1. /
  2. Filmek
Filmek

A filmeket hallgatók és oktatók segítségével az EFOP-3.4.4-16-2017-00025 támogatásával valósítottuk meg. 

Az alkotásokat a hallgatók Makrai Sándor (Lakóépülettervezési Tanszék) EVA tantárgyának keretén belül készítették. 

Bácsi Kinga
Cser Anita és Fucskó Fanni
Dongó Tamás
Horváth Zsófia
Jovan Endre Milán
Juhász Gergo
Kovács Réka
Révai Márton és Endrédi Ádám

Aktuális

Örömmel adjuk hírül, hogy a 2025-os LAGI Fiji (Land Art Generator Initiative) pályázaton három egyetemi csapatunk összesen kilenc hallgató részvételével bekerült a shortlist válogatásba. ---------------------A nemzetközi ötletpályázat a félreeső csendes-óceáni sziget energia-és vízellátásának támogatására várt javaslatokat oly módon, hogy a technológiai megoldások (vízgyűjtők, napelemek) a festői tájba illesztve jelenjenek meg; pusztán mérnöki tereptárgyak helyett közösségi, turisztikai célokat is szolgáló helyeket hozzanak létre. A felhívásra összesen 205 pályamű érkezett 45 országból; ebben az erős mezőnyben különösen nagy öröm a BME-s hallgatók sikere. A díjjal elismert munkákból november 6-án nyílt kiállítás a Fiji Arts Council szervezésében Suvában, a Fiji-szigetek fővárosában. A kiállításról szóló hírek és képek itt érhetőek el:landartgenerator.org/blagi/archives/78653A munkákat bemutató kiadvány, könyv pedig itt található:press.uchicago.edu/ucp/books/book/distributed/C/bo257342105.htmlSolar Pavilion for the Community” (Urbán Soma, Szabó Tas, Csepregi Csongor, Vida Zóra Eszter)„Just a Roof (Solar Canopy)” (Bodnár Gergely Bence, Gombos Tamás, Imre Flóra Fanni) „Vanilla Energy” (Kardos Eszter, Kovács Lőrinc)Szeretettel gratulálunk a pályaművek szerzőinek, sok sikert kívánunk a további kísérletezéshez, pályázáshoz! ... See MoreSee Less
View on Facebook
A BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék, – Lakóépülettervezési Tanszék, – Exploratív Tervezési Tanszék hallgatói több MÉK-MÉSZ Diplomadíjat és dícséretet is kaptak különböző kategóriában!--------------------------MÉSZ Különdíja: CSANÁDY Anna DorottyaKözportálok - Budapest, NagykörútBME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékkonzulens: Szabó Levente DLA Műemlékvédelmi Tagozat Diplomadíj: TEMESVÁRI BenceKözéppont a faluszélen - Gerla, Wenckheim-kastélyBME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékkonzulens: Fejérdy Péter DLA Belsőépítészeti tagozat Diplomadíj: CSONTOS Hanna Új Kepes Központ EgerbenBME Építészmérnöki Kar, Lakóépülettervezési Tanszékkonzulens: Nagy Márton DLA A Belsőépítészeti Tagozat szóbeli dicséretKISS Katalin Kitti Városmajori Fogaskerekű Remíz revitalizálásaBME Építészmérnöki Kar, Exploratív Építészeti TanszékÉpítész konzulens, témavezető: Sági Gergely DLA A zsűri szóbeli dicséretben részesített terve:KISZELY EnikőZarándokház, Veszprém, Jókai Mór utca 46.BME Építészmérnöki Kar, Exploratív Tanszékkonzulens: Fábián Gábor Építészet kategória:Diplomadíj: BASA MátéAsztalos tanműhely az Orczy negyedben - Budapest, Diószegi Sámuel utca 5.BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékkonzulens: Frikker Zsolt, Szabó Levente DLADiplomadíj: KISS Katalin KittiVárosmajori Fogaskerekű Remíz revitalizálása - BudapestBME Építészmérnöki Kar, Exploratív Építészeti Tanszékkonzulens: Sági GergelyDiplomadíj: BOKÁNYI ÁkosÉpítészet lóhátról - BalatonszemesBME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékkonzulens: Bartha András MárkGratulálunk minden díjazottnak és konzulenseiknek!forras: epiteszforum.hu/a-mek-mesz-diplomadij-eredmenye ... See MoreSee Less
View on Facebook
2025. december 16-án Kós Károly születésnapján, a Magyar Építészet Napja alkalmából Kós Károly-életműdíjban részesült karunk kiváló oktatója prof. Balázs Mihály DLA.A díj a Kárpát-medencei építészet hagyományainak megőrzésén és fejlődésének előmozdításán dolgozó, kimagasló tudású és elhivatottságú szakemberek példamutató életművének elismeréséül adományozható.részlet a laudációból:Balázs Mihály a BME Középülettervezési Tanszék meghívott konzulense 1986-ig, ezt követően ugyanott főállású tanár. 1997-ben Doktori fokozatot szerzett, 2011-ben habilitált, 2012-től a Műegyetem professzora. 2011-2020 között tanszékvezető, 2015-2024 között az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője, a Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács elnöke. Saját építész műtermét mesterével Török Ferenc építész egyetemi tanárral közösen alapította 1992-ben. Kiemelkedő közéleti, oktatói és alkotói tevékenységét többek között Kossuth-díjjal, Ybl-díjjal, Príma Primissima-díjjal, Joze Plecnik Közép-Európai Építészeti DÍjjal ismerték el. Szülőfaluja Hernád díszpolgára. A salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottság elnöke.Szívból gratulánuk az elismeréshez! ... See MoreSee Less
View on Facebook

Támogatás

Támogassa a műegyetemi építészképzést a kari alapítványon keresztül.