1. /
  2. Oktatás
  3. /
  4. Doktori képzések
Doktori képzések

Építőművészeti Doktori Iskola

Az Építőművészeti Doktori Iskola a Műegyetem egyetlen művészeti, és az ország egyetlen tisztán építőművészeti profilú doktori iskolája, amely lassan három évtizedes műhelyként otthona nem csupán az oktatói utánpótlásképzésnek, de a szellemi értelemben nyitott, széles látókörű, reflektív és önreflektív, felelős építészek továbbképzésének is. Kivételes adottság, hogy a doktori iskola a Műegyetem magas színvonalú tudományos közösségének tagja, mert ez a szellemi környezet teszi lehetővé a tudomány és művészet művelői közötti közvetlen párbeszéd előnyeinek megtapasztalását. A képzést követően – mestermű és értekezés elkészítése után – megvédhető a PhD-fokozattal egyenértékű DLA- (Doctor of Liberal Arts)-fokozat.

Az Építőművészeti Doktori Iskola honlapja

Csonka Pál Doktori Iskola

A Csonka Pál Doktori Iskola képzése az elméleti szilárdságtani témáktól a történeti típusú kutatásokig az építészmérnöki tudományok széles spektrumát fedi le. Képzési programunk az évtizedes működés alatt folyamatosan alkalmazkodott az igényekhez és a lehetőségekhez. A tudományterület sajátossága, hogy tematikailag és a kutatás módszertana szempontjából is jelentősen eltérő témákat fogad be, ezért képzési tervünk más doktori iskolákhoz képest jóval nyitottabb. Célunk, hogy a képzés a doktoranduszok egyedi témáihoz minél inkább igazodva adjon alapot a szükséges ismeretek elsajátítására. A képzési program további célja a fokozatszerzéshez elengedhetetlen publikációs tevékenységre történő felkészítés is. A Doktori Iskola képzési tervének gerince a témavezetői által meghirdetett témákban végzett kutatási tevékenység.

Csonka Pál Doktori Iskola honlapja

Aktuális

3 weeks ago

BME Építészmérnöki Kar
Jövőtervező.BME 🗣️🕰️: 2024. december 04. 17:00🏛️: K épület: DíszteremA BME ismeretterjesztő előadás-sorozatának 3. állomása a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával folytatódik. Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! A regisztráció elérhető ezen a linken: 👉regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1k8H1SgtLmN_R... ... See MoreSee Less
View on Facebook
🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0A2jETIYZyrgi... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet🏗️ Szerdán, délután 5 órakor folytatódik a Jövőtervező.BME sorozat harmadik eseménye a BME Építészmérnöki Karának bemutatkozásával! Az „ÉLETKÉPES ADAPTÁCIÓK – Az épített környezet jövőtudatos újrahasznosítása” című programban fenntartható városok, anyagtakarékos szerkezetek, a lakóhelyünk rehabilitációja, a körforgásos gazdaság és a klímaváltozás is megjelenik érdekes projektek bemutatásával! 🌳 👉 Regisztráció itt: regisztracio.bme.hu/jovotervezo-epk-eletkepes-adaptaciok?fbclid=IwY2xjawG6nJ9leHRuA2FlbQIxMAABHTO... 👉 Bővebben a témáról itt: www.bme.hu/hirek/adaptiv_epiteszet BME Építészmérnöki Kar ... See MoreSee Less
View on Facebook
🙌 Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek a pénteki Nyílt Napra. 🙌A közreműködő kollégáknak és hallgatóknak is köszönjük a részvételt!📸: KépKocka - Építész Média KörÉpítészmérnöki Kar Hallgatói KépviseletBME Építész Klub Szakkollégium Építész Szakkollégium Kvint Kör ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.