A MAZSIHISZ pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a Mazsihisz pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára. Idén először egy gyakorlati jellegű témát is meghirdetnek építészhallgatók számára, lehetőséget biztosítva a tudományos horizont és a művészi kreativitás összekapcsolására.

A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek.

A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni. Az idei kiírással is az interdiszeiplináris és multidiszciplináris megközelítéseket szeretnék ösztönözni, és nagyobb hangsúlyt fektetni a művészetek és a zsidó tudományok kapcsolatára.

Pályázati témák:

1. Épített zsidó örökség újragondolása
Magyarország városaiban és falvaiban hatalmas zsidó építészeti örökség maradt fenn (egykori zsinagógák, imaházak, iskolák, közösségi épületek, kereskedőházak), azonban többségüket átalakították, üresen állnak, romosak, vagy az eltűnés veszélye fenyegeti őket. A kiírás célja, hogy felkeltse az építészmérnöki, építőművész, építész, tájépítész, várostervező és településmérnök szakok hallgatóinak érdeklődését a zsidó vonatkozású épített környezeti értékek iránt, ezáltal lehetőséget teremtve akár szakdolgozatuk kutatásának megalapozására. A pályaművekben a választott téma történeti feltárása, a jelenlegi állapot értékleltára és analízise mellett várják az adott épületegyüttes vagy tér újragondolását, illetve rekonstruálását célzó koncepcionális tervek bemutatásá

2. A soá-trauma a művészetekben
3. A zsidó ünnepek bemutatása a magyar zsidó irodalomban
4. In memoriam Oláh János – A magyarországi zsidó néprajzkutatás jeles alakjai

Pályázat benyújtásának határideje és módja

Határidő: 2021. március 16. (kedd)

A dolgozatokat PDF-formátumban lehet eljuttatni az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. A kitöltött és aláírt adatlapot szkennelt formában várják szintén az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre.

Díjak

Első díj: 100 ezer forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturálistudományos eseményekre.

Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

A pályázati kiírás itt érhető el.
Bővebb információk a Mazsihisz honlapján.

ClientThe Car Rental Co
SkillsPhotography / Media Production
WebsiteGoodlayers.com

Project Title

Far far away, behind the word mountains, far from the countries Vokalia and Consonantia, there live the blind texts. Separated they live in Bookmarksgrove right at the coast of the Semantics, a large language ocean. A small river named Duden flows by their place and supplies it with the necessary regelialia. It is a paradisematic country, in which roasted parts of sentences fly into your mouth.

Aktuális

2024.05.21-ig mindenki rendelkezhet adója 1%-nak felajánlásával.A felajánlással a BME Építészmérnöki Kar Alapítványát is támogathatjátok.Az alapítvány célja, hogy támogassa a hazai korszerű építészmérnök képzést, hozzájáruljon a BME Építészmérnök Kar anyagi, tárgyi, technikai, infrastrukturális feltételeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért AlapítványAdószám: 18068801-1-43 ... See MoreSee Less
View on Facebook
The Bratislava Summit 2024„Start with Children” című nemzetközi konferencia! Téma: Hogyan építsünk városokat a jövő generációi számára?Időpont: Május 28-29. Helyszín: Pozsony - Old Market HallA konferencia célja felhívni a figyelmet a jövő nemzedékeire fókuszáló várostervezésre. Ezen az oldalon keresztül érhetők el a jegyek 👇startwithchildren.com/#tickets//The Bratislava Summit 2024: Start with Children The Bratislava Summit 2024: Start with Children is a two-day conference dedicated to child-friendly urban planning organised by the Metropolitan Institute of Bratislava and the City of Bratislava. A city that puts the demands of the market ahead of the needs of children results in streets that lack safety, greenery and are less liveable. But designing a liveable city means focusing on children. Because a city that works for children, works for everyone. A child-friendly city is is safe, healthy and green. It benefits all residents, attracts future generations and is better equipped to tackle challenges such as security, demographics and climate change.Come to discuss how to design a better future for your city at the Start with Children Summit conference on 28–29 May 2024 in Bratislava, Slovakia. 🎟️ Buy tickets for The Bratislava Summit 2024: Start with Children here: startwithchildren.com/#tickets ... See MoreSee Less
View on Facebook
CÉH Alapítvány – 2024 Nyári Egyetem ▪️A szakmai workshop kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bővítsétek, illetve elmélyítsétek tudásotokat az építőipari digitalizáció és fenntarthatóság témakörében, illetve elsajátítsák a munka világában hasznos készségeket.▪️Az építőipar óriási változáson megy át, ez ad aktualitást ennek a programnak. ⏳Az esemény időpontja: 2024. augusztus 26 – 30.🏛Helyszín: Budapest és környékeA pályázat feltöltési oldala itt érhető el.👇bit.ly/3U8F8aMTovábbi információkért látogassatok el az alábbi oldalra.👇www.ceh.hu/hu/alapitvany ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.