2020 Surrey pályázati kiírás

Az University of Surrey-n 1963-ban alapították a Spatial Structures Research Centre-t, mely azóta is aktív szerepet vállal a térbeli szerkezetek fejlesztésében és népszerűsítésében. 2020-ban az egyetem ad otthont az IASS (International Association of Shell and Spatial Structures) rangos éves nemzetközi konferenciájának, valamint ehhez kapcsolódóan kerül megrendezésre a kutatóintézet szervezésében a 7. International Conference on Spatial Structures is.

Ez alkalomból nemzetközi, nyílt tervpályázatot hirdettek, melynek célja olyan kültéri installáció tervezése, mely méltó emléket állít ennek a különleges alkalomnak.

A BME Építészmérnöki Kar (Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék, valamint a Középülettervezési Tanszék) szervezésében megvalósuló kari forduló célja, hogy a legígéretesebb tervet kiválassza, illetve a nyertes pályamű részvételét a nemzetközi pályázaton támogassa.

A pályázat témája: maximum 6*6*6 m befoglaló méretű térbeli installáció, mely a fenti részletes kiírás szerint koncepciójában megidézi a térbeli szerkezeteket.

A pályázat beadási határideje 2020.02.20. 12 óra

A részvétel feltételei:

– A pályázaton a részvétel ingyenes.
– A pályázatot angol nyelven kell benyújtani.
– A benyújtott anyagnak meg kell felelni a hivatalos pályázati kiírásban foglalt szempontoknak (ld. fenti link).
– A pályázat titkos, a pályaműveket ezért jeligével kérjük ellátni, a pályázók nevét, elérhetőségét tartalmazó lezárt borítékot a pályázathoz mellékelni kell.
– A pályázók vállalják, hogy sikeres pályázat esetén a bíráló bizottság esetleges javaslatai alapján indokolt esetben kis mértékben módosítják a leadott anyagot, legkésőbb 2020. február 26-áig, valamint a beadott pályaművön a BME, a Kar és a szervező tanszékek nevét és logóját feltüntetik.

Részletes kiírás

Aktuális

⚡️TDK - Évindító - 2024. április 17.⚡️Az 2024-es Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia hagyományos Évindító napját 2024. április 17-én szerdán 17 órai kezdettel tartjuk Teams-en keresztül.❗️Link 👉 tinyurl.com/EPKTDK2024indito❗️Mindenkit szeretettel várunk! ... See MoreSee Less
View on Facebook
📍 Pécsi Eszter alkotói ötletpályázat 📍Célunk, hogy olyan alkotás és/vagy installáció szülessen, amely Pécsi Eszter örökségére, a Pro Progressio Alapítvány középiskolai tanároknak kiírt pályázatára, a díjazottakra és a Műegyetem értékeire, az egyetemen folyó kutatómunkára reflektál.A BME Központi épület K I. 95. termét 2020-ban nevezték el Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről.A pályamunkákat két kategóriában várjuk:📐1. Pécsi Eszter életét bemutató elem📏2. A díjat évről évre elnyerő pedagógusok megjelenítése. A díjazott tanárok nevének/intézményének olyan formában történő megörökítése a teremben, mely minden évben lehetővé teszi a névsor kiegészítését.📆Regisztrációs határidő: 2024. április 15.📝Regisztrációs link itt érhető el 👇 forms.office.com/e/xMuy0x2H03⏳Beadási határidő: 2024. május 15.Bővebben az alkotói ötletpályázatról itt olvashattok 👉epitesz.bme.hu/portfolio/pecsi-eszter-alkotoi-otletpalyazat/ ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.