BME Stand-UP workshop / Tervezd meg a BME kiállítási standját!

A Műegyetem kommunikációjában az online felületek mellett kiemelt jelentőséggel bírnak azok a rendezvények melyeken közvetlenül tudjuk megszólítani a jövő hallgatóit, a jövő potenciális mérnökeit. Az egyetem a BME Stand korszerű és fenntartható koncepciójának megalkotásával kívánja ezt a célt megvalósítani. De milyen is a 21.században egy stand? A workshop azért született, hogy az egyetem hallgatói – leendő építészek, építők, villamosmérnökök, informatikusok, biomérnökök, fizikusok, vegyészek, gépészek, közlekedésmérnökök, közgazdászok – megfogalmazzák azt a koncepciót, amely alapján a stand létrehozható.

A workshop a standkoncepció megalkotása révén keresi a módot annak megjelenítésére, hogyan adható át középiskolásoknak és szüleinek a Műegyetemhez tartozás élménye. Célunk egy olyan vonzó találkozási pont létrehozása, mely alkalmas mind eddigi kiemelkedő eredményeink, mind a BME jövőképének bemutatására.

A BME és az ÉSZI ebbe a közös gondolásba szeretné bevonni ezzel a workshoppal az egyetemi össz-hallgatóságot.
A Workshop a BME minden hallgatója számára nyitott, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Jelentkezz, hogy részt vehess a workshopon!

Workshop időpontja: 2025.04.09-10. 

Jelentkezési határidő: 2025. április 7. 

Jelentkezz itt

Letölthető anyagok: 

Pályázati kiírás
Alaprajz_Hungexpo 1
Alaprajz_Hungexpo 2
Alaprajz_K aula 1
Alaprajz_K aula 2
Alaprajz_K aula 3
Adatkezelési tájékoztató

Pabellón Situaciones de Estar / Veintedoce Arquitectura
© Fidel Gallaga

archdaily.hu

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

Rajzi és alkalmassági vizsga felvételi előkészítő tanfolyam indul az őszi félévben!✏️ŐSZI ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMA Rajzi és Formaismereti Tanszék a 2025/26-os tanév őszi félévben is meghirdeti a Rajzi és alkalmassági vizsga felvételi előkészítő tanfolyamát a középiskola tizenegyedik osztályos és végzős diákjainak, amely a BME Építészmérnöki Kar Építészmérnöki Mesterképzési Szak Osztatlan képzésének, illetve az Építészmérnöki Alapképzési Szak (BSc) képzésének rajzi alkalmassági vizsgájára készíti fel a diákokat.A jelentkezők 18 alkalmon keresztül, legfeljebb 35 fős csoportokban, a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatóinak vezetése mellett vehetnek részt a tanfolyamon.Jelentkezési időszak az őszi tanfolyamra (online): 2025. szeptember 8-tól szeptember 19-ig.További információk az őszi tanfolyamról 2025. augusztus 20. után lesznek elérhetőek honlapunkon.BME Építészmérnöki Kar BME Rajzi és Formaismereti Tanszék ... See MoreSee Less
View on Facebook
📢Álláslehetőség a Veszprém Vármegyei KormányhivatalnálA Veszprém Vármegyei Kormányhivatal a munkaerőpiacra belépő, frissen végzett hallgatók számára kínál betölthető álláshelyeket.A hivatal kiemelt célja a pályakezdők támogatása, valamint a fiatalok közigazgatási életpályára történő bevonása.Az elérhető pozíciókról és a jelentkezés részleteiről további információk a csatolt tájékoztatókban. ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.