A BME és a Pro Progressio Alapítvány közös felhívása

A oktatók, kutatók, hallgatók az alábbi két kategóriában indulhatnak: „A BME 2016. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2012-2016”.

Az oktatók, kutatók, hallgatók az alábbi két kategóriában indulhatnak: „A BME 2016. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2012-2016”.

A felhívás célja a leginkább elismert tudományos folyóiratokban történő publikációk ösztönzése, illetve a kiváló műegyetemi kutatók további elismerése.

Az első kategóriában  a Science vagy a Nature folyóiratokban idén megjelent vagy elfogadott közlemények szerzőinek jelentkezését, a másodikban pedig a Web of Science-ben található, a legtöbb független hivatkozást elérő publikációt várják. További feltétel, hogy a munka min. 25%-át a BME-vel közalkalmazotti vagy hallgatói jogviszonyban álló személy végezze.

Az első kategóriában várhatóan kettő, a másodikban egyetlen díjat osztanak ki. A döntést a Pro Progressio Alapítvány kibővített kuratóriuma hozza, fenntartva a jogot, hogy valamely kategóriában ne adjon ki díjat vagy átcsoportosítsa azokat. Karonként legfeljebb 1 díjat ítélnek oda, amelyet mindhárom esetben 500-500 ezer Ft összegű ösztöndíj formájában fizetnek ki.

A pályázatokat 2017. február 1-ig a pályázó szerző(k) és a cikk elérhetőségi adataival lehet benyújtani a e-mailen. További információ az eredeti felhívásban olvasható.

Forrás: www.bme.hu

Aktuális

🍃BIM/Zöld trendek🍃- Szakmai Nap📍📆 2023. október 4. ⏰11:30 – 17:30 🏛️Helyszín: BME K épület, K210 ‼️Regisztrációs link: bit.ly/46jTCt4 ‼️ Gyertek el! Hallgassátok meg! Fogjátok meg! Próbáljátok ki!Környezettudatosság, BIM alapú tervezés és fenntarthatóság a szárazépítészetben, elszabadult energiaárak, alacsony üzemeltetési költségek… A „zöld építés” egyre növekvő jelentőségének jegyében, a rendezvényen résztvevő hallgatóink e gyártócégek előadó szakembereivel ismerkedhetnek meg.A kiállítási standokon az Építész-informatika (2. év) és Építész-informatika-3 (3. év), az Épületenergetika tantárgyak teljesítéséhez szükséges pluszpontokhoz a részvételt igazoló pecsétek várják a résztvevőket izgalmas bemutatók, feladatok, a termékek kipróbálási lehetősége, alkalmazástechnikai segédletek és egyéb ajándékok mellett.Részletes programtervet a kari honlap hírei között találtok!👇epitesz.bme.hu/portfolio/bim-zold-trendek-szakmai-nap-2/Mindenkit várunk sok szeretettel! 🤗📸 KépKocka - Építész Média KörBME ÉMK Hallgatói KépviseletRendezvény CsoportÉpítészmérnöki Kar Hallgatói KépviseletBuild-Communication Kft. ... See MoreSee Less
View on Facebook
‼️ Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület – Hallgatói pályázat ‼️Ebben az évben ismét izgalmas területeket választottak az ötletpályázat alapjául, a 2023. évi pályázat címe: „Revitalizáció, értékteremtés” – Ingatlanfejlesztési tanulmány készítése a kiíró által megajánlott témakörökből, pályázat szakmai mentorokkal.Az idei évben a díjak összegét megemelték:1. díj: 1.000.000 Ft és utazás az Expo Real-ra,2. díj: 750.000 Ft,3. díj: 500.000 FtPályázási regisztrációs határidő: 2023.09.30. 12.00 óraPályaművek leadásának határideje: 2023.11.06. 23.59 óraPályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2023.11.20.Bővebb információ és a teljes pályázati kiírás elérhető a honlapunkon 👇epitesz.bme.hu/portfolio/ingatlanfejlesztoi-kerekasztal-egyesulet-x-hallgatoi-palyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.