogy milyen modellek alapján működnek a magyar tervezőirodák, hogyan lehet összeegyeztetni a kreatív alkotó tevékenységet egy cég fenntartási igényeivel, egyáltalán hogyan lehet elindulni és hogyan lehet fenntartani egy főként tervezéssel foglalkozó céget ma Magyarországon? Vendégeink voltak:Erdélyi Linda - LAB5 architectsHorváth-Farkas Zsófia - DEKONCsépke Tamás - STUDIO FORMATIONKálna Dávid és Hartvig Dániel - HARTVIG KÁLNA ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.

Szakmai partnereink és támogatóink: